A családbarát „bikaharapó” – honnan származik a német boxer valójában?

Ha családbarát őrző-védő fajtákról esik szó, szinte minden esetben a listák első helyén végez a mai, modern német boxer, nem véletlenül. Mint minden legendás kutyafajta, a boxerek eredete is a legtöbb esetben legendákkal és mítoszokkal van körbe véve és abba becsomagolva, amit részben a kényelmes sztereotípiák, részben pedig marketing szempontok indokolnak. Milyen felmenőkkel rendelkezik és honnan származik pontosan a német boxer, ez a fantasztikus őrző-védő fajta? Miért születnek fehér boxerek mind a mai napig?

Aki kedveli ezt a fajtát és látott már fehér boxert, a látványt valószínűleg soha nem fogja elfelejteni. A tenyésztők a legtöbb esetben titkolják, sőt szégyellik, ha egy ilyen színű boxer születik az alomban, hiszen a német boxer tenyésztési sztenderdje „fejvesztés terhe mellett” csaknem 100 éve tiltja ezt a szín változatot, sőt, ennek gyakori megjelenésére a ”boxer-történelem” hivatalos verziója sem ad megnyugtató magyarázatot.

A bullenbeiser örökség

Mivel a hivatalos múlt-történet szerint a ma élő boxerek a mára már kihalt német bullenbeiser-ek kizárólagos leszármazottai, tekintsük át röviden, mit is tudunk erről a kutya típusról. Az európai késő középkorban és kora újkorban kutyafajták még nem léteztek, hiszen kit érdekelt volna akkoriban, hogy egy kutya milyen fajtájú, ha rosszul végzi a munkáját? Ha pedig jól dolgozott, főként nem volt érdekes. Ezzel szemben, sok olyan országonkénti, vagy régiónkénti kutya típus létezett, akik eltérő környezetben, hasonló munkát végeztek, a hasonló munka következtében pedig a fizikai adottságaik, a képességeik és a küllemük is sokban hasonlított egymásra. Amilyen feladatokat akkoriban Angliában az akkori angol bulldogoknak kellett ellátnia – vágóállatok terelése és lefogása a vágóhidakon, bika heccek, majd kutyaviadalok, ugyanezeket a feladatokat a német területeken az úgynevezett bullenbeiserek (bika harapók) látták el. A bullenbeiserek első említése az 1630-as évekből származik, amikor még különbséget tettek egy nagyobb testű, masztiffosabb felépítésű, medvék ellen használt változat és egy kisebb testű, mozgékonyabb típus között. Ezek a kutyák a leírások szerint sárga, vagy csíkos színűek voltak, a fehér színváltozatról semmilyen forrás nem tett említést. Nos, a hivatalos boxer „szakirodalom” szerint, ők a ma élő boxerek kizárólagos ősei, természetesen az ókorig visszavezethető molosszer ősökkel a hátuk mögött… De ha ez így van, miért születnek fehér boxerek mind a mai napig?

A titkos fehér vonal

Mint korábban említettük, az eltérő földrajzi régiókban a hasonló feladatok, hasonló típusú kutyákat eredményeztek, régiónként különböző színekben, ami a korabeli embereket nem foglalkoztatta túlságosan. Az angol bulldog vonalakban meghatározó szín volt a fehér és fekete kombinációja, míg a német területeken a sárga és a csíkos bullenbeiserek végeztek nagyon hasonló munkát. A boxerek valódi múltja után érdeklődő kutatók véleménye szerint a mai német boxer kialakulása valójában Franciaországban kezdődött, hiszen az 1880-as évek végén egy Georg Alt nevű müncheni tenyésztő innen hozott magával egy „Flora” nevű bullenbeiser szukát, akit aztán keresztezett egy „Tom” nevű, hófehér akkori angol bulldoggal, aki Angliából származott és abban az időben éppen a bajor kutya arénák ünnepelt sztárja volt. Az ebből a „frigyből” származó unoka volt „Meta von Passage No. 30”, minden boxerek hivatalosan elismert ősanyja. A fajta történetében egy kiemelkedően fontos év volt az 1895-ös, amikor egy helyi, müncheni klub kiállításon, „kísérleti osztályban” bemutattak egy már boxernek nevezett kan kutyát, akinek a megjelenésére a német közönség látványosan pozitívan reagált, mint a német büszkeség újabb megnyilvánulására. Ezt a kankutyát nem másnak, mint Box-nak hívták. A siker hatására a következő évben megalakult az első boxer fajtaklub, majd 1904-ben a hivatalos törzskönyvezés is megindult.

A kezdeti időszakban azonban az újonnan létrehozott fajta döntő zöme hordozta a „Tom”-tól örökölt, angol bulldogokra jellemző fehér szőrszínt, ami egy ideig senkit nem zavart. Alig húsz év múlva azonban végleg megtiltották a fehér és a fekete egyedek tenyésztését, ami egyértelműen annak a törekvésnek tudható be, hogy deklarálják az új német kutyafajta teljes különállását és önállóságát az angol bulldogtól. A boxerek végleges mérethatárainak hivatalosan elfogadott rögzítésére 1920-ban került sor, a fajta munkakutyaként való elfogadására pedig 1925-ben. 1926-ban a tarka (fekete-fehér) színek is végleges tiltás alá kerültek és a boxer sztenderdben pontosan meghatározták, hogy a fehér szín a kutya testfelületének mekkora százalékára terjedhet ki. Habár különböző archívumokban gazdag képanyag lelhető fel az első boxer fajta kiállításokról, ahol az ott megjelenő kutyák döntő zöme még fehér színű, a hivatalos boxer krónikákból hogy, hogynem, tudatosan „törlődött” „Tom”, az angol bulldog és vele együtt az általa örökített színváltozatok is. Lám, így hathat még egy kutyafajta későbbi sorsára is a nemzeti büszkeség, ami igen nagy szerepet kapott a mai német boxer hivatalos szín változatainak kialakulásában (= kialakításában).

Szerencsére, a fehér szín nem tűnt el végleg a boxerek világából, hiszen a bulldog örökség időnként visszaköszön, szinte minden boxer kennelben, még a legkiválóbbakban is. A fehér boxereknek pedig időközben egy komoly rajongótábora alakult ki (köztük e sorok írója is), ezért e tenyésztőknek is egyre kevésbé kifizetődő rövid úton megszabadulni a fehérektől. Hiszen különlegességük és szépségük miatt mindig gazdára találnak, sőt, egyre keresettebbek.