Miért akar ma mindenki kutyát? A fogyasztói társadalom hajszol bele minket ebbe az új trendbe?

Az utóbbi években egyre több és több kutatás készül a kutyákkal kapcsolatban. Már tudjuk, hogy még a kóbor ebek is ösztönösen értenek bennünket, hogy az intelligenciájuk megegyezik egy körülbelül 2 éves gyerekével, hogy a jelenlétük szinte önmagában kezeli a szorongást, a depressziót és a stresszt, hogy áldásos hatással van a gyerekek fejlődésére és hogy a kutyatartók jobban és tovább élnek nemcsak mentális, de fizikális értelemben is. Ez a néhány megállapítás csak a jéghegy csúcsa. Ugyanis arról nem beszéltünk, hogy egy kutya társaságában egyszerűen csak jó létezni és célt adhat azoknak, akik elveszettnek érzik magukat.

A kutatások nagy része még gyerekcipőben járt 10-15 évvel ezelőtt, de mióta csak az ebek az életünk részei, az ember legjobb barátaiként utalunk rájuk. Az utóbbi években azonban radikálisan emelkedett a kutyatartók száma; még annál is nagyobb mértékben, mint arra számítottunk. Hogy ez miért történhetett így és milyen következményekkel jár, arra kísérlünk meg ma választ adni.

Magyarországon minden 2. háztartásban van kutya

2021-ben az Állatorvostudományi Egyetem elvégzett egy kutatást az Agrárminisztérium és a NÉBIH Gazdijogsi programjának keretei között. Az eredmény pedig sokkoló volt. A kutyatartók száma természetesen az egész világon növekedett a pandémia időszaka alatt, de kis hazánk 2021-re már megmásíthatatlanul kutyatartó nemzetté vált. Az ebek száma meghaladja a 3 milliót (ebből körülbelül 2,8 milliónak van gazdája), ami azt jelenti, hogy minden 2. háztartásban van már kutya.

A viszonyítás kedvéért a 2018-as reprezentatív felmérés szerint 2018-ban a kutyatartó háztartások aránya 36% volt, a tavalyi évre ez a szám 50,4%-ra növekedett. A kutatás során megkérdezettek 33,4%-a egy ebet tart, a háromnál több állatot tartó háztartások száma viszont mindössze csak 1%.

További érdekesség, hogy eddig a férfiak voltak nagyobb arányban, mint ebtulajdonosok, mára azonban a nők vezetnek 56,3%-kal. Lemérték az életkori csoportokat is, ami szintén eltér a 2018-as adatokról; 2021-re a 40-es korosztály helyett a 60 feletti korosztály van a nagyobb többségben a maguk 23,3%-ával. Ami viszont minket is meglepett, hogy az örökbefogadott és befogadott ebek száma mindössze 14,5%.

Az át nem gondolt hatások következményei

A felmérésből kiderült még egy nagyon fontos dolog, amire mindenki, aki sokat foglalkozik az ebekkel, próbálta felhívni a járvány alatt a magány és bizonytalanság miatt gazdivá válókat. Mégpedig arra, hogy a kutyatartás komoly felelősség mind erkölcsi, mind anyagi értelemben, és általában 10-15 évre szóló elkötelezettséget jelent.

Ugyan egy négylábú társasága és szeretete lehet az egyik legcsodásabb dolog, amit az életed során megtapasztalsz, egy hirtelen vagy kényszeres döntés megmérgezheti még ezt a helyzetet is. Minden kapcsolat rejt magában buktatókat, főleg azok, amelyeket idealizálunk. És amint a rózsaszín köd feloszlik, mert az eb nem úgy viselkedik, ahogy elképzeltük, a varázs is odavész. A magyar kutyatartók nagy része ugyanis nem tudatos választás révén jutott hozzá kedvencéhez. 21,7% a barátjától fogadta be, 7,4% az utcáról mentette meg, 2% örökölte, és hihetetlen, de 22,1%-a a hazai kutyatartóknak ajándékként kapta kedvencét. Ez a véletlenszerű, vagy legjobb esetben is kevésbé tudatosnak nevezhető folyamat pedig azt eredményezheti, hogy az újdonsült gazdik nincsenek eléggé tisztában a kutya valós igényeivel.

A kutyák vérében van a vágy, hogy megértsenek minket

Bár szerencsére a gazdik többsége elégedett kedvence viselkedésével, 84,7%-uk soha nem vitte se trénerhez, se iskolába kutyáját és nem is tervezi ezt. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy vajon a környezetük is úgy nyilatkozna-e, hogy elégedett a blöki viselkedésével?!

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a képzésnek költségei vannak, amit nem mindenki engedhet meg magának, de ahhoz, hogy az együttélés biztonságos és szeretetteljes legyen, kötelességünk megismerni azt az állatot – mint fajtát, és mint egyént is –, akit évezredekkel ezelőtt háziasítottunk a saját igényeink és érdekeink kiszolgálásának érdekében. Egy meglehetősen friss kutatás szerint még a kóbor kutyák, az olyan ebek is, akik soha nem éltek együtt emberekkel és nem sok jót kaptak a társadalmunktól, kifejlesztették a képességüket, hogy megértsék a testbeszédünket és mimikánkat.

De ezt sajnos nem minden gazdiról mondhatjuk el. A városban tett sétáink alkalmával számtalan huskyt, németjuhászt, vizslát és ausztrál juhászkutyát látunk sétálgatni a lakótelepek parkjaiban, akik valószínűleg panellakásban élnek. Vagy olyan gazdikat, akik a séta alatt türelmetlenül rángatják az ebet, de az sem ritka a hűvösebb időszak beköszöntével, hogy a csivavák és törpe tacskók remegve bújnak a kényelmesen, melegen beöltözött gazdi lábához valamilyen védelmet keresve. A félreértés elkerülése végett senki feje fölött nem szeretnénk pálcát törni. Hibát elkövetni nem szégyen, de semmiféle hajlandóságot nem mutatni a tanulásra és a fejlődésre kegyetlen ignoranciára vall.

A kutya mint barát, gyerek és párkapcsolat-helyettesítő

Míg például a 18-19. század paraszti társadalmában egy kutyát az alapján ítéltek meg, hogy mennyire teljesített jól a rábízott munkában és nem jelentett gondot számukra az sem, hogy a problémás ebeket eltegyék láb alól, addig ma már a legtöbb esetben nem a hasznuk, hanem a társaságuk miatt tartjuk őket magunk mellett. Nagyon különböző világot éltünk 100-200 évvel ezelőtt, és aki kicsit is ismeri a társadalmi és politikai vonatkozásait annak az időszaknak, a kutyákhoz való ilyen jellegű hozzáállást nem kegyetlenségként értelmezi. Azokban az időkben egyszerűen más volt az értékrend és más dolgokon volt a hangsúly.

Ha megpróbálunk kívülállóként tekinteni a mai helyzetünkre, azt láthatjuk, hogy a kutya sokszor még ma is eszközzé válik, csak egy kicsit más értelemben. Gyakori kijelentés például az ismeretségi körünkben is, hogy többre értékelik a kutyák társaságát, mint az emberekét. A millenial generáció pedig gyermeke helyett gyermekeként tartja az ebeket, vagy párkapcsolat-helyettesítőként.

A magány és az elszigetelődés érzése globális probléma. A napról-napra fejlődő technika és a különböző közösségi médiafelületek szinte lehetetlenné teszik, hogy időt adjunk magunknak arra, hogy merjük átérezni, amit érzünk és merjünk kapcsolatot kialakítani más emberekkel. Megnyílni nekik még akkor is, ha ez magában rejti a sérülés kockázatát. És itt jön képbe a kutya!

Azt az érzetet adja, hogy van mellettünk valaki, aki figyel ránk, aki meghallgat, aki feltétel nélkül szeret, és aki szórakoztató is egyben. Tudjuk már, hogy képesek több száz szót megérteni, megérzik, ha szomorúak vagyunk, mi vagyunk a kis világuk közepei és őrzik minden lépésünket még a kanapétól a wc-ig is.

A fogyasztó társadalom a kutyatartásra is rányomta a bélyegét

Tehát lett egy társunk, aki jóban-rosszban velünk van, és jobban szeret bennünket, mint bármi mást ezen a világon. A legtöbb esetben szinte egyáltalán nem akadályoz bennünket az életünk megélésében, és általa úgy érezhetjük, hogy tartozunk valahová. Már mi is kutyatartók vagyunk, kutyások! A valahová tartozás érzése pedig az emberi lélekre hatalmas erővel hat. És mivel ennyire intenzív ez az érzés, ennyire mámorító, könnyen beszippanthat minket, aminek az lesz a következménye, hogy a kutya az életünk és személyiségünk kiegészítőjévé válik. Egyszerűen megfeledkezünk arról, hogy a különböző fajtáknak és a fajtákon belül eltérő egyéniségeknek is eltérő igényeik vannak. Tanítani kell őket, törődni velük, gondoskodni róluk. Fizikális és mentális értelemben is.

Az ebeknek valójában borzasztóan kevés dologra van szükségük, ha a tárgyakat vesszük. De a cuki kutyaruhák, a legdizájnosabb etetőtálak, az eledelek óriási választéka, a memóriahabos fekhelyek és a színes, vicces játékok tömkelege eltereli a figyelmet a valóban fontos dolgokról. Egyszerűen arról, hogy kötelességünk az ő szükségleteiket is nézni, fejleszteni a tudásunkat a nevelésükkel és ápolásukkal kapcsolatban és tisztázni a tedd & ne tedd szabályokat a társadalomban való biztonságos létezéshez.

Kutyát tartani fantasztikus, és egy teljesen új világra nyithatnak ajtót. Olyan sok területen segítenek minket rendületlenül, hogy azt csak felsorolni is kihívás. Semmi baj nincs azzal, ha hagyjuk, hogy jobbá tegyék az életünket vagy bennük leltünk egy olyan fogódzóra, ami kirántott bennünket a gödörből. Egyszerűen csak arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a szeretnék egy kutyát és a képes vagyok gondoskodni egy kutyáról két nagyon különböző fogalom.