Kinek nem való a magyar vizsla? Ki az, akihez nem illik ez az ikonikus magyar fajta?

Talán nincs olyan ember Magyarországon – még a kutyákat túlságosan nem ismerők és kedvelők között sem –, aki ne ismerné a magyar vizslát. De kinek való ez a nagyszerű kutya?

A gyönyörű és ikonikus fajta ráadásul a magyar kutyafajták közül talán a legismertebb és népszerűbb szerte a világon. Nincs olyan 20 fölötti magyar ember sem, aki ne ismerné Károly bácsit, Irma nénit és Frakkot, a legendás rajzfilm szereplőit.

A rengeteg pozitív dolog mellett sajnálatos módon azt is meg kell említenünk, hogy a menhelyeken jelentősen megnőtt az oda úgymond kezelhetetlenség miatt leadott magyar vizslák száma. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy napjainkban a vizslák – részben a divat miatt – nagy számban kerülnek olyan emberek mellé és családokba, akiknek ez a fajta egyáltalán nem való. Ebben a rövid összefoglalóban azt szeretnénk bemutatni nektek, hogy kiknek nem javasoljuk a vizslát mint kedvencet. Na, de ki az ideális gazda egy vizsla számára?

A mindent meghatározó múlt

Tapasztalataink szerint igen sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a vizslák egész történetükben vadászkutyák voltak, és mind a mai napig annak is tekinthetők. Amióta ez a fajta létezik, a vadászok mellett keményen dolgozott. Óriási területeket járt be, megállta a vadat, az elejtett apróvadat visszahozta a gazdáinak, de az apróbb zsákmány elejtése sem volt megoldhatatlan feladat számára. Csak az utóbbi évtizedekben vált ennyire kedveltté és kellett megbarátkoznia a házi kedvenc szerepével. A múlt egyik, ha nem fő öröksége az, hogy a vizslák rendkívül nagy mozgásigényű kutyák. Egy jó karban levő vizsla simán képes napi 10-20 kilométer lefutására. Egy kemény vadászvizsla képességeiről és igényeiről pedig most ne is ejtsünk szót.

A megfelelő aktivitás és sok napi új inger hiányában könnyen befelé fordulhat, destruktívvá válhat. A benne tomboló energiákat értelemszerűen mással, általában a mai modern környezetben nem kívánatos tevékenységekkel éli ki. Ilyen lehet a rágás, az állandó, kitartó ugatás, mindenféle a környezetében található kisállat levadászása és sok egyéb, aminek a gazda egészen biztosan nem fog örülni. Aki tehát vizslát választ, alaposan gondolja végig, illeszthető-e a család életformájához ez az óriási aktivitás, aminek a lecsillapítására napi 1-2 órára biztosan szükség lesz, ráadásul évszaktól és időjárástól függetlenül.

Nem kerti dísz

Egy gyakori tévhit az őket választók körében, hogy a vizsla ideális helye egyedül van a kertben. Hiszen egyrészt nagyon jól mutat ott, másrészt majd lefuttatja magát a placcon és amúgy is, vadászkutya lévén a hideget is bírja egy kutyaházban. Az így gondolkodókat el kell keserítenünk: igaz ugyan, hogy a vizsla szereti a kertet és a teret, két dolgot azonban kiemelten rosszul tolerál. Rövid szőre miatt a hideg időjárást egy kutyaházban töltve, de amit még ennél is nehezebben: különleges személyisége miatt a szeparáltságot és elzártságot gazdájától. Ilyen esetben ugyanis ez a fajta befelé fordulóvá válik, előjönnek az előbb már említett destruktív, romboló ösztönök, amik könnyen nehezen korrigálható rutinná válnak az esetükben. A rosszul választók megoldása egy ilyen helyzetre pedig sajnos sokszor a menhely. Aki tehát kerti díszt keres, és komoly gondja van azzal, hogy egy kutyát a lakásba beengedjen, annak biztosan nem egy vizsla való.

A tépőzár

Egy jól kezelt vizsla és gazdája között egészen különleges és szoros kapcsolat áll fenn. Egy rendkívül mély kötődés, olyan igazi, „együtt sírunk, együtt nevetünk” állapot. Egyáltalán nem véletlen, hogy az angol nyelvű kutyás szakirodalom a „Velcro or sticky dog”, azaz magyarul: tépőzár vagy tapadós kutya kifejezést használja rájuk. Aki együtt élt már egy vizslával, tudja, ez a kutya mindig mindenben részt akar venni a gazdájával, árnyékként követi mindenhova, alkalomadtán a wc-re is bekukkant, ha az imádott központi figura éppen ott időzik.

A vizslák számára a mozgás mellett a nap másik fénypontja, ha elnyúlhatnak, esetleg együtt aludhatnak a gazdival. Egy vizslatulaj találó megfogalmazása volt: egy vizslával együtt élni olyan, mintha egy kommuna tagja lennél; mindig mindent közösen, a nap minden percében. Azok számára tehát, akiknek egy ilyen szintű ragaszkodás és követő üzemmód terhes, és ezt nem tolerálják egy kutya esetében, bizony nem a magyar vizsla a jó választás.

Érzékenység

Gyakran létezik az a vélekedés is, hogy mivel a vizsla egy közép testű kutya, a szépsége mellett majd alkalmas lesz házőrzésre és talán őrző-védő feladatokra is. Az igazság szerint ez egy rendkívül rossz előfeltételezés. A vizslák feladatai közé soha nem tartoztak ezek a képességek és a többségük természetesen alkalmatlan is ezekre. Kár ilyet várni ettől a csodálatos fajtától.

Ráadásul a vizslák rendkívül érzékeny kutyák, egyáltalán nem viselik a kemény drillt és a durvaságot. Ha valaki ezeket használja, a vizslája nagy eséllyel félőssé és önbizalomhiányossá válik. Személyisége miatt ez a fajta alapvetően barátságos és érdeklődő az idegenekkel szemben, és alapesetben nem jellemző rá az emberekkel szembeni agresszió nyoma sem. Annak tehát, aki terület- és személyőrző képességeket is elvár a kutyájától, más fajta után kell néznie.

Túltenyésztettség

Utolsó pontként sajnos azt is meg kell említenünk, hogy az óriási divat miatt a vizslák egy része esetében a túltenyésztettségből származó problémák is megjelentek. Találkoztunk már ideggyenge, de agresszív vizslákkal, és a genetikailag kódolt betegségek egy része is megjelent a körükben. Ezért, ha valaki ezt a fajtát választja, fokozottan érdemes alaposan tájékozódnia tenyésztői berkekben, és semmiképpen sem jó belenyúlni a piacokon árult kategóriába.