Nagy méretű kopók N-től V-ig: kivételes kutyák kivételes foglalkozással

Az FCI VI. fajtacsoportjának, a Kopók és rokon fajtáknak az 1. csoportjában sorakoztatják fel a kopókat, amelynek az 1.1-es alosztályában találhatók a nagy méretű kopók.

Mai cikkünkben 7 nagy méretű kopó, egészen pontosan a csoport N-től V-ig terjedő fajtáinak történelmét és jellemét tárgyaljuk.

1.) Nagy angol–francia kopó (trikolór, fehér-fekete, fehér-cser)

A nagy angol-francia kopó három, a fentebb írt színváltozatban létezik, amelyeket az FCI külön fajtaként jegyez. A fehér-fekete és a trikolór verzió a 19. században megjelent Bâtard Anglo-Saintongeois-ból származik. A fehér-cser változat első keresztezései minden bizonnyal a 16. századból származnak, ám a 19. század vége felé vált igazán népszerűvé a vadászmestereknek köszönhetően. Egyaránt nagy sikerrel vetették be őket nagyvadas vadászatokon, de róka ellen is hatásosnak bizonyultak. Elsősorban még ma is munkakutyaként tartják őket, 20-nál is több regisztrált falka van Franciaországban.

Elképesztően aktív, a munka, a vadászat iránt lelkesedő ebek, akiket csak családi kedvencként nem igazán tartanak. Leginkább hatalmas falkákban tartják őket, így egyedüli kutyaként vagy városi körülmények között nem valószínű, hogy kiegyensúlyozottak tudnak lenni. Még annak ellenére sem, hogy híresen jó természetű, kedves és ragaszkodó kutyák. Alapvetően azokról az ebekről, akiket falkavadászatra tenyésztettek ki, az a vélekedés, hogy csak családikutya-státuszra nem alkalmasak. Persze kivétel mindig lehet, ám bölcs dolog nem a kivételek alapján döntést hoznunk a kedvenc fajtáját illetően.

2.) Nagy gascogne-i kék kopó

Kialakulása homályba vész, ám az biztos, hogy egy archaikus fajtáról van szó; egyidős lehet a Szent Hubertus kopóval, amely mára kihalt. III. Gaston Foix grófja a 14. században már birtokolt ilyen kutyákból álló falkát. Úgy tartják, hogy a gascogne-i kék kopó az összes déli (Franciaország) kopó őse. Remek szaglásának és hiperfókuszának köszönhetően képes a vadászatra összpontosítani hosszú időn keresztül; kifejezetten mély ugatással jelzi a vad helyét. Régen szarvasra, farkasra és vaddisznóra is vadásztak vele igen nehéz terepen, ma már túlnyomórészt nyúlvadászaton vetik be.

Bár vadászkutya, nem kifejezetten gyors, amit azonban nagyszerűen kompenzál kitartásával és rettenthetetlenségével. Alapvetően élénk és barátságos eb, de ahogy nagyon sok más falkavadász kutyát, úgy őt sem tartják igazán – és nem is javasolják – kizárólag családi kutyaként. Lazán, módszeresen vadászik, amit kimagasló intelligenciája és magabiztossága tesz lehetővé. Egyes egyedek – ahogy ez más kutyákra is jellemző – nyitottabbak, míg mások zárkózottabbak, de sem a fajtársakkal, sem emberekkel nem lehetnek agresszívek.

3.) Nagy gascon-saintonge-i kopó

Joseph de Carayon-Latour gróf a 19. század közepén mindent megtett annak érdekében, hogy megmentse a saintonge kopót (Hound of Saintonge) a kihalástól, így keresztezte az ebeket a gascogne-i kék kopókkal, aminek eredményeképpen megszületett a gascon-saintonge-i kopó, ám eltűnt az előbb említett saintonge kopó. A 20. század közepén a délnyugat-franciaországi vadászok kisebb kutyákat választottak ki ezeknek az ebeknek az almaiból, amivel nyúlra és más apróvadra vadásztak; ez lett a petite verzió, ami ugyan kisebb, de nem nevezhető a szó szoros értelmében kicsi kutyának. A nagy típussal nagyvadakra, vaddisznóra és néha farkasra vadásztak, de egy abszolút sokoldalú ebnek tartják, aki szinte mindenre bevethető.

A fajta jó orráról, kiváló hangjáról, és gyönyörű vágtájáról ismeretes, amelyek mind nagyon fontos tulajdonságok egy hatékony, mégis elegáns vadászkutya esetében. Ösztönösen falkakutya. Nyugodt, szeretetteljes és barátságos, azonban ahogy a listán szereplő többi fajta, ő sem ajánlott csak kedvencként való tartásra.

4.) Nagy vendée-i griffon

A nagy vendéie-i griffont 400 éven keresztül fejlesztették és tökéletesítették számos kopó bevonásával, hogy elnyerje azt a formáját, amelyet ma ismerünk. Úgy alakították a francia kopókat is, hogy a földrajzi területekhez illőek legyenek. A fajta a bozótos, sziklás, nehéz terepen bizonyítja állóképességét és szívósságát. Az alsóbb osztályok vadászainak, akiknek nem voltak lovaik, lassabb vadászkutyára volt szükségük, így könnyebben tudtak lépést tartani velük. A 19. század végére létrejött a nagy vendée-i griffon, amelynek kitartása a megszokott volt, lábszárai azonban rövidebbek.

Nagy teherbírású eb, akit nehéz kifárasztani. Masszív testalkatú, járása azonban nem nehézkes, könnyen és fürgén közlekedik a vadászaton. Kellemes, kedves kutyák, akik vidám társak az ember mellett, ugyanakkor ez a lazaság néha túlzott önállóságban manifesztálódhat. Falkavadász kutya lévén akkor érzi a legjobban magát, ha van mellette egy kutyatárs, és rendszeresen bevetheti magát abba a feladatba, amelyre kitenyésztették.

5.) Poitevin

A poitevin annak a 12 angol szarvasvadász kutyának a leszármazottja, amelyeket 1692-ben XIV. Lajos franci király fiának, a trónörökösnek ajándékoztak. Ezeknek az ebeknek egy részét François de Larrye, Haut-Poitou márkija kapta meg, aki keresztezte őket az angol rókakopók őseivel. Ennek a keresztezésnek az utódai erős, atletikus, háromszínű kopók lettek, amelyeket a márki farkasvadászatra használt. A francia forradalom idején de Larrye márki fejét is leszegték, a falka pedig szétszóródott, majd szinte teljesen eltűnt. Miután elcsendesedtek a dolgok, Emile és Arthur de la Besage – akik Poitouban éltek –, megpróbálták újraéleszteni a fajtát két megmaradt kutyából. Később sajnos kitört a veszettség a kennelben, amely újra elpusztította a ma ismert fajta őseit. Az ezt követő újabb próbálkozásoknak köszönhetően rókakopókkal rehabilitálták az állományt; olyan sikeresen tették mindezt, hogy ezeknek az ebeknek a hatása szinte alig volt érezhető a fajtán.

A modern időkben farkasok helyett olyan nagyvadakra vadásznak velük, mint a vaddisznó vagy a szarvas. Ez a sudár, atletikus szagkövető vadászkutya igen gyors és kitartó. A falka képes lehet elérni az 56 kilométer/óra sebességet, valamint akár 7 órán keresztül is képes kint lenni terepmunkán. Gyakran nevezik emiatt a „kopók agarának”. A fajtára kiemelten jellemző, hogy megszenvedi, ha nem falkában élhet. Bár sosem félős vagy visszahúzódó, az emberekkel szemben sokkal tartózkodóbb, mint más kopók.

6.) Rastreador brasileiro

A rastreador brasileiro, angol nyelvterületen brazilian tracker, vagyis brazil nyomkövető igen szerencsétlen helyzetben van szinte a mai napig is. Az FCI 1967-ben ismerte el elsőként hivatalosan, azonban egy járvány kitörése miatt, amit egy rovarirtó szer túladagolása tetézett, a fajta teljes tenyészállománya kipusztult. Az FCI és a Brazil Kennel Club (Confederação Brasileira de Cinofilia) ezután 1973-ban kihaltnak nyilvánította a fajtát, és törölték a jegyzékből. Azóta törekszenek a fajta újrateremtésére, ami sikeresnek mondható. 2013 óta a Brazil Kennel Klub, 2019 óta az FCI is újra elismeri. Érdekesség, hogy ellentétben azzal, hogy egy fajta általában különböző fajták keresztezésével fejlődik ki, a restreador brasileiro genetikai szelekcióval jött létre, amelynek alapjául az amerikai rókakopó szolgált úgy, hogy szem előtt tartották Brazília éghajlatát. A fajta ősatyja Osvaldo Aranha Filho tenyésztő.

Csendes és kiegyensúlyozott kutya, akit a megpróbáltatások ellenére is a mai napig bevetnek eredeti szakmájában. Rettenthetetlen és fáradhatatlan, valódi falkavadász. Sosem agresszív vagy visszahúzódó. Munkaköre miatt remekül meg kell állnia a helyét falkában, párban vagy akár egyedül is a nehéz terepen.

7.) Vidravadász kopó

A vidravadászat Angliában a 12. században alakult ki, amikor is az emberek elkezdet aggódni a halakat tizedelő emlősök miatt. Így kutyákat képeztek ki az elfogásukra, akiknek vízen és talajon is kifogástalanul kellett teljesíteniük. Jól kellett úszniuk, remek szaglással kellett bírniuk, és erősnek is kellett lenniük, hogy az akár 10 kilogrammos zsákmányt is elcipeljék. Ezen túl az eszüknek is a helyén kellett lenniük, a vidra ugyanis kifejezetten intelligens állat. De ne szaladjunk ennyire előre! A fent kiemelt időszakról fontos tudni, hogy mai értelemben vett kutyafajtákról még nem beszélhetünk. Valamikor az 1800-as években alakult ki a vidrakopó, vagy ha úgy jobban tetszik, a vidravadász kopó, feltételezhetően angol vérebek és francia griffonok házasításával. Olyan kivételes ebek ők, akik 12 óra után is képesek követni egy szagnyomot a szárazföldön, vízben pedig akár az 5 órásat is. Lábaik között úszóhártyák feszülnek, amelyek segítségével képesek akár egyhuzamban 30 kilométert is leúszni.

Kopóhoz méltóan kedves és szeretetteljes kutya, akire azonban önállósága miatt nem jellemző a tépőzár-viselkedés. Bár igen ritka fajta, többen tartják házi kedvencként is, ami azonban tartogathat kihívásokat. Önállósága a képzés során makacsságnak tűnhet, így a következetesség és gyengéd bánásmód elengedhetetlenek. A rendszeres, napi mentális és fizikális lefárasztása kiemelten fontos, különben romboló viselkedést tanúsíthat. Fejlett prédahajtási ösztönének köszönhetően nyílt terepen sem tanácsos póráz nélkül sétáltatni.

Fontos!

Az FCI fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.