Ilyen sajátos módon terelnek a magyar juhászkutyák: nagyban különbözik a stílusuk a border collie-étól

A magyar terelőkutyáknak, ahogy minden más ország terelőkutyáinak, alkalmazkodniuk kellett az adott ország viszonyaihoz és a helyi elvárásokhoz, ami miatt bár ugyanazt a munkát végzik, stílusuk, temperamentumuk mégis merőben más, teljesen egyedi.

Mai cikkünkben a magyar terelőkutyák kialakulását és különleges technikáját részletezzük, összehasonlítva a mindenki által jogosan nagyra tartott border collie-val. Cikkünkhöz a forrást legnagyobb részben Menyhárt Krisztina Kondacsipkedő Pumik oldalán megjelent fantasztikus írása szolgáltatta.

Először tisztázzuk, hogy mi az a terelőkutya

A terelőkutya egy munkakutya. Egészen pontosan azokat az ebeket értjük a meghatározás alatt, amelyeket vagy az állomány terelésére és mozgatására tenyésztettek ki, vagy erre a feladatra tréningeztek, tehát nem őrzik az állatokat. (Legalábbis nem ez az elsődleges feladatuk.) A legtöbb fajta szinte bármely jószágra bevethető, de vannak olyanok is, amelyek specializálódtak valamely állatfajra. Természetesen a gazdáknak is vannak egyéni preferenciáik. Gyakran a terelőkutya fajtájának kiválasztásánál családi hagyomány alapján döntenek. Ám az országban népszerű, az ország saját fajtái is befolyásoló tényezők lehetnek, ahogy a terelendő állomány faja és a környezeti adottságok is.

Minden terelési viselkedés módosult ragadozó-magatartás. A szelektív tenyésztés révén az emberek minimálisra csökkentették a kutya természetes hajlamát arra vonatkozóan, hogy a haszonállatokat prédának tekintse, miközben megőrizték a vadászati készségeit, létrehozva a terelőkutyát. A szelektív tenyésztés során az is szempont volt, hogy az állat hasonlítson a ragadozókra. A hegyes, felálló füleik, és a technikáik, mint a csipkedés, a szemkontaktus, is hasonlítanak a nagyragadozók külső jellemzőihez, illetve viselkedéséhez a vadászatban. Ez arra készteti a jószágokat, hogy valamennyire eltávolodjanak tőlük, így a terelőkutyák jobban kontrollálhatják azok mozgását.

A terelőösztön megállapítása során fontos szempont, hogy a kutyát érdekelje a jószág, de ne annyira, hogy egy-egy kiszemelt példányt kiszedjen a nyájból, és üldözni, csipkedni kezdje azt ok nélkül. Ezt egyelésnek hívják, ami már inkább vadász-, mint terelőösztön, és nagy hibának számít.

A magyar táj adottságai

A magyar terelőkutyák mai kiforrott stílusa a pásztorok évszázados szelektálásnak eredménye, amely a terelendő állomány mellett a Kárpát-medence adottságait is figyelembe vette. Nálunk nincsenek és nem is voltak nagy legelők, inkább olyan kisebb területekről beszélhetünk, melyek gyakran mezőgazdasági területek, szántóföldek között helyezkedtek el, nemritkán erdőkkel szegélyezve. A feléjük vezető út úgynevezett nadrágszíjparcellákon, keskeny utakon keresztül vezetett, ahol át kellett terelni néhány száz szürke marhát vagy akár 1500 birkát anélkül, hogy azok kárt tettek volna a területekben. Gondoljunk csak bele, hogy ekkora tömegnek mekkora energiája van, és milyen nehéz megállítani vagy mozgásra bírni. Ha állatokkal nincs is tapasztalatod, koncerten biztosan voltál már, ahol tapasztaltad, milyen nehézkes lehet előrejutni, vagy a show végeztével kijutni a helyszínről.

Ebből is kitűnik, hogy erre a rendkívül összetett és nehéz feladatra csak olyan kutya volt képes, aki önálló, határozott, és nem fél a jószágtól. Nem túlzás kijelenteni, hogy egy kiváló terelőkutya több ember munkáját képes egymaga elvégezni. Ha bármely kritériumnak nem, vagy nem olyan mértékben felelt meg az eb, annak nem volt helye a pásztor mellett. A szelekció tehát a képességek alapján zajlott, a küllemmel csak annyit törődtek, hogy a kutya adottságai ne zavarják őt a munkavégzésben.

A magyar terelőkutyák mindig lábnál voltak, nem láb alatt

Hajdanán a pásztorok a legelőre való ki- és behajtáshoz, valamint az állomány leválogatásához használták a kutyákat. A felállás úgy nézett ki, hogy elöl ment a nyáj, mögötte a pásztor, a lába mellett pedig a kutya. (A pulit csizmaszáras kutyának is hívták, amely megszólítást eddig a méretének tulajdonítottuk, ám ez az információ másabb megvilágításba helyezi a kedves becenevet. Főleg, hogy a fajtásítás előtt nem igazán volt különbség a pumi, a mudi és a puli között.) Ha a nyájnak fordulnia kellett, vagy meg kellett állnia, a pásztor előre küldte a kutyát, aki befordította vagy megállította az állományt. Különös kihívást jelentett a patakon vagy hídon való átkelés, az ilyesfajta kihívást ugyanis a jószág kifejezetten nem értékelte.

Ahogy Menyhárt Krisztina kifejti, a terelőmunka gyűjtésből és hajtásból áll. Az előbbire akkor volt szükség, amikor a legelőn lévő szétszóródott állatokat egybe kellett terelnie a kutyának, és visszahajtani a pásztorhoz. A hajtásnál, ahogy azt fentebb már részleteztük, elöl ment az állomány, mögötte a pásztor és a kutya. Az út mellett hajtás például egy igen nehéz és összetett feladat volt, amely során a kutyának vigyáznia kellett arra, hogy a jószágok ne foglaljanak el nagy területet az útból, és a kilógó juhot irányítás nélkül vissza kellett terelniük a nyájba, amit szélezésnek hívnak.

„A hajtókutya elnevezés minden bizonnyal ősidőkből ered, azokból az időkből, amikor Magyarországon jellemzően mezőgazdaságból és állattartásból éltek az emberek. A Dunántúlon gyakran felkerekedtek a gazdák többszázas szürkemarha-gulyáikkal, és lábon tették meg több hónap alatt ekhós szekerekkel és pásztorkutyák segítségével az 1000 km-es utat egészen a híres nürnbergi és egyéb németországi állatvásárokba, hogy eladják állataikat. Ezekkel a kutyákkal hajtották el lábon a vásárig jószágaikat, ezért voltak ezek hajtókutyák. Ebben az időben nagyon híres volt a magyar szürke szarvasmarha. Valószínűsítik azt is, hogy ezeken az utakon kereszteződtek egyéb nyugat-európai terrierekkel az akkori pásztorkutyák, így alakult ki elsőként Somogyban a mai pumi fajta. A puli, illetve puliszerű kutyák inkább a Hortobágyon és az Alföldön terjedtek el” – olvasható a kondacsipkedo.hu-n.

A border collie és a magyar terelőkutyák közötti különbség

A border collie technikáját balanszoló gyűjtőmunkaként jellemzik. Az állat ösztönösen gyűjti a birkát úgy elhelyezkedve, hogy a pásztorral ellentétes oldalon álljon. A hajtómunka számára sokkal nehezebb feladat. Ez a balanszoló ösztön valamennyire például a puminál is jelen van. Ám pamacsos fülű terelőkutyánk sokkal mélyebb kapcsolatban áll a pásztorral, mint az állománnyal, ezért annak parancsaira jobban figyel. A balanszoló ösztön abban mutatkozik meg, ahogy a kutya villámgyorsan körbefutja a jószágokat, ezzel együtt tartva őket, így megakadályozza, hogy azok valamelyike kitörjön.

Hogy visszautaljunk kicsit hazánk adottságaira, már érthető lehet, hogy miért fejlődött ki egy teljesen más habitusú terelőkutya Britanniában. A border collie, aki szinte hasalva, néhány 10-20 méterről, erőteljes szemkontaktus bevetésének segítségével irányítja a jószágokat. Egy magyar terelőkutya azonnal elvérezne ezzel a stílussal, hiszen „sokszor nem is látszana a szomszéd kukoricatáblában”. A magyar fajtáknak, a puminak nagyon fontos a jószággal való kapcsolat, amit befolyásol a fizikális távolság is. Minél távolabb kellene lenniük az állatoktól, annál inkább úgy éreznék, hogy nem kontrollálják azokat eléggé, így az érdeklődésük is elveszne.

Így terel egy magyar pumi: 

Mennyire stresszeli egy terelőkutya az állományt?

Magyar kutyáink igen temperamentumos lények, az előbbi indokok miatt nem szívesen tartanak távolságot a jószágtól. Krisztina szemléletesen magyarázza, hogy egy 800 kilogrammos szürke marhát például biztosan nem fog meghatni egy pattogó-ugató apróság. A patásokra csak akkor tud hatást gyakorolni az eb, ha azok tisztelik. Egy terelőtől tehát nem lehet elvárni, hogy távolságot tartson az állománytól.

Ugyanakkor fontos kitétel volt mindig is, hogy a kutya nem stresszelheti az állatot. Ezért is nem szimpatizálnak a magyar pásztorok a border collie-féle stílussal. Az ugyanis folyton a jószág körül van, minden mozgásra reagál, és nagyon erős kontroll alatt tartja azokat. Így megeshet, hogy az állomány nem terül szét, és nem legel úgy, ahogy kellene. A pumi például ismeretes rendkívüli megfelelésvágyáról, akinek a gazda elégedettsége a legfontosabb. Ő gazdájának dolgozik, míg a border collie inkább a munkával motiválható, így végrehajtja a munkát azoknak, akik ismerik a parancsokat.