A 3. legjobb orosz „termék”: a moszkvai őrkutya

Ha e hatalmas őrző-védő fajta rajongói véleményére kíváncsi valaki, gyakran elhangzik a körükben, hogy a repülőgépek és a Kalasnyikov mellett, a moszkvai őrkutya a harmadik leghatékonyabb „dolog”, ami az oroszoktól származik.

Igaz-e ez a félig vicces állítás? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik a hatalmas termetű moszkvai őrkutya, és kinek való ez a gyakran bernáthegyinek nézett kutyafajta?

A Vörös Csillag jegyében született

A volt Szovjetunióban a második világháború után hatalmas igény volt a kemény szolgálati kutyákra, hiszen a háborúban a korábbi állomány nagy része elpusztult, ugyanakkor a gulágok, hadifogolytáborok és katonai létesítmények őrzése állandó feladatot jelentett. A Vörös Csillag állami tenyészet kapta azt a feladatot, hogy tenyésszen ki egy nagy testű őrző-védő kutyafajtát, amelyik intelligens, jól képezhető, a kutyákhoz kevésbé értő kiskatonák is kezelni tudják, de aki, ha kell, van olyan kemény, hogy ne legyen emberi ellenfele. A cél érdekében az orosz (szovjet) tenyésztők az akkoriban még munkaképes bernáthegyi kutyákat keresztezték kaukázusi juhászokkal, majd a tenyészetbe bevonták a kiváló orrú orosz foltos kopókat is és így születettek meg az első moszkvai őrkutyák az 1950-es években. Létezésükről a világ gyakorlatilag évtizedekig nem is tudod, hiszen kialakításuk a szigorú hadititok kategóriájába esett. A fajta a Szovjetunió megszűnése után, az 1990-es években terjedt el szélesebb körben, sztenderdjét 1997-ben véglegesítette az orosz kutya szövetség.
Habár a nagyon kevés fennmaradt forrás szerint az első egyedek rendkívül vadak és nehezen kezelhetőek voltak, a mostani állomány már tökéletesen egyesíti a bernáthegyiek emberbarátságát és intelligenciáját és a kaukázusi juhász karakánságát és keménységét. Egy megfelelően szocializált és felnevelt moszkvai őrkutya kiváló családi társ, ugyanakkor veszélyes helyzetben mindig lehet rá számítani. Személyiségére jellemző, hogy egyaránt fellelhetőek velük kapcsolatban olyan képek, amikor a család gyermek tagjai szundítanak az oldalukon, ugyanakkor olyanok is, amikor egy segéd menekül előlük az őrző-védő képzésen. Igazi többarcú és multifunkciós kutya, amit gazdái természetesen igen nagyra értékelnek.

A moszkvai külleme és jelleme

Az moszkvai őrkutya egy óriási termetű kutya, jellemző súlya 50 – 70 kg, marmagassága pedig 64-70 cm. Külseje sokban hasonlít a bernáthegyiekre, ezért gyakran össze is keverik őket, de a moszkvai atletikusabb, feje hosszabb, e miatt egyébként a nyálzásra is sokkal kevésbé hajlamos és ellentétben a bernáthegyivel, nem jellemzőek rájuk a lógó szemhéjak sem. Szőre rendkívül dús, minden időjárásnak ellenáll, ami nem csoda, hiszen kifejezett tenyésztési cél volt egykoron, hogy akár Szibériában, mínusz 20-30 fokban is gond nélkül bevethető legyen.

A moszkvai őrkutyák munkakutyaként születtek meg, határozott céllal, határozott feladatokra. habár karakterüket jellemzi egy bizonyos szintű makacsság, jól képezhető, intelligens kutyafajtának tekinthetőek. Hatalmas termetük miatt esetükben elsősorban az időben történő szocializációnak és az alap engedelmesség kialakításának van kiemelkedő jelentősége, tenyésztői általában csak abban az esetben javasolják az őrző-védő képzését, ha gazdájuk megélhetési szinten foglalkozik ilyen jellegű munkával, családi körülmények között nem. A moszkvai kifejezetten későn érő fajta, teljes testi és mentális kifejlődéséhez 2,5 – 3 évre is szükség lehet, ezért képzését is ehhez érdemes igazítani.

Habár a Moszkvai őrkutya termetéhez képest meglepően mozgékony és agilis, természetesen soha ne várjuk el tőle pl. egy belga juhász aktivitását. Leginkább nagy, nyílt területeken, vagy kerti környezetben érzi jól magát, nem vágyik és nincs is szüksége kutyás sportokra és hosszú bicikli mellett futásokra sem, mozgásigényét ledolgozza a maga beosztása szerint. Az utóbbi időben, részben a bernáthegyi vonal tudatos erősítése és a divathullám miatt, megjelentek óriási, túlméretes, 80-90 kg-os példányok is. Ez a súly már kifejezetten negatívan befolyásolja a moszkvai őrkutya mozgékonyságát és ellene megy az egykori tenyésztési céloknak, ami nem feltétlenül kívánatos jelenség.
Mivel egy olyan kutyafajtáról van szó az esetükben, amelyeik évtizedekig ismeretlen volt a szélesebb közvélemény előtt és ezért divatkutyává sem válhatott, kijelenthető, hogy a moszkvai őrkutya az állatorvosok réme olyan értelemben, hogy ha rajtuk múlna, az állatorvosok elvesztenék bevételeiket. Egészségesek és ellenállóak a legtöbb betegséggel szemben, termetük ellenére átlagos élettartamuk 11-13 év.

Kinek való az orosz behemót?

Kezdő és tapasztalattal nem rendelkező kutyásnak inkább nem, bizonyos kivételekkel. Mivel ezt a kutyafajtát egykoron kőkemény feldatmegoldásra és részben emberekkel szembeni hatékony fellépésre tenyésztették ki, ráadásul óriási termetű és erejű, nem feltétlenül egy kutya tartással most ismerkedő ember kezébe való. Ugyan a moszkvai őrkutya nem jelent veszélyt a gazdáira, de egy félrenevelt, vagy nem engedelmes moszkvai bizony képes komoly terror alatt tartan a környezetét, ami egy ekkora tömegű és agilitású kutyafajta esetében egészen biztosan negatív következményekkel jár majd. Ha azonban a gazda egy határozott személyiség és hajlandó egy kutyaiskolában, vagy egy hozzáértőtől megtanulni, hogy miként kell egy ekkora őserőt megfelelően kezelni és kordában tartan, egy óriás méretű családbarát kutyával élhet együtt, akire ráadásul mindig számíthat, ha a helyzet úgy hozza.