hirdetés

Ezek a magyar kutyafajták vannak a legnagyobb veszélyben

Gerhát Petra

2024. augusztus 22 - Képek forrása: Az Én Kutyám

Bár mind büszkék vagyunk a magyar kutyafajtákra, hiszen világszinten is megállják a helyüket, rögös út vezetett oda, hogy ismertté válhattak. Egyes magyar fajták megtalálták a helyüket a modern világban, míg mások, például a komondorok és az erdélyi kopók alkalmazási területeiket és igényeiket nézve is hátrányban vannak.

hirdetés

Kutyaszeretőként azt hihetnénk, szinte minden honfitársunk álmából felébresztve is tudja, melyek azok a magyar kutyafajták, amelyek az elmúlt években hungarikummá váltak. Mint kiderült, ez sajnos nem így van. Bár egyes fajták nagy népszerűségnek örvendenek világszerte, és nem kell attól tartanunk, hogy valaha kihalt fajtaként emlékszünk majd rájuk, akad a kilenc között több is, amiből alig néhány ezer él már. A DOGZ Podcast legújabb epizódjában a komondorokat, a kuvaszokat és a kopókat vettük górcső alá.

Hat éve Bödők Gergely nem is sejtette, hogy mostanra háromfős falka veszi körül / Fotó: Mátrai Dávid

Veszélyben a fajta: volt év, amikor a százat sem érte el a születő kutyák száma

Az erdélyi kopók, a komondorok és a kuvaszok történetéről, a fajták egyedszámának alakulásáról és a mai világban elfoglalt helyzetükről lapunk munkatársa, Gerhát Petra, és vendégei

  • Bödők Gergely történész, erdélyikopó-tartó, a Kopóvilág.hu alapítója és
  • Kovács Attila, a Magyar Komondor és Kuvasz Egylet elnöke beszélgetett.

A podcastot megnézheted itt:

Vagy meg is hallgathatod:

Alkalmazásukat tekintve igencsak különbözőek a pásztor-, illetve juhászkutyaként tartott komondorok, és a vadászebként alkalmazott erdélyi kopó, az elmúlt száz év során mégis meglepően hasonló sors jutott nekik. Az életmódváltás, a történelmi tragédiák, a trianoni országvesztés, a vadászat betiltása, a háborúk során a megszálló csapatok fosztogatása megtépázta az addig szinte virágkorát élő vidéki kutyatartást.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál 2024 a Városligetben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

Az erdélyi kopót évtizedekig dúvadnak tekintették, a román és a magyar vadászati törvények is tiltották a velük való vadászatot. A podcastból kiderül hogy mégis miként élhették túl a fajta egyes példányai ezt a sötét időszakot, minek köszönhető az, hogy végül újra tenyészteni kezdték a magyar vadászkutyafajtát. Megtudhatjuk azt is, mi az oka annak, hogy egyre többen választják családi kutyaként, és milyen is az ideális család egy nem vadászó erdélyi kopó számára.

Komondorok / Kép: Anda-Marócsek Anita

Komondort nem tarthat akárki, veszélyben a fajta

Bár a komondor ideális családi kutya, testmérete és a fajtával szembeni prekoncepciók miatt igencsak kevesen választják a nagy bundával – szőrköntössel – ellátott, hatalmas szívű védelmezőt. Utánajártunk, hogy vajon a csüngő szőr ápolása mekkora kihívás a gazdik számára, és hogyan alakul ki ez a látványos küllem a magyar kutyafajtánál.

Vajon egy pásztorkutyából hogyan válik jó családi kutya, és miben különbözik ebben a kuvasztól? Ha érdekelnek a magyar kutyafajták és a magyar történelem, mindenképp érdemes a videóra kattintanod!

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

Bödők Gergely dogz podcast DOGZ-2024 erdélyi kopó komondor kovács attila MEOESZ

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!