Masztiff-e a molosszer, és molosszer-e a masztiff?

Ki ne ismerné a közkeletű mondást, miszerint minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár? És ki van tisztában a kutyás analógiával, vajon masztiffok-e a molosszerek, és molosszer-e egy masztiff? És egyáltalán, mi a különbség közöttük: kiket nevezünk napjainkban a kutyák közül molosszereknek?

A kutyás hétköznapokban és a sajtóban gyakran esik szó a nagy múltú, óriás termetű molosszerekről, akikről majdnem mindenki hallott már és tud is valamit. Azzal azonban, hogy pontosan kikről is van szó az esetükben, és mi köti össze őket, kevesen rendelkeznek pontos ismeretekkel. Hogyan lehetséges például, hogy a távol keleten kialakult tibeti masztiffot (tibeti hegyi kutyát) és a brit szigeteken kialakult angol masztiffot (akik között a legújabb genetikai kutatások szerint nincs semmilyen rokoni kapcsolat) is a molosszerek közé sorolja a kinológia és a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale; FCI) is?

Ősmolosszert a molosszoktól

A görög mondák szerint Trója hős fia, Pürrhosz vezette a népét arra a helyre, ami később a Molosszia elnevezést kapta az ókori Észak-Makedóniában. Az itt élő molosszokat a korabeli görögök egyfajta távoli szegény rokonként kezelték, és ritkán tesznek említést róluk a források. Messze földön híres kutyáikról azonban annál inkább, akiket például Oppianus úgy jellemzett, mint nagy termetű, rendkívül bátor és hatékony ebeket, akik nem riadtak meg semmitől, és akiket a molosszok vaddisznók és medvék vadászatára használtak, de akik még a vadon élő tulkok ellen is sikerrel vették fel a harcot.

Az innen származó kutyákról a hamarosan felemelkedő új nagyhatalom, Róma írástudói is több alkalommal megemlékeztek. Gratius például a kor legjobb őrkutyáinak nevezte őket, de Vergilius is többször irt róluk elismerő szavakkal. Hogy milyenek lehettek ezek a kutyák akkoriban, ez mind a mai napig kideríthetetlen, hiszen konkrét ábrázolások nem maradtak fent az ősi molosszerekről.  Az azonban egészen biztosnak tűnik, hogy esetükben fajtá(k)ról nem beszélhetünk, sokkal inkább nagy testű, munkára szelektált ebekről, akiket elsősorban vadászati és terület őrzési célokra szelektáltak, de akiknek kiegészítő szerep juthatott a korabeli hadjáratokban és a népszórakoztatási célokat szolgáló arénákban is.

A mai kinológia kérdései a molosszerek kapcsán

A modern kinológiai szakirodalom egyik legvitatottabb témái közé tartozik a molosszerek származáselmélete és genealógiája, amellyel kapcsolatban számos elképzelés született és létezett sokáig. A szakemberek egy része a tibeti masztiffokat tekintette minden molosszer alfájának és omegájának, és meggyőződésük szerint a Selyemúton történő kereskedelemmel juthattak keletről nyugatra a molosszerek ősei. Mások e kutyák eredetét a mediterrán térségből származó, rövid szőrű, nagy testű, a későbbi masztiffokra hasonlító kutyákra vezették vissza, akiket a különböző európai kultúrák számos néven említettek a korai középkortól kezdődően („mastin”, „mastino”, „dogge”, „dogue”).

A legutóbbi, mintegy 161 napjainkban ismert kutyafajta teljes genomszerkezetét feltérképező vizsgálat arra mutatott rá, hogy ezek a korábbi elméletek nem állják meg a helyüket. A genetikai vizsgálatok semmilyen átfedést nem mutattak a tibeti masztiffok és a világ más részein molosszernek nevezett kutyák valószínűsíthető ősei között. Sőt, a kutatások alapján egy másik mítosz is megdőlt: az európai masztiffok és a szintén a molosszerek közé sorolt keleti pásztorkutyák génszerkezetében sem tudtak kimutatni közeli rokonságra utaló jeleket.

Kollektív kutyás mítosz?

A fentiek alapján egyre többen hajlanak arra a megállapításra, hogy a molosszerek mint kinológiai besorolási csoport sokkal inkább a kutyás világ kollektív emlékezetének vagy közös mítoszának az eredménye, mintsem a közös származásé. Igen valószínű, hogy a molosszerek nem egy közös őstől származnak, hanem több földrajzi régióban hasonló funkciójú és munkakörű kutya típusok alakultak ki, amelyeket a korai kinológia később nevezett el ezen a néven és sorolt azonos csoportba.

A mai molosszerek talán leginkább pontos definíciója szerint ezek a kutyák nagy termetűek és erős csontozatúak, rövid, vastag nyakkal, széles állkapoccsal és nagy fejjel rendelkeznek, bőrük vastag és sok esetben ráncos. Múltjukban kiemelt szerepe volt az őrző-védő feladatkörnek, a nagyvad vadászatnak és a legtöbb esetben kutya-kutya elleni küzdelmeknek is.

A FCI hivatalos felosztása alapján a molosszerek a 2. fajtacsoportba tartoznak, és a molosszer csoporton belül 2 alszekciót különböztetnek meg egymástól: a masztiff típusú kutyákat és a hegyi típusú kutyák körét. Az európai szemlélettel és hagyománnyal szemben az Amerikai Kutyás Szövetség (American Kennel Club; AKC) egyelőre nem ismeri el a molosszereket önálló fajta vagy típus csoportként, habár a legújabb javaslatok erősen támogatják ezt az elválasztást, és összesen 20 fajtát sorolnának ebbe az újonnan létrehozandó csoportba.

Ezért ugyan meglepő, de így lehetséges az, hogy a molosszerek közé számos, egymástól sok tekintetben eltérő mai kutyafajta tartozik a masztiffoktól a kaukázusi juhászkutyákon át az újfundlandikig és boxerekig. Sőt, újabban megjelent a mini molosszer elnevezés is, amit a kisebb termetű, nyomott orrú kutyákra (boston terrier, francia bulldog, angol bulldog) használnak sok esetben.

Ha tehát visszatérünk a kiinduló analógiára, így magyarázható meg a rovar-bogár hasonlat: minden masztiff molosszer, de nem minden molosszer masztiff a kutyák világában.