A 6 legmagasabb kutyafajta a világon: égimeszelők 4 lábon

Ha a nagy kutyákra gondolunk, legtöbbünk az ebek súlya alapján állít fel magában egy ranglistát. Egyes fajták esetében persze mind a magasság, mind a súly impozáns, de nem feltétlenül a legmasszívabb négylábúak a legmagasabbak is.

Ide kattintva elérheted a legnagyobb kutyafajtákról készült cikkünket, amelyben az ebek súlyát szemrevételezve állítottuk fel a rangsort. Jelen cikkünkben azonban a marmagasság alapján készítettük el a lajstromot. Jöjjenek hát a teljesség igénye nélkül a legmagasabb kutyafajták.

Csak egy hajszállal maradtak le olyan fajták, mint a bernáthegyi, az orosz fekete terrier, a skót szarvasagár, az afgán agár, a kaukázusi juhászkutya, a kangal vagy a leonbergi.

A legmagasabb kutyafajták

1.) Német dog

Marmagasság:

Kanok: legalább 80 cm, nem haladhatja meg a 90 centimétert.

Szukák: legalább 72 cm, nem haladhatja meg a 84 centimétert.

Gyermekkorom egyik, ha nem a kedvenc fajtája volt a német dog, és még ma is ellágyulva gondolok erre a számomra oly különleges kutyára. Akkoriban még dán dog néven volt leginkább ismeretes, de legalábbis a bibliámban, a Szinák–Veress-féle Kutyakalauzban ezen a néven szerepelt, valamint angolul is Great Dane-ként, vagyis nagy dánként hivatkozunk rá. Hogy ennek a kettősségnek mi az oka, azt megtudhatod Almási Nándorral, a Folton folt Kennel tulajdonosával készült interjúnkból.

Egy kifejezetten ősi múlttal rendelkező kutyafajtáról van szó, feltételezhetően elődei már időszámításunk előtt 2500–3000 körül is léteztek. Az akkori római, kínai és egyiptomi ábrázolásokon ilyen állású kutyák kísérték vadászni az embereket; vaddisznókat, medvéket és szarvasokat ejtettek el velük. Ősei az ókori Rómában háborúkban is részt vettek, de a németek a II. világháborúban is számos dogot küldtek a frontra.

2.) Orosz agár

Marmagasság:

Kanok: 75–85 cm.

Szukák: 68–78 cm.

A Romanovok uralma alatt Oroszországban a farkasvadászat az orosz arisztokrácia szenvedélye volt. A nemesek hatalmas birtokaikon szertartásos vadászatokat – valójában inkább fesztiválokat – rendeztek, amelyekre vendégeiket, lovaikat és agaraikat külön vadászvonatokkal szállították. Nem volt szokatlan, hogy ezeken a pazar eseményeken száz borzoi és ugyanennyi szolga is részt vett. A forradalom azonban magával hozta a Romanov-család, a nemesség és az arisztokratikus vadászkutyák tömeges kiirtását. Ennek következményeként az orosz agár és más nemzeti fajták tenyésztése is visszaszorult a 20. században. Ha nem lettek volna a fajtának külföldi hívei, nagy rá az esély, hogy a borzoi kihalt volna.

3.) Ír farkaskutya

Marmagasság:

Kanok: legalább 79 cm.

Szukák: legalább 71 cm.

Az ír farkaskutya hosszú története egészen az ókorig nyúlik vissza. Az magabiztosan kijelenthető, hogy Nagy-Britannia őshonos, nagy testű kutyáit keresztezték a közel-keleti agilis, gyorsan mozgó, kopószerű ebekkel, amelyek a kereskedelem fontos árucikkei voltak. Mire a Római Birodalom hódítása elérte a Brit-szigeteket, ezek az óriási kutyák már régóta honosak voltak a területen. 391-ben a római konzul hét ilyen kutyát kapott ajándékba, amelyekre „egész Róma csodálkozva nézett”. Ezeket a fenséges vadászokat olyan prédákra vetették be, mint a mára már kihalt ír jávorszarvas (óriásszarvas), amelynek marmagassága állítólag 180 cm is lehetett. Később farkasokra specializálódtak, majd amikor ezek kihaltak az országban az 1700-as években, a fajta is majdnem eltűnt. 1862-ben a brit hadsereg kapitánya, George Augustus Graham elkezdte felkutatni az országot a fajta megmaradt példányai után, aki így életművévé tette a farkaskutya védelmét, szabványosítását és népszerűsítését.

4.) Spanyol masztiff

Marmagasság

Kanok: legalább 77 cm.

Szukák: legalább 72 cm.

A spanyol masztiff az Ibériai-félszigeten már a római hódítás előtt megjelent; több mint 2000 évvel előttük a görögök és a föníciaiak hozták magukkal. A régió masztiffjáról szóló első említések Vergilius írásaiban olvashatók, amelyek Kr. u. 30 körül keletkeztek. A Georgica című költeményében megemlíti, hogy az ibériai masztiff gondoskodó jelleme miatt a nyáj legjobb őrzője és védelmezője lehet.

A masztiffok szerepe a 10. században teljesedett ki, amikor Európában beindult a szervezett és irányított állattenyésztés; a juhfajták tenyésztésében Spanyolország egyértelműen kiemelkedő volt, az állam gazdasága a gyapjú előállítására és feldolgozására épült. A fejlődés a csúcspontját a 12. században érte el, amikor egy új juhfajta tenyésztése kezdődött. Ezek az állatok általában Spanyolország déli részén teleltek, majd a nyár elején az északi hegyoldalakra vonultak. A vándorló juhnyájakat körülbelül 40 000 juhász kísérte, és minden 100 juhra legalább egy masztiff jutott, akik nemcsak a juhász, hanem a nyáj védelmét is ellátták. Micsoda látvány lehetett!

5.) Pireneusi masztiff

Marmagasság

Kanok: legalább 77 cm.

Szukák: legalább 72 cm.

Ugyan a pireneusi masztiff eredete nem teljesen ismert, de általánosan elfogadott, hogy azoktól a molosszerektől származik, amelyeket körülbelül 3000 évvel ezelőtt a föníciaiak vittek Spanyolországba. A Pireneusok hegységének és a mai Spanyolország különböző területeinek elzártsága miatt az eredeti molosszerek régiónként eltérően fejlődtek, így létrehozva több juhászkutyafajtát, például a pireneusi masztiffot, a spanyol masztiffot, valamint a pireneusi hegyikutyát.

Az 1930-as és 40-es években a farkasok és medvék eltűnése a Pireneusokból, a juhok szállításában a vasútra való áttérés, a spanyol polgárháború, majd a II. világháború és az élelmiszerhiány majdnem a masztiffok teljes kihalásához vezetett Aragónia területén. Mivel ezek a nemes kutyák nagy méretük és fenntartási költségeik mellett nem találtak maguknak munkát, szinte teljesen eltűntek. Az 1970-es években azonban, amikor farkasok visszatértek az aragóniai régióba, ismét szükség lett ezekre a kutyákra, amelyeket ma pireneusi masztiffként ismerünk.

6.) Angol masztiff

Marmagasság

Kanok: legalább 76 cm.

Szukák: legalább 70 cm.

A masztiff típusú kutyák több ezer éve ismertek szerte a világon. Az ókori Egyiptomból, Görögországból, Rómából, Kínából és Tibetből fennmaradt bizonyítékok mind olyan félelmetes óriás kutyák nyomait őrzik, amelyekre masztiffként hivatkozunk. A brit masztifftípus, vagyis az angol masztiff szintén ősi fajta. Amikor Julius Caesar i. e. 55-ben megszállta Britanniát, lenyűgözve figyelte azokat a kutyákat, akik halált megvető bátorsággal szálltak szembe a légióikkal. Mindezt a hadjáratairól vezetett naplójában is feljegyezte. Olyannyira a bűvkörükbe vonták ezek a kutyák, hogy a brit masztiffokat Rómába is elvitték, hogy ott vadállatokkal és emberi gladiátorokkal küzdjenek az arénában. A mai értelemben vett angol masztiff tehát a középkori Angliában nyerte el jellegzetességeit, ahol nagyvadak vadászatában, birtokok éjjeli őrzésében és hadikutya szerepében is bizonyítania kellett. Chaucer Canterbury mesék című művében Alauntnak nevezi (egy francia fajtanév), és úgy írja le őket, hogy „olyan nagyok, mint egy ökör”. És valóban, nemcsak magasak, de elképesztően súlyosak is. Összességében a világ legnagyobb kutyafajtájaként tartják számon a maga akár 104 kg-jával. (Ez a kanok standard szerinti felső határa.)