Ez a „szépség” ára: 3 mudi, összesen 1 ép szemmel és 4 halló füllel

A magyar kutyafajták között egyre népszerűbbek a mudik, és köztük is elsősorban a merle színűek. Ezt természetesen a szaporítók is érzékelték és egyre nagyobb számban kereszteznek merle kutyákat, ami szigorúan tiltott a kutyák világában. Az ezekből az almokból megszülető kölykök átlagban 25%-a süketen vagy vakon születik és azonnal, már fiatalon a gyepmesteri telepeken kötnek ki, vagy megszabadulnak tőlük. Vincze Edittel beszélgetünk, aki három ilyen módon sérült kutyát fogadott be magához.

Megtudtuk, mennyi nehézséget tartogat az élet egy kétszeresen merle mudi számára.

Edit, Önnek 3 mudija van, akiket örökbefogadott, és mindegyikük merle kutyák keresztezéséből született.  Mi jellemzi ezeket a kutyákat?

VE.: Igen, 3 ilyen kutyánk van, és mindegyik „dupla merle”, tehát merle és merle (cifra és cifra) keresztezéséből származik. Mivel a merle szín egyfajta mutáció, az ilyen keresztezésből származó kutyák igen nagy százaléka süketként és/vagy vakként születik. Sajnos ez a helyzet a mi mentett kutyáinkkal is. Az egyikük vak és süket is, a másikuk hall, de csak az egyik szeme működik, a harmadik pedig jól hall, de egyáltalán nem lát. Mindegyikük szaporítók „terméke”.

Az egyiküket egy gyepmesteri telepen találtuk, a másikat egy disznóólban Kelet-Magyarországon, a harmadikukat pedig valaki kikötötte egy karóhoz az út mellett, és így kaptunk értesítést róla. Ha az ember szeme és füle nyitva van ezekre a kutyákra, szinte minden héten tudnánk egy ilyen szomorú sorsú kutyát hozni valahonnan, tehát egy gyakori jelenségről van szó.

Milyen az együttélés egy ilyen „fogyatékos” kutyával?  Milyen az életük?

VE.: Egy olyan kutya esetében, aki nem is lát és nem is hall, vagy valamelyik érzékszerve csak részben működik, az érintésnek és a szaglásnak nő meg a szerepe, és így lehet kommunikálni velük. A szaglásuk éppen ezért nagyon jó: szerintem ha egy fél hamburgert leteszel egy népligetnyi területen, 10 perc alatt megtalálják. Nálunk mindhárom pár nap alatt kitapasztalta a környezetét és nagyon gyorsan beilleszkedtek. Egymással sincsen konfliktusuk, ha érzik, hogy a másik előttük van, a lábukkal tapogatják ki az elkerülés útját; soha nem gyalogoltak át egymáson.

Sok ép kutyám volt korábban is, többségében mudik, de a mostani három szaglása jelentősen erősebbnek tűnik a korábbiaknál, valószínűleg azért, mert fő és egyetlen érzékszervként fölerősödött az orruk. Kiválóan megtanultak sétálni, ami természetes akadály, azt általában kikerülik. Ha valami váratlan, például egy kuka kerül az útjukba, ott elkél az emberi segítség. Ők ugyanúgy, mudi módon élik az életüket, mint az épek, én nem tapasztalom azt a rémes különbséget, amitől az emberek általában tartanak. A gond akkor jelentkezik, ha valamit átrendezünk a környezetükben, de is csak pár napig újdonság; kitapasztalják, megtanulják és gyorsan alkalmazkodnak. A nálunk élő teljesen vak fiú például labdázni is megtanult, egyféle talajon, úgy, hogy pattogva dobom a labdát. Ha így dobjuk, beméri a labda helyzetét, simán visszahozza és imád labdázni.

Az igazság az, hogy napjainkban az örökbefogadás úgy általában nagyon problémás dolgokat szülhet. Én sajnos azt vettem észre, hogy ez mostanában egyfajta divattá, „jóembereskedéssé” vált, mint például egy nyaralás vagy egy új bútor. Azt is tapasztaljuk, hogy ha már valaki a befogadás mellett dönt, nyugodtan be lehetne fogadni egy fogyatékos kutyát is. Mert sajnos sok ember az épekből is képes fogyatékost „csinálni” rövid idő alatt. Ezek a kutyák a gyepmesteri telepeken csak problémát okoznak, mert ha kennelbe teszik őket, azt egyáltalán nem bírják, hiszen nem látnak és/vagy nem hallanak. Ezért áltában gyorsan el is altatják a többséget.

Ha köztudott az, hogy a dupla merleség milyen problémákkal jár, miért születik ennyi ilyen kutya?

VE.: A probléma alapjában véve annak köszönhető, hogy az utóbbi időkben a merle szőrszín nagyon népszerűvé vált. Sok esetben többszörös áron lehet az ilyen színű kiskutyákat eladni, mint a sztenderd szerinti színeket.  A szaporítók úgy gondolkodnak, hogy ha egy merle kölyköt négyszeres áron el tudnak adni, akkor hozzunk létre ilyeneket. Ha a születő kölykök 20%-a fogyatékos és ezek a kölykök a „süllyesztőbe kerülnek”, a dolog akkor is megérte és nagyobb bevételhez jutnak. Természetesen a vevőkön, a vásárlókon is múlik a dolog. Számomra például döbbenetes, hogy megszületik egy 8-10-es alom, és a vevő már első nap azt mondja, hogy nekem ott az a kékeslila kutya kell, zöld beütésekkel és rózsaszín masnival a nyakában. Úgy, hogy semmit nem tud arról, hogy milyen karakterű társ lesz belőle.

Ha egy adott fajtát és azon belül egy hozzád illő temperamentumú kutyát szeretnél, hogy lehet a szín a döntő szempont?

A jellem a vevők közül sok esetében egy mellékes tényezővé vált. Sokan nem tudják és nem érdekli őket, hogy az adott kiskutya egy bújós-szelíd jellemű, vagy egy domináns aligátor temperamentumú lesz-e. Csak a szín számít. Ez egyenes út ahhoz, hogy a szaporítók is a színekre mennek és felverik az árakat. Én nagyon régóta dolgozom menhelyeken, és még ott is inkább a küllem dönt inkább, nem az, hogy a kiválasztott kutya valóban illik-e hozzád. És ez fokozottan így van tenyészetekben. Az enyéimhez hasonló szerencsétlenek is emiatt születtek meg: részben a divat, részben pedig a felelőtlenség, és az ezeket kihasználó szaporítók tehetnek erről.

Ha a kutyáimmal kimegyünk sétálni, minden alkalommal tucatnyi ember jegyzi meg, hogy „úristen, de szépek”.  Amikor megtudják, mi van velük, ez egyből módosul úgy, hogy „jaj, de szépek szegények”.  Úgyhogy az utóbbi időben már mindhárom mellékneve a „szép szegény” lett nálunk.ű