A pásztorok leghűségesebb társai: így alakultak ki a magyar terelőkutyák, a puli, a pumi és a mudi

A pásztorok jellemzően kétféle pásztorkutyát szoktak alkalmazni. A terelőkutyák a jószágok hajtásában segédkeznek, míg a juhászkutyák az állomány védelméért felelnek elsősorban. Előbbiek gyors, agilis és rendkívül eszes ebek, utóbbiak pedig bátor, magabiztos és szintúgy intelligens kutyák.

A magyar kutyafajták eredetét kisebb-nagyobb homály övezi. Mivel a pásztorok számára a munkabírás volt a legfontosabb szempont, a szelektív tenyésztés pedig viszonylag későn jött „divatba”, sokáig nem beszélhettünk fajtákról. Az ország különböző területein volt egy-egy kutyatípus, amit szívesen használtak terelésre, később pedig ezek a típusok rendeződtek fajtákba, miután Raitsits Emil 1914-ben elkezdte összeírni az első standardokat.

Névkavalkád

A fajták körüli zűrzavar igen nagy volt (lásd a magyar juhászkutyák kialakulásáról szóló cikkünket). De a terelőkutyák kapcsán is akadtak bonyodalmak. A pumit a puli dunántúli változatának tekintették. A mudit nem különítették el fajtaként. És akkor nem beszélve még a májzliról és a sinkáról, akik a mai napig nem hivatalosan elfogadott magyar terelőkutyák, de a pásztorok a mai napig megbecsülik és alkalmazzák őket. A pumi szó jelentése eredetileg pulihoz hasonló pásztorkutyát takart. A mudi egy elterjedt hívónév volt Pest megyében és az északi területeken, nem pedig magára a fajtára utalt. Az ország különböző területein más-más névvel illették a fajtát.

A Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. számában, melyben Anghi Csaba Géza: Magyar pásztorkutyák című könyvét vették górcső alá, így írtak a három magyar terelőkutyáról:

„Mind a három kistermetű, igazi terelő kutya. Az utóbbi időben városokban is nagyon elterjedtek, így a puszták terelő pásztorebeit nemcsak nyáj, csorda őrzésére használják, hanem, sajnos az utóbbi időben luxuskutyává is vált.”

A puli története

A puli, a komondor és a kuvasz tekinthetők az első magyar pásztorkutyáknak. Utóbbiak neve a kutya szóból ered, de a pulit olyannyira különlegesnek tartották, hogy úgy vélték, ő külön nevet érdemel. A puli szó jelentése eredetileg kis juhászkutyát takart. Csizmaszáras kutyának is hívták, mivel csak addig ért. A puli mindig is az egyik legnagyobb becsben tartott magyar fajta volt. Nemcsak terelésre, de szolgálati kutyaként is alkalmazták. Erre a feladatra a maiaknál valamivel nagyobb marmagasságú ebeket használtak, úgynevezett csendőrpuliként.

A pásztorkodás háttérbe szorulásával a pulik munka nélkül maradtak. Ám a rendfenntartó szervek örömmel alkalmazták őket szolgálati kutyaként. A fehér pulik, kuvaszok és komondorok jól látszódtak a sötétben, a tolvajok pedig pontosan tudták, mire képesek a közismert magyar fajták, így óvakodtak tőlük. A rendőrpulik olyan sikernek örvendtek, hogy 1932-ben nyilvános bemutatót is tartottak velük az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület szervezésében, ahol díjnyertes pulik mutatták meg tehetségüket a nagyközönségnek. Ezt követően a pulik újra rendkívül népszerűek lettek, mindenki akart magának egy ilyen intelligens és szórakoztató társat. Szerencsére ma is sokan szeretik őket, a magyar fajták között különösen népszerű.

A Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. számában így jellemezték a pulit:

„A puliról megállapították, hogy Ázsiából az ősmagyarokkal jött be, a Himaláya környékén ma is lehet találni ilyen jellegű kutyákat. Munkája inkább észmunka és gyorsaságában rejlik ügyessége, mert kis testével erőt amúgy sem tudna kifejteni. Rendkívül eszes és virgonc, bátorságára jellemző, hogy a szilaj bikával is szembeszáll. Nagy értéke is van egy ilyen ügyes pulinak a pásztorember szemében. De nemcsak terelésre használják, nagyon jó szolgálatot tesz mint tanyai küldönc is. A gazdája parancsára elmegy oda, ahova küldik és elviszi a rábízott üzenetet. Igen alkalmas ez a kis szőrcsomó a szárnyas és a vadnyúl keresésére, sőt mint vaddisznós kutya is nagyszerűen felel meg a célnak. Házőrzésnél ugyancsak derék munkát végez. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a puli a legsokoldalúbb magyar fajkutya.”

A pumi története

A bozontosszőrű terelő pásztorkutya, a magyar pásztorterrier, dunántúli pumi, vagy egyszerűen csak pumi szintén nagyra értékelt, ám valamivel később megjelenő terelőkutyánk. Sokáig nem különböztették meg a pulitól, 1921-ben Raitsits Emil jelentette be, hogy ideje különválasztani a két kutyát, és ettől kezdve kezdték el mindkét fajtából kiszűrni a másik jellemvonásait.

A magyar pásztorkutyákat mindig is nagyra értékelték, még a főhercegek is:

„A kiállítást ünnepélyes formák között délelőtt tizenegy órakor József, főherceg nyitotta, aki Auguszta főhercegnővel jelent meg. A kutyákat pórázon sorra elvezették a főhercegek előtt. A legnagyobb sikere magyar pásztorebek és juhászkutyák csoportjának volt. Gyönyörű példányok voltak itt láthatók. A legnagyobb feltűnést egy apró pumikutya keltette, amelyet Feiks Jenőné Láncy Margit, a Nemzeti Színház művésznője állított ki, mert a szokványos fekete pumiktól elütően, zöldesszürkébe játszott a szőre, amely olyan volt, mint a pamut. A Pardon Krampusz Szivar névre hallgató puminak mingyárt az első kísérlete sikerrel járt, mert kékszallagot kapott és a pumicsoport sampiónja lett.” – olvasható a Magyarország, 1925. május, 32. évfolyam, 100. számában.

Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. számában így írnak a pumiról:

„Sokban a pulihoz hasonló kutyafajta a pumi. Sokáig vitatott kérdés volt, hogy ez a két fajta kutya egy és ugyanazon családból származik-e. Ma már megállapították kutyaszakértőink, hogy a pumi a pulinak a francia és német pásztorkutyákkal történt kereszteződéséből keletkezett. Rendkívül élénk, nyugtalan és mozgékony természetű eb, ezért nagyon hasonlít természete a foxterrierhez; sokan ezért a pumit „magyar pásztor-terrier”-nek is nevezik. A gulya, konda őrzésére sok tekintetben még a pulinál is alkalmasabb, de nagyon jó szolgálatot tesz a tanya, major körül is, mint házőrző eb.”

A mudi története

A mudi a 19. század végén, a 20. század elején alakult ki, ekkor már külön fajtának tekintették a pulitól. Az 1930-as évektől Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató kezdett bele a mudi szervezett tenyésztésébe. A fajta latin neve is erre utal: Canis familiaris ovilis Fényesi, magyarul Fényes hajtókutyája. A mudi, miután a világháborúk után megmenekült a kihalás széléről, napjainkban is egyre kedveltebb házi kedvenc, és külföldön is egyre többen ismerik.

Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. számában a mudiról is szó esik:

„Az utóbbi időben vált csak ismertté, hogy van egy ötödik magyar pásztorkutyánk is, a mudi. Származásáról úgyszólván semmi bizonyosat nem lehet tudni, még annyit sem, mint pl. a pumiról; bár bebizonyosodott, hogy csonka hazánk sok vidékén, sőt Erdélyben is megtalálható, méghozzá egységes typusokban.”

(Felhasznált irodalom: Arcanum Digitális Tudománytár/ Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. szám, Magyarország, 1925. május, 32. évfolyam, 100. szám; Állatvilág Magazin: 2020. szeptember–október, VII. évfolyam 5. száma; Dr. Sárkány Pál – Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták)