Minek tenyészteni, ha a kutyák szaporodnak maguktól is? Márton Attila különvélemény

Hiszem, és ezt sokszor hangoztatom is, hogy a kutyázással kapcsolatos alapvető fogalmak értelmezése elég foghíjas, sok esetben félresiklott. Egyik ilyen pillér maga a tenyésztés.

A tenyésztésnek a világ számos pontján egy jó ideje nincs túl jó megítélése. Ennek a miértje egy külön történet. A megfelelő színvonalú tenyésztés nagyon sok okra visszavezethetően szükséges. Viszont már azt is célszerű letisztázni, miért is van létjogosultsága egy olyan világban, ahol az ellenérvek listájának elején az szerepel: minek ezt csinálni, hiszen a kutyák maguk is elvégzik az utódnemzéshez szükséges dolgukat.

Beleszólni a természet dolgába

Kutyákra szükség van. Évezredek óta használjuk őket számos feladat elvégzésére. És ahhoz, hogy létezzenek, szükség van a reprodukcióra is. Tehát kell, hogy újabb és újabb egyedek szülessenek meg olyan küllemmel és viselkedéskészlettel, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember legjobb négylábú barátja megfeleljen az előzetes elvárásoknak.

Ahhoz, hogy egy megfelelő kutya megszülessen és betöltse feladatát, nagyon sok minden kell. Külön szakaszokra lebontható az életútja. Beszélünk korai szocializációról, nevelésről. És ha az emberi tevékenység szempontjából csoportosítjuk a különféle folyamatokat, igenis fontosak például a tartási körülmények, az ellés menete, az állatorvosi ellátás.

Rendkívüli jelentőséggel bír a szelekció is, amikor kiválasztjuk azt a két egyedet, amelyeket párosítunk. Ők fogják továbbörökíteni a génállományukat az elkövetkezendő generációkra. Direkt van többesszám, hiszen ha nekik is lesznek utódaik, az ő esetükben is lényeges a felmenőik láncolata által rájuk hagyott genetikai örökség.

A tenyésztéssel kapcsolatos viszolygások egyike maga a mesterséges szelekció. Azaz, hogy nem hagyjuk az egyedet, hogy menjen a saját feje (vagy hormonjai után) és végezze a fajfenntartást, hanem mi magunk hozzuk meg helyette a döntést. Miért szükséges ez? Főleg úgy, ha ezt a kutyák saját maguk is el tudják végezni? Miért szólunk ebbe bele?

Szelekció

A domesztikált fajok esetében azért azzal fontos tisztában lenni, hogy ezeket a fajokat azért háziasította az emberiség, mert haszna származott, származik belőle. Ahogy említettem, az állomány folyamatos növelése – figyelembe véve az igényeket – szükséges. És ugyanilyen fontos az is, hogy az újonnan létrejövő állomány legalább ugyanazt a „szintet” hozza, mint elődei, képes legyen megfelelni annak a funkciónak, ami miatt egyeltalán szóba került a háziasítása. És ez nagyon fontos.

Az emberiség egy jó ideje tudja, hogy egy mostani egyed milyenségét nagyban befolyásolják a felmenői tulajdonságai. Ezért, ha egy állatot bizonyos feladatok betöltésére akarok használni – és például ezért fordítok az erőforrásaimból az etetésére –, akkor meg akarok bizonyosodni, hogy ő és az utódjai képesek lesznek megfelelni az elvárásaimnak.

Ezek az elvárások fajonként eltérnek. Sőt, a kutya esetében a teljesen eltérő feladatok miatt támasztott igényeink nagyon széles skálán mozognak.

Az emberhez illesztve

Sokszor elhangzó érv, hogy mivel most már a kutyákat nem használjuk eredeti funkciójukban – vagy legalábbis nem akkora mértékben – teljesen indokolatlan az ember által kontrollált szelekció. Nincs jogosultsága. Nem területet őriznek, nem birkát kergetnek, nem a medvét üldözik el. A kutyák mostmár csak családtagok elgondolás, amire nagyon sok mindent ráhúzunk, önmagában hibás. A „csak” miatt.

Egy zajos nagyvárosban élő családi kutyának jóval több elvárásnak kell megfelelnie, jóval több és egymástól eltérő feladatot kell ellátnia, mint annak, amelyik például egy tanyán végzi az ősöreg, fajhoz, fajtához kötött tennivalóit. A megnövekedett feladatok ellátáséhoz pedig számos tulajdonság megléte szükségeltetik. Ennek feltétele pedig a genetikailag jól megkomponált egyed.

Az pedig, hogy a kutya „alapja” hogyan van összerakva, attól függ, kik voltak az ősei. Ez pedig azon múlik, hogy a fogantatás pillanata előtt, melyik két egyed ragadt össze. Lehet orosz rulettezni és lehet tudatos tevékenységgel létrehozni a jövő generációit.

Minden kölyökkutya cuki, de egyszer felnőnek. Ekkor pedig számítani fog a méret, a szőrtípus, a temperamentum. A genetikailag hordozott és továbbadott egészségügyi rendellenességekről még nem is beszéltünk. A random, átgondoltság nélküli pároztatások sok rizikót hordoznak magukban. Emellett pedig egyre fontosabb, hogy a megszülető kutyák minél komfortosabban beilleszthetők legyenek az emberiség mindennapjaiba. Ha ez nem sikerül, kezdődnek a problémák.

A párzás az élet elengedhetetlen része. Szükséges a fajfenntartáshoz. És a kutyák tényleg meg tudják oldani maguk is. Viszont a megszülető egyedeket bele kell illeszteni egy másik faj, az ember életközegébe. És ekkor már abszolút nem mindegy, hogy melyik két kutya utódairól beszélünk.