A hazai nyájak leghűségesebb védelmezői: a magyar juhászkutyák, a kuvaszok és a komondorok történelme

Bár a magyar pásztorkutya-fajták legtöbbje sajnos napjainkra munka nélkül maradt, az emberek tisztelete mit sem csappant feléjük az idők során. Történelmük olykor igen zavaros, leginkább a különböző elnevezések miatt, de épp ez teszi oly érdekessé.

Hazánk kilenc kutyafajtájából öt pásztorkutya. Nem véletlenül, hiszen a Kárpát-medencét elfoglaló magyarság nagy hangsúlyt fektetett az állattartásra. Ahhoz pedig, hogy a jószágok biztonságban legyenek és oda menjenek, ahogy a juhász kívánja, éles eszű kutyák kellettek. A juhászkutyák, a komondorok és a kuvaszok főként védelmezték a nyájat, a pulik, a mudik és a pumik (illetve a májzlik és a sinkák) pedig terelték őket. A terelőkutyák a pásztorhoz, a juhászkutyák a nyájhoz voltak a leghűségesebbek. Ha a pásztornak másfele akadt dolga, a pulik, pumik vagy mudik vele mentek, és mást kellett megbíznia a tereléssel. A juhászkutyák viszont mindig a nyáj mellett voltak, történhetett bármi.

Érdekesség, hogy a kuvaszt és a komondort sokszor folyókról nevezték el, mert úgy hitték, ez majd megvédi őket a veszettségtől. A fajták nem különültek el élesen egymástól eleinte, mivel nem a fajtatisztaság, hanem a munkaképesség volt a legfőbb szempont. Ez pedig komoly bonyodalmakat szült. És nem a juhászoknak, hanem nekünk, akik ma meg akarják érteni, hogy is volt akkoriban…

Milyen a jó juhászkutya?

1789-ben Pozsonyban kiadott latin nyelvű könyvében Severini János így írt arról, mi alapján érdemes pásztorkutyát választani: „A juhászkutyának azonban vaskosnak és gyorsnak kell lennie, hogy a nyájra vágyakozó ellenségeket távol tarthassa, színe leginkább fehér legyen, hogy a pásztorok éjjel farkas helyett meg ne öljék, mikor az a baromra ólálkodik. A lompos szőrűeket nagyon dicsérik, amelyek különösen a Rába környékén találhatók, tudniillik ezek úgy erőre, mint nagyságra a többiek fölött állnak.” (Forrás: Állatvilág Magazin: 2021. május–június • VIII. évfolyam 3. szám)

A Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. számában megjelent, Anghi Csaba Géza „Magyar pásztorkutyák” című könyvéről írt összefoglalójából azt is megtudhatjuk, mennyire értékesek voltak ezek az ebek:

„Szereti is a kutyáját a pásztor, hiszen nélküle csak félember lenne. Még a törvény is védi a pásztorkutyákat. Aki nyáj őrző kutyát lelő, az 3 évig terjedő fogházzal büntethető. Szeressük és becsüljük meg a pásztorkutyákat s ha kirándulásaink, táboraink során szemünk elé kerül egy ilyen magyar fajkutya, gondoljunk arra a derék munkára, amit a pásztoroknak ezek a hűséges segítő társai végeznek.”

A kuvasz története

A kuvasz és a komondor történelmét sok helyen homály fedi. A zűrzavart pedig fokozza, hogy sokszor neveiket is keverték. Míg egyesek úgy vélik, a kuvaszok ősei a honfoglaló magyarokkal érkeztek a Kárpát-medencébe, mások a 13. századba teszik első megjelenésüket, amikor is a tatárok elől menekülő kunokkal kerültek hazánkba. Egészen a 20. század elejéig a kuvaszt a komondor egy fajtaváltozatának tekintették hivatalosan. A 18-19. században különösen nagy volt a nevek kapcsán a zűrzavar. De a pásztorokat csak az érdekelte, hogy megbízható, strapabíró és bátor kutyáik legyenek, akik lehetőleg fehér színűek, hogy az éjszaka közepén meg tudják őket különböztetni a farkasoktól.

A kuvaszt, vagyis a kevésbé loboncos szőrű kutyákat szívesebben használták a hegységekben, hiszen nem akadt bundájukba annyi gaz az erdős területeken. A két fajtét akkoriban egyszerűen csak úgy különböztették meg, hogy a rövidszőrű (kuvasz) és a fürtösszőrű (komondor).

A kuvaszt nevezték olykor farkasebnek, magyar komondornak, házi kuvasznak, parasztkutyának, magyar sima fejű komondornak és gubancos magyar juhászkutyának is. De kuvasz névvel is illették általánosságban a kutyát vagy a pásztorkutyát, olykor még a pumit is. Bár első ránézésre érthetetlennek tűnhet a komondor és a kuvasz összetévesztése, régen a birkákkal együtt a komondorok bundáját is megrövidítették, így pedig igencsak hasonlítottak a másik magyar juhászkutyára.

Kuvasz jellegű kutyák egyébként a világ számos táján találhatók, nem olyan elszeparált fajta, mint a puli vagy a komondor. A szlovák csuvacs, az abruzzói juhászkutya vagy a tátrai juhászkutya is meglehetősen hasonlít rá. Az első rajzos emlék Pethe Ferencnek köszönhető, aki a Természet históriája és mesterségtudomány című könyvében (1815)-ben már külön fajtának tekintette a komondort és a kuvaszt, és mindkettőt ábrázolta is.

A kuvasz Mátyás király legkedvesebb fajtája volt, udvari vadászatokon is használta ezeket az ebeket és főnemeseknek is adta őket ajándékba. A fajta aztán a 19. század végére egyre inkább kezdte elveszíteni eredeti munkáját és állománya jelentősen megcsappant. Célzott tenyésztése 1905-ben indult el, ekkor készítette el Buzzi Géza a magyar pásztorkutyák standardját. Ezt később Raitsits Emil fejlesztette tovább. Idővel a kuvasz egyre több országban volt fellelhető, az USA-ban és Kanadában a mai nap is kedvelt juhászkutya. Hazánkban a Kuvasz-Őr Program és a Kuvasz a Polgárőrségben Program keretein belül használják ki a fajta remek adottságait.

A komondor története

A komondor az egyik legősibb magyar kutyafajta. Bundáját a szélsőséges időjárási körülmények alakították, tűrnie kellett a forró nyári napokat és a zord teleket egyaránt. A hőszigetelő bunda mindkét esetben védte a szélsőségektől. A komondor szóval először írásban Kákonyi Péter: Astiagis király történetében találkozhatunk.

Pásztor nézi vala, gyermeket szoptatja
Egy fias kamondor és körül forogja
Vadak, madaraktól igen oltalmazza
És melegségével gyermeket táplálja”

1673-ban Comenius Ámos pedig a kutya foglalkozására is utal: „Komondoroc oerzik a csordát”. Az idők során pedig a komondort „tökéletesen benőtt pásztorkutyának” és nagybetűs „Vezérnek” is emlegették.

A Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. száma arról ír, hogy milyen különleges feladatot volt képes ellátni a komondor, illetve már itt is említik, milyen kevés van ebből a remek kutyából:

„Érdekes tulajdonsága van: állatkerti ragadozó kölykek felnevelésével felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Csodálatos türelemmel szoptatja pl. az oroszlánkölyköket. Sajnos, a komondor fajtája meglehetősen ritkulóban van, így aztán érthető, hogy sokszor még fias birkát, hízó disznót is adnak egy-egy komondorkölyökért.”

„A komondor fajtára mindenesetre nagy megtiszteltetés, hogy a volt német császár, II. Vilmos doorni házát is komondor őrzi. Tehát elmondhatjuk róla, hogy pásztoroktól a császárokig mindenütt megállja a helyét.” – Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. szám

Hogyan cselezték ki ezeket a kutyákat?

Bár hűséges és dolgos juhászkutyák voltak, a betyárok egy különleges módszerrel „hatástalanították” az őrkutyákat. Mivel az ebek csak ritkán ettek húst, legtöbbször csak az úgynevezett kutyakenyéren éltek, a betyárok zsírban pirított tarhonyát szórtak szét, hogy lefoglalják az éberen őrködő kutyákat.

[Felhasznált irodalom: Arcanum Digitális Tudománytár/ Magyar Cserkész, 1937. 18. évfolyam 14. szám, Természettudományi Közlöny – Természet Világa Természettudományi Közlöny 1919 (51. évfolyam, 713-714. füzet (Dr. Lovassy Sándor írása); Állatvilág Magazin: 2021. május–június • VIII. évfolyam 3. szám (Kovács Zsolt írása); A Kutya újság LXXVII. évfolyam 2016. márciusi száma; Dr. Sárkány Pál – Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták]