Ez a különbség a drótszőrű és a rövidszőrű magyar vizsla között

A 9 magyar kutyafajta egyike a rövidszőrű magyar vizsla és a drótszőrű magyar vizsla, melyeket hivatalosan is két különböző fajtának kell tekinteni. Az előbbi egyértelműen nagyobb népszerűségnek örvend, míg az utóbbiról sokan csak annyit tudnak, hogy a bundája drótos. Pedig nem csak itt mutatkozik meg a különbség a két kutya között!

Fedezzük fel együtt a magyar vizslák történetét és a jellembeli, valamint külső eltéréseiket!

A magyar vizsla története

Nemcsak itthon, de talán külföldön is a legnépszerűbb magyar kutyafajta a vizsla, aminek jó oka van. Kiváló és elegáns vadász, aki híres kedves, barátságos, jámbor természetéről, ami egy aktív, tudatos családban ideális családi kutyává is teszi.

A magyar vizsla története egészen a honfoglalásig visszavezethető. A feltárások alapján az ősmagyarok már kopószerű, sárga és barna, valamint foltos ebekkel együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. Első írásos említésük a 14. századból származik, de már az 1100-as évekre datálható képanyagokon láthatunk olyan négylábúakat, melyek nagyon hasonlítanak a vizslára. Jellegzetes színe azonban kicsivel később, a török uralom idején alakult ki, amikor a mi kutyáink keveredtek megszállóink sárga színű vizsláival.

Népszerűsége valamikor a 18. században csúcsosodott ki először, abban az időszakban, amikor a lőfegyverek is egyre elterjedtebbé váltak. Újra bebizonyosodott ugyanis a vizsláról, hogy fantasztikus érzékkel képes felkutatni az elejtett vadat, amit aztán a gazda elé is visz. A vizslák között a legsokoldalúbbnak tartják. 1848 után egy mélypont következett be a vizsla tartásában és tenyésztésében: vadászati engedélyt csak az osztrák hatóságoktól lehetett kapni. 1920-ban azonban a megmaradt példányok felhasználásával újra beindították a szisztematikus tenyésztést, melynek eredményeképpen 1935-ben hivatalosan is elismert fajta lett a rövidszőrű magyar vizsla az FCI által. Az 1971-es Vadászati Világkiállításon pedig erre a csodás megjelenésű és hatékony állatra felfigyelt az egész világ.

A drótszőrű magyar vizsla sokkal rövidebb múltra tekint vissza. Tenyésztése az 1930-as években kezdődött el, az FCI 1966-ban ismerte el hivatalosan. A cél az volt az esetében, hogy megtartsák a rövidszőrű vizsla remek tulajdonságait, de megalkossanak egy olyan kutyát, ami lényegesen jobban tűri a hideget. Bár abszolút sikerrel jártak, sajnálatos módon a drótos vizsla mégsem olyan népszerű.

A drótos vizslának nem volt egyszerű megszületni

Ahogy a Magyarországi Drótszőrű Magyar Vizsla Tenyésztők Egyesületének honlapján olvasható, a drótos vizsla megszületését nem mindenki támogatta az ötlet felvetésének idején, még úgy sem, hogy már az elején leszögezték az ötletgazdák, hogy csupán a szőr típusán szeretnének változtatni, a kutya kiváló jelleme megmaradna. Az ellenzők azt hangsúlyozták, hogy csak a rövidszőrű típust érdemes fenntartani.

A munkát Vasas József hejőcsabai tenyésztő, a Csabai kennel tulajdonosa kezdte el, majd bekapcsolódott hozzá Gresznárik László, a de Selle kennel tulajdonosa is, akinek volt már tapasztalata drótszőrű német vizslák tenyésztésében. A kívánt szőrtípust ezeknél a kutyáknál is a rövid szőrű német vizslák bevonásával érte el. Meg is kezdődött a fedeztetés egy gyönyörű drótszőrű német vizslával, Astor von Pottatallal, és két remek szukával, Zsuzsival (Kittenberger Kálmán Szikra kutyája volt az egyik szülője) és Csibivel. A megszületett kölyköket szelektálva és fedeztetve létrejött az első magyar drótszőrű szuka, Dia de Selle, akit be is mutattak. Ugyan Dia testfelépítésében magyar vizslás volt, a feje inkább német vizslára hajazott, és az aljszőrzete sem volt elég tömött. Az apróbb hibák ellenére azonban úgy vélték, hogy ígéretes a kezdet.

A kezdeti nehézségek és a tökéletesítés hosszú folyamtából a tenyészcél megtartásával 1944-re már 60 drótszőrű magyar vizslát jegyeztek itthon. Ausztriában és más külföldi országokban is felfigyeltek az új szépségre. A II. világháború azonban ezen a területen is nagy rombolást végzett, de az elszánt tenyésztőnek köszönhetően sikerült megmenteni a fajtát. Az azonban tagadhatatlan, hogy nagyon alacsony egyedszámot mérhetünk a fajta esetében. Még a mai napig is inkább vadászok kezén vannak a drótosok, aminek megvan a jó és a rossz oldala is. Ezek az ebek munkakutyaként így azt csinálhatják, amiben a legjobbak, az alacsony egyedszám miatt azonban nehézkes a tenyésztés. Gyakran előfordul, hogy fajtatiszta, tisztavérű drótosok párosításából rövidszőrű egyedek is születnek az alomban.

A magyar vizslák külseje

A két kutya között külsőleg a legnagyobb különbség a szőrzetben jelentkezik. A rövidszőrű vizsla szőrzete mindig sima, rövid, kemény, aljszőrzet nélküli. Színe homogén (mellkason, toroknál és a mancsokon apró fehéres foltok, tűzések elfogadhatók, a fülek lehetnek egy árnyalattal sötétebbek), kizárólag a zsemlesárga valamely árnyalata, sosem világosabb, vöröses vagy barnás. A Szinák János és Veress István által szerzett Kutyakalauz szerint az árnyalat megnevezése „sötét zsemlyesárga”. A fajta eredeti neve is zsemlesárga magyar vizsla volt.

A fedőszőrzet fénytelen, erős, 2-3 cm hosszú, testhez simuló. A drótos vizslának rövidszőrű testvérével ellentétben van víztaszító aljszőrzete. Ennek következtében sokkal jobban tűri a hideget és az időjárás egyéb viszontagságait, mint rövidszőrű társa, ami hatalmas előnyt jelent a vadászidényben, ami jellemzően őszre és télre esik a legtöbb állatfajnál. Említettük már, hogy nagyon sokoldalúak: ez azt jelenti, hogy ahogy vízi vadászatra, úgy sebzett nagyvad után-keresésre is nagy sikerrel bevethetők, amely szituációkban a drótos szőrzet szintén elsőbbséget jelent. A kiálló szemöldökök kihangsúlyozzák a stoppot, a pofák mindkét oldalán megjelenő 2-3 cm hosszú prominens szakáll pedig határozottabb, markánsabb megjelenést kölcsönöz az állatnak. A szín tekintetében ugyanazok a standardban meghatározott kitételek, mint a rövidszőrű esetében. Ahogy az FCI standard is írja, a hasonlóságok ellenére a drótos vizslának robosztusabb megjelenése van, ám az elfogadott marmagsság és súly ennek ellenére változatlan. Apró különbség van még a fülekben is, a drótosé picit rövidebb.

A magyar vizslák jelleme

Ahogy arra már többször utaltunk, a drótos vizsla esetében az volt a tenyészkoncepció, hogy a már meglévő, remek rövidszőrűnek minden külső és belső tulajdonságát megtartsák, egyedül a szőrzet változzon. Mindkét vizsla híres barátságos, szeretetteljes és bohókás személyiségéről, valamint remek munkamoráljáról és ügyességéről. A drótos esetében azonban a fajta kedvelői előszeretettel emelik még ki a kivételes szaglást, egészen pontosan a kiemelkedő orrjóságot. Emiatt például a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon előszeretettel alkalmazzák tűzfészekkutató kutyának, és el is nevezték „szakállas szaglektornak”.

Kiváló családi kutyák lehetnek belőlük abban az esetben, ha a gazda következetes és gyengéd, valamint kész arra, hogy sokat mozogjon az állattal, feladatokat adjon neki és szeresse. Talán furának tűnhet ilyet kiemelni, de a vizsla az átlagostól nagyobb mértékben igényli a törődést és a meleg szeretetet.

Bár sokan pont ezt szeretik benne annyira, hajlamos lehet a kajlaságra, amit munkakutyaként fontos kézben tartani. Rendkívül könnyen tanítható, és tapasztalatból mondjuk, hogy gyerekek mellé is fantasztikus társ. Annyira rajong a kicsikért, hogy készséggel tűri el tőlük a szertelenséget is, csak hogy együtt lehessen velük. (Ennek ellenérem sem szabad soha felügyelet nélkül együtt hagyni a kutyákat és gyerekeket egyetlen fajta esetében sem.) Az biztos, hogy ebben a daliás testben óriási szív és páratlan elme lakozik.