Mit gondolj át nagyon alaposan, mielőtt kangalt választanál? Átlagon felüli kutya, de az együttélés könnyen rémálomba fordulhat

Ha bármilyen érdeklődő napjainkban bármilyen kutyákkal kapcsolatos oldalra téved, és úgynevezett toplistákat kezd el nézegetni, majdnem biztos, hogy rövid időn belül találkozik a mára már szinte legendává vált kangal nevével.

A legjobb és leghatékonyabb pásztorkutyák? A legnagyobb harapási erejű kutyafajták? Igen, kétségkívül mindkét lista első 3 helyének egyikén megtalálható a török kangal. Ez azonban – az eb tagadhatatlanul kiváló tulajdonságai mellett  – a legalább ilyen hatékony török állami és tenyésztői marketing tevékenység következményének is tekinthető. A kangalok valóban csodálatos és átlagon felüli kutyák – a megfelelő helyen és megfelelő célokra – amely felhasználási területekkel azonban kevesen vannak tisztában. A világ egyik legkiválóbb pásztorkutyájának együttélése egy átlagos polgár családjával, megfelelő cél és feladat nélkül, könnyen rémálomba fordulhat. Hogy miért? Összefoglaljuk számodra.

Küzdelmes múlt, óriási terek

Itt és most nem bonyolódnánk bele a kangalok kialakulása történetének részleteibe, hiszen erről a témáról már szó esett egy másik cikkben. Ami a lényeg: a valószínűleg nomád türk törzsek közvetítésével a mai török területekre kerülő ősök mindig munkakutyaként dolgoztak, főként nyájakat védtek ragadozók ellen. Ami nagyon fontos: hatalmas, európai szemmel és ésszel szinte elképzelhetetlen kiterjedésű tereken, sztyeppéken és síkokon Kis-Ázsiában. Ezek a kutyák hatalmas, nyílt síkokhoz és folyamatos munkához szoktak, és arra is lettek szelektálva. Ha ez hiányzik az életükből, például akár olyan módon, hogy egy lakóparkban élik le az életüket a gazdáikkal zárt térben és a „munkájuk” egy-egy rövid séta, soha nem lesznek elégedettek ezzel a helyzettel – érthető módon. Ahogy egy török barátunk jóindulatúan megjegyezte egykoron: „nem való nektek ez a kutya, kicsi a tér. Egy kangal hamarabb eljut Párizsba, mint te vonattal.” Ez természetesen egy pozitív túlzás, a lényeg azonban szerepel ebben a mondatban.

Megalkuvás nélküli keménység

A kangal egy vérbeli és tőrölmetszett munkakutya, aki állatokat, vagyonokat és területeket őrzött évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül. Hogy miért gondolja azt napjaink embere és kutyarajongója, hogy ez a genetikai örökség majd hirtelen és „egyszer csak” megváltozik a tündék, az orkok, vagy az úgynevezett civilizált ember hatására, ezt nehéz megérteni. Erre az állításra természetesen érkezik majd egy válasz valakitől, hogy „minden csakis és kizárólag a nevelésen múlik”, de ez sajnos nem így van. Ilyen ősi múltú, nagyszerű kutya esetében az ösztönök nem halnak ki, egy kangal nem hagyja a gazdáját cserben egy olyan szituációban sem, amiről azt gondolja, hogy a gazda vagy a családja bajban van, vagy bajban lehet. Ez pedig, napjaink agyonszabályozott társadalmi viszonyai között bizony problémákhoz és konfliktusokhoz vezethet. Nem is kevéshez.

Más kutyák, mint ragadozók

A kangalokkal szemben, amióta léteznek, a legfőbb elvárás az volt, hogy a gazda tulajdonát megvédjék az arra veszélyt jelentő idegenekkel szemben. Ezt a veszélyt többségében más állatok, általában nagyragadozók és/vagy kóbor kutyák jelentették. Ráadásul a kangalokat a török törzseknél és falvakban egymás ellen is megversenyeztették, értelemszerűen nem sakkal vagy Monopolyval, hanem általában kutya-kutya elleni küzdelmekkel. Arrafelé évszázadokon át ez volt az sztyeppei kutyakiállítás, a nomád FCI, ahol eldőlt, hogy melyik kutya az erősebb, és melyik fedez majd a győzelmet követően. A múlt értelemszerűen nem tűnt el a kangalokból, közülük kevesen viselnek el maguk körül más domináns egyedeket. A múltjukból fakadóan szinte természetesen adódik a küzdés akarása és képessége, ami ráadásul igencsak hatékonyan történik. Lakópark? A szomszéd golden retrievere? Nem jó képlet, nem kompatibilis a mai urbánus világunkkal.

Mit veszel tulajdonképpen?

A kangal mint kutyafajta divatossá és emiatt nagy üzletté vált. Részben emiatt, a világ kangal-tenyésztőinek fantáziája is meglódult, kevés kivétellel, napjainkban szinte már lehetetlen régi vérvonalú, vagy esetleg fajtatiszta kangalhoz jutni. Az Európában és Amerikában árult kangalok többségében van már malakli, de szinte minden más nagytestű európai fajta vérvonala is, amit egy hozzájuk nem értő rajongónak nagyon nehéz kiszűrnie.

Összefoglalás

A kangal az egyik leghatékonyabb, ősi ösztöneit még el nem vesztett kutyafajta. Félelmetes küzdő, fantasztikus őrző-védő képességekkel rendelkezik, szinte utolérhetetlen a munkában, a nagy nyílt tereken. Ugyanilyen pozitív a még fajtatiszta kangalokkal foglalkozó felelős tenyésztők lelkesedése és megszállottsága a fajtáért, ami szinte utolérhetetlen. Ugyanakkor a városokban, elővárosokban és családi házakban élő népességnek fel kellene adnia azt az elképzelését, hogy velük foglalkozzon és őket tartsa kedvencként, mint ahogy azt is, hogy ezt a kutyát kis területen tartsa valaki és erre rendezze be a hétköznapjait. Nem fog menni. A kangal, ez a nemes és fantasztikus kutyafajta, nem erre a célra született és nem is erre való. Egy ilyen együttélésből, éppen a kangal természete és múltja miatt, általában nem vesznek jó irányt a dolgok.