A brit kedvencek elfeledett holokausztja: 750 ezer kutyát és macskát küldtek át a túlvilágra

A brit történelem egyik legszomorúbb epizódja volt, amikor 1939 szeptemberében, a II. világháború bejelentésekor a légitámadások és erőforrások hiánya miatt kialakult a tömeghisztéria. Miután Neville Chamberlain szeptember 3-án hadat üzent a náci Németország ellen, a háziállatok tömeggyilkossága sem sokat váratott magára.

Ilyen történések előzték meg, és így zajlott az összetört szívű és rettegő Nagy-Britannia kutya holokausztja.

Az állatorvosi rendelők előtt sorok kígyóztak; mindenki vitte elaltatni a kedvencét

Egy korabeli újságíró, E. S. Turner kitért arra, hogy akkoriban az előbb is említett szervezet, a National Canine Defense League (NCDL) „szeptemberi holokausztként” utalt az eseményre. A holokauszt szót ma már szinte kizárólag a zsidó nép kiirtásának tragédiájára használjuk, azonban abban az időben ez egy szélesebb körben használt kifejezés volt minden nagyszabású, tömeges mészárlás leírására. Mai jelentését 1942-től használjuk.

A háború kihirdetésének első hetében a becslések szerint csak Londonban 400-750 ezer kisállatot küldtek gazdáik önszántukból az örök vadászmezőkre. Az állatorvosi rendelők előtt hosszú sorok kígyóztak, mindenki vitte az állatkáját elaltatni. Korabeli beszámolók szerint az egykori kedvencek holttestei a rendelők előtt halmokban hevertek. Az NCDL kifogyott a kloroform készletéből (ezt használták akkoriban az eutanáziához), a People’s Dispensary for Sick Animals (állatorvosi jótékonysági szervezet) krematóriumai nem bírtak el a hatalmas mennyiségű holttesttel. Végül a szervezet az ilfordi telepén (Kelet-London) biztosított az állatok maradványainak egy nagyobb területet, ahol körülbelül 500 ezer kedvencet temettek el.

A tömegpszichózis és rettegés végzett velük

Nagy-Britannia 1939. szeptember 3-án hadat üzent Németországnak, ám a konfliktus elkerülhetetlensége már az év elején egyértelmű volt. Erre reagálva számos védelmi bizottságot is létrehoztak, hogy felkészítsék a nemzetet arra az esetre, ha célponttá válnának. Az egyik ilyen volt a National Air Raid Precautions Animals Committee (NARPAC).

A NARPAC becslése szerint Angliában a háziállatok száma 6-7 millió volt akkor. A bizottság megjegyezte, hogy a háború megjelenése nemcsak a légitámadások lehetőségét, hanem az élelmiszerhiány valószínűségét is jelenti. Aggódtak amiatt, hogy az emberek kísértésbe esnek és a szűkös élelmiszerforrásaikról lemondanak a kedvenceik javára. Ezért kijelentették, hogy „egy házi kedvencet tartani, miközben a nemzet háborúzik, megfizethetetlen luxus.” A NARPAC ajánlásait a „Tanácsok az állattulajdonosoknak” című kiadványban tette közzé: „Ha lehetséges, még a vészhelyzet előtt küldje kedvencét vidékre. Ha nem tudja ismerősök gondozásába adni, akkor célszerűbb megsemmisíteni.”

Hilda Kean, a The British Cat and Dog Massacre (A brit macska- és kutyamészárlás) című könyv szerzője rámutat, hogy a háziállatok tömeges meggyilkolása tömegpszichózis, tömeghisztéria következménye volt. Rettegtek az emberek az élelmiszerhiánytól és úgy érezték, hogy „nemzeti kötelességük” helyesen cselekedni és megszabadulni az „akadályozó tényezőktől”.

Mások azért döntöttek az altatás mellett, mert úgy gondolták, jobb lesz a kutyának és macskának így elmennie, mint bombatámadás közben rettegve megsemmisülnie. Apokaliptikus rettegés törte meg újra a nemzetet, amely egy generációval ezelőtt élte csak meg az I. világháború pusztítását és nélkülözését.

Voltak, akik nem adták fel

Több menhely azonban, köztük a Battersea Dogs és Cats igyekezett annyi állatot befogadni, amennyire csak kapacitásuk volt. Egyedül ők több mint 140 000 halálra ítélt kis kedvencet mentettek meg. Úgy, hogy mindössze 4 főállású alkalmazott dolgozott ott akkoriban. Túlélték mind a két világháborút, ma is léteznek. Voltak olyan magánszemélyek is, akik a mardosó bizonytalanság ellenére sem hagyták magukra a kutyákat és macskákat és megmentettek annyit, amennyit csak tudtak.

A PDSA és az RSPCA állatjótékonysági szervezetek is tiltakoztak azzal érvelve, hogy nemcsak erkölcsi megkérdőjelezhető ez a tett, de szükségtelen és embertelen is. A hadsereg állatorvosi testülete nyíltan fejezte ki aggodalmát, hogy ezek az elpuszított kutyák hasznos katonai funkciókat tölthetnének be. Ám a nyomás túl nagy volt, a londoni kedvencek 26%-át küldték gazdáik a másvilágra.