Létezik kémia ember és kutya között: mi múlik az oxitocinon?

Nem a véletlennek köszönhető az a szívmelengető, bizsergető érzés, amit akkor tapasztalsz, amikor meghitt pillanatokat töltesz együtt kedvenceddel.

Amikor a kutya és a gazdi hosszan egymás szemébe néz, kölcsönösen szeretgetik egymást, játszanak, vagy csak békében időznek egymás mellett, mindkettejük szervezetében megugrik az oxitocin nevű hormon szintje.

Ez a hipotalamuszból érkező anyag segíti elő az embereknél a kötődés kialakulását, a jó ismerősök, családtagok közötti együttműködést, a hűséget, a nagylelkűséget és a bizalmat.

Így működik a kutya és az ember kémiája

Japán kutatók egy érdekes kísérlet során megfigyelték, hogy a tipikus pozitív töltetű eb-gazdi interakciók során milyen mértékben változik a résztvevők oxitocinszintje. Az izgalom és a pontosabb eredmények kedvéért a vizsgálatba farkasokat is bevontak.

A kísérletben hím és nőstény kutyusok is részt vettek, valamint a csoport egy részének orrába oxitocintartalmú spray-t fújtak. Ezután egy olyan szobába vezették a tesztalanyokat, ahol gazdijaik és idegenek egyaránt jelen voltak.

Az események végkimenetele bámulatos volt: a kutyák még orrspray nélkül is 130%-os oxitocinszint-növekedést produkáltak, miután hosszan szeretett kétlábújuk szemébe néztek, azután pedig bezsebelték jól megérdemelt simogatásadagjukat. A gazdik vizeletéből 300%-os szintugrást mutattak ki.

Azok az ebek, akiknek a véráramában az orrspray-nek köszönhetően már egyébként is nagyobb mennyiségű boldogsághormon cirkált, 150%-kal hosszabb ideig néztek gazdijaik szemébe, mint a csapat többi tagja.

Miért olyan csodálatos ez a jelenség?

A már említett kísérleti farkasokat emberek nevelték, tehát minden olyan impulzust megkaptak felcseperedésük során, mint amiket egy átlagos, szerető környezetben élő háziasított eb is tapasztal. A tudósok azonban nem észleltek semmilyen hormonális változást a vizeletükben annak ellenére sem, hogy ugyanolyan meghitt pillanatokat töltöttek gazdáikkal, mint a tesztkutyák.

Egyrészről a szemkontaktus hosszú fenntartásától is idegenkedtek, hiszen számukra az fenyegető gesztusnak minősül, másrészről hiába ápoltak bensőséges viszonyt gazdáikkal, kémiailag képtelenek voltak rájuk hangolódni.

Barátság a kezdetektől

A kutyák és az emberek kölcsönös oxitocintermelésének evolúciós okai ismertek. A kétlábúak mellé szegődött farkasok között mindig azok a példányok élveztek előnyt, amelyek simulékonyabbak, kedvesebbek voltak társaiknál. Belőlük lettek végül az egyre szelídebb, készségesebb társállatok, akik a háziasítás során idomultak a kommunikációs csatornáinkhoz. Mimikánkat, hanghordozásunkat, illetve testtartásunkat és különböző jelzéseinket egyre pontosabban tudták értelmezni, sőt, igyekeztek a mieinkhez hasonló módszerekkel tudatni velünk érzéseiket.

Lassacskán elérték, hogy úgy hassanak endokrin rendszerünkre, akár saját fajunk ivadékai, azaz a kisgyerekek. Ez eredményezi az állatbarátok körében jól ismert “cukiságérzést”, mely egy erőteljes kémiai folyamatokon alapuló, gondoskodási ösztön vezérelte emóció. Arra sarkall minket, hogy megvédjük, babusgassuk és mindenféle földi jóval halmozzuk el imádatunk tárgyát.

Tehát ha úgy véled, szabályosan „beleszerettél” házikedvencedbe, nem csak képzelődsz: testedben egy sereg bonyolult folyamat eredményezi ezt a boldog érzést, melyet kutyusod is ugyanilyen intenzíven él át, valahányszor örömteli perceket töltötök együtt.

(Képek: Getty Images Hungary)