Mesterséges kutyák intelligencia nélkül – Márton Attila-különvélemény

Tegye fel a kézét, akinek már nagyon tele a hócipője a közösségi oldalakat elárasztó, mesterség intelligenciával generált übercuki fotókból?

Valószínűleg jó sokan vagyunk, akiknek a tűréshatárát már átlépte az abszurd módon kinéző képek tömkelege. Ennél talán még idegesítőbb, amikor embereknek fel sem tűnik, hogy egy fotórealisztikus „alkotás” nem a valóságot mutatja.

Technológiai megabumm

Most már egy éve, hogy megalkottam első képemet, amelyet Mesterséges Intelligencia (MI) generált. Igen, az első próbálkozások között volt jó pár kutyás kép is. Leginkább a kíváncsiság vezérelt, hogy megtudjam, mi ez a nagy felhajtás, és mennyire működőképes a technológia.

Feledhetetlen pillanat, amikor pár begépelt szó után ott is terem egy nem létező kép, annak minden valósághű részletével. Még akkor is pozitívan sokkoló kicsit az élmény, ha megjelentek a hatlábú meg a bandzsa kutyák, és az olyan emberek, akiknek a mellkasából állt ki a harmadik karjuk.

Több munkámhoz használtam már MI-t, amikor valamilyen kutyás grafikára volt szükségem. De azt mindig kerültem, hogy ilyen módon generált fotókat használjak.

Nekem egy fotó még mindig a valóság egy pillanatának megragadását és megőrzését jelenti. Az olyan alkotások pedig, amelyek azt az illúziót hitetik el a szemlélővel, hogy amit néz, az a valóság egy része, hazugságnak tartom. Ebben régimódi vagyok.

Groteszk valótlanság

Aztán eltelt egy év. Az imént említett MI-hibák, amelyeket korábban jómagam röhejesnek találtam, sorra köszönnek vissza a közösségi oldalakon. Annyi különbséggel, hogy ez így már nem vicces, hanem egyszerre szomorú és kiábrándító.

Van itt minden. Terveztem egy kis felsorolást, de annyira nehezen megfogalmazható a kutyák MI általi groteszk és kicsavart ábrázolása, hogy inkább meg sem próbálkozom vele.

Irracionális testméretek és arányok, emberekre jellemző testtartás, és csak az emberi közegben, interakciókban értelmezhető és jelen lévő viselkedésjelleg.

És ez miért is zavar?

Ha eljátszom az ördög ügyvédjét, egyből felteszem a kérdést: miért zavar engem, hogy emberek ilyen képeket csinálnak önmaguk és mások szórakoztatására?

Erre pedig azt válaszolnám, hogy az emberiség egy bizonyos része – senki nem fogja tudni megmondani, hogy mekkora hányada – elhiszi, hogy amit a képen lát, az igazi, az a valóság. Nem egy ilyen kép alatt láttam már néha eléggé heves eszmecserét arról, hogy a rendkívül édesnek és cukinak tartott kiskutya miért nem igazi. És ez megdöbbent. (Ez vezérelt arra is, hogy ezeket a sorokat leírjam.)

Félelmetes belegondolni abba, hogy emberek, akik egyébként kutyabarátnak tartják magukat, nem képesek egy groteszk, minden realitást mellőző képről megállapítani azt, hogy az nem a valóság, egy kutya nem nézhet ki így, és nem viselkedhet úgy, ahogy ez a szeme elé tárul.

Illetve van, amikor fel kell hívni a kétkedők figyelmét arra, hogy a képen mi az a pár mozzanat, ami miatt egyértelmű, hogy nem egyezik a valósággal. És ezt embereknek el kell magyarázni.

Egyébként is egyre torzabb és a valóságtól elrugaszkodott a fejünkben élő kép a kutyákról.

Ennek ezer jele és negatív következménye van, kezdve a kutyatartásról alkotott elképzeléssel egészen addig, hogy mit hiszünk, mikor van jó élete egy kutyának. A mesterségesen generált, rendkívül humanizált módon szembeköszönő kompozíciók pedig pont egy másik irányba viszik el a dolgokat, mint amerre végre tartani kéne.