A norvég szánhúzó huskyk megmutatták a fajta igazi természetét a kiképzőnek

Március elején Csörgő Balázs kutyakiképzőnek nem mindennapi lehetősége adódott egy régi ismertségnek hála: Drahos István szánhúzó és túravezető társaságában tölthetett pár napot egy norvég kutyaszánhúzó táborban.

Bár lassan két hónap telt el a fantasztikus utazás óta, Balázs még mindig izgalommal a hangjában mesél a Norvégiában átélt élményekről. A hallottak alapján pedig ezen egy percig sem csodálkozunk, hiszen a hatnapos kintlét alatt olyan tapasztalatokkal gazdagodott, amelyek hosszú-hosszú időre birtokba veszik az ember gondolatait.

Az igazi tél

Képzeld csak el! A hazai – pláne az ideit tekintve –, langymeleg télből hirtelen belecsöppensz a hó és a fagy birodalmába. Ameddig a szemed ellát, végtelen, szikrázó fehérség fogad, amihez jócskán fagypont alatti hőmérséklet társul. Mivel saját bevallása szerint Balázs rajong az igazi télért, így számára ez a látvány és klíma maga volt a boldogság.

Emellett egy igazi sportlegenda fogadta Drahos István személyében, ráadásul a hivatásához hűen végig kutyák között lehetett. Mindez együtt bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy a kiképző élete egyik legnagyobb kalandjaként könyvelje el a táborbeli napokat, elbeszélésének hála pedig mi is megismerkedhettünk a szánhúzótábor mindennapjaival.

Lavinaveszély

A kutyaoktatótól nem áll messze az extremitás, hiszen szabadidejében egy különleges sportnak, a mondioringnak hódol. E hazánkban még kevesek által ismert, pláne űzött tevékenység tulajdonképpen egy őrző-védő sportként írható le: a segéd (aki lehet a gazda is, illetve dolgozhatnak együtt más segítővel) speciális védőruhában végez gyakorlatokat az ebbel, aki bárhol megfoghatja őt. (Nagyon leegyszerűsítve. Bővebben ITT olvashatsz róla.) Ez már sejteti, hogy Balázs nem riad vissza a hétköznapitól eltérő, adrenalinszint-növelő helyzetektől.

A norvégiai útra is készült egy ideje, sőt tavaly már majdnem meg is valósult az utazás, ám végül csak idén sikerült nyélbe ütnie. Ezúttal sem volt egyszerű a kijutás, ugyanis az ottani lavinaveszély miatt lezárták a tábort. Ami szó szerint azt jelentette, hogy se ki, se be nem lehetett közlekedni. Azonban az ég kegyes volt Balázshoz, és éppen az út előtti napon feloldották a veszélyjelzést, így elindulhatott Tromsøbe, hogy csatlakozzon a szánhúzó csapathoz.

A napok ritmusa

Mint Balázs rámutatott, Norvégiában a turizmus nagyon fontos bevételi forrás, így az országban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hozzájuk látogatóknak különleges élményeket kínáljanak. A szánhúzás az egyik ezek közül, s ehhez mérten nagyon komolyan szervezik meg ezeket a kirándulásokat.

A napok meghatározott ritmusban teltek. A táborbeliek napja reggelente a kutyák ellátásával kezdődött. A huskykat meg kellett etetni és itatni, miközben a kutyaházakat és azok környékét is rendezték. Ez friss szalmázást, valamint takarítást jelentett. Ugyanis minden kutya odakint, saját házban lakott, amelyet szalmával béleltek.

Ezt követően jött a huskyk befogása a két fős szánok elé. Naponta kétszer, délelőtt és délután is indult egy-egy túra, amit a kutyák roppant mód élveztek, tekintve, hogy lételemük a mozgás és a feladatvégzés. Lehetőségük szerint meg sem álltak volna. Éppen emiatt nagyon fontos a résztvevőknek betartani a túravezető utasításait, aki indulás előtt elmagyarázza, miként tudják megállítani a szánt, illetve szükség esetén kikötni azt. A „kormányosnak” muszáj végig koncentrálnia, így a fotózás az útitárs dolga.

Teendők hóvihar esetén

Balázsnak meglepő és létfontosságú tudással is gazdagodott a kutyák gondozása kapcsán. Elmesélte, hogy egyik este hóvihar söpört végig a táboron, a személyzet pedig azonnal sietett ellenőrizni, hogy a huskyk mindegyike kijött-e a házából. Ha valamelyik bent maradt, azt ők hozták ki a szabad ég alá. Ez pedig szó szerint életmentő, mivel a tomboló szél pillanatok alatt megtöltheti az ólakat hóval, ami végzetes lehet.

Északi fény, szarvasbőr ágy és egy elfagyott lábujj

Balázs egészen pontosan hat napot töltött a festői környezetben, amely idő alatt az amúgy is élmény-, illetve látványgazdag kirándulásokat számos különleges tapasztalás gazdagította. Kezdve Balázs szállásával. Mivel a táborok meghatározott fő befogadására alkalmasak, így neki az öltözőben szorítottak helyet, néha többedmagával – a vendégek számától függően. Itt pedig nem máson, mint szarvasbőrökön töltötte az éjszakákat. Az egyik éjjel pedig a -15 fokos hideg is meglepte, egy kicsapódó ajtón keresztül. (Ám nem ez volt a leghidegebb, hiszen a szomszédos táborban egyszer -32 fokot is mértek.)

Ám korántsem ez volt a legfagyosabb élménye, hanem a közeli jéghotel, ahol még az ágyak is jégből vannak kifaragva. Ezen felül volt szerencséje egy igazi számi család sátrába is bepillantani.

A sarki fény látványát lenyűgözőnek nevezte, ahogy a finn-svéd-norvég határhármas nyújtotta természeti képet is a befagyott tóval – amin a szánhúzások alkalmával át is keltek –, valamint a néha csontig hatoló hideggel. A kettő, tudniillik a panoráma valamint a nagy hideg találkozása nem alakult szerencsésen: az elbűvölt látogató túl sok időt töltött odakint, aminek következtében az egyik lábujja elfagyott. Ez már csak idehaza, az orvosi vizsgálat során derült ki, és még hosszú hetek kezelése kellett ahhoz, hogy mindenki megnyugodhasson affelől, hogy nem kell amputálni a testrészt.

Balázs egy videós összeállítást is készített a norvég kalandról, amelyből a vendéglátót, Drahos Istvánt is jobban megismerheted:

A huskyk valódi természete

A kutyás életforma nyomán adta magát a kérdés, hogy mit hozott haza Balázs Norvégiából a munkáját illetően. A sok szépség, izgalom és néha embertpróbáló tapasztalás mellett, ami igazán maradandó számára, az a táborbeli szánhúzó kutyák magatartása volt.

Jó volt látni, milyen stabil idegrendszerű, ösztönerős kutyákkal dolgoznak. Majd megőrültek azért, hogy húzhassanak; élnek-halnak a munkájukért. Esetükben abszolút a belső értékek a mérvadóak, annak alapján választják ki őket a feladatra. Ezen felül az is megfogott, ahogy bántak velük. Óvják őket, ahogy óvják magát a fajtát is, a helyiek mondhatni grál lovagként tekintenek rájuk.

– összegezte Balázs, aki végszóként rámutatott, hogy a hat nap úgy elrepült, mintha csupán egy pillanat lett volna.