Az 5 legkisebb kutyaféle a világon: akkorák, mint egy csivava

A lista összeállításakor figyelembe vettük az állatok maximális és minimális becsült testsúlyát, azonban így sem volt könnyű dolgunk. Egyrészt ugyanis nagyon sok kifejezetten hasonló méretű faj kap helyet a kutyafélék között, másrészt pedig a különböző forrásokban sokszor elég nagyok az eltérések a méretekre vonatkozóan. Ennek ellenére igyekeztünk a lehető legpontosabbak lenni.

Ha rápillantasz a listára, láthatod, hogy mindegyik faj nevében szerepel a róka szó. Ez azonban ne tévesszen meg! A valódi kutyaformák (Caninae) alcsaládjában kap helyet a rókák nemzetsége (Vulpini), így tehát a rókák is kutyafélék. Lássuk máris, hogy melyek a legkisebb kutyafélék a világon!

Az 5 legkisebb kutyaféle

1.) Sivatagi róka

Súlya: 0,7–1,6 kg

Legjellegzetesebb ismertetőjegye a hatalmas füle, amely egyrészt a hő elvezetésére szolgál, másrészt a föld alatti zsákmány mozgásának kihallgatására. Füle mellett szőrzete és vesefunkciói is alkalmazkodtak a sivatagi környezethez, ahol magas a hőmérséklet és kevés a víz. Ennek megfelelően szinte csak éjszaka aktív, a hűvösebb időben, így elkerüli, hogy az ébrenlét idején lihegéssel vizet veszítsen. A talpukon vastag szőrréteg van, amely megóvja őket attól, hogy megégesse őket a forró homok, továbbá a lépéseik zaját is tompítja. Sőt, még azt is megakadályozza, hogy futás közben belesüppedjenek a puha talajba.

Rendkívül szociális állatok, egy-egy csoportjuk körülbelül 10 egyedből áll, amelyet az alfa-pár vezet. Egy életen át együtt maradnak, és csak ők szaporodhatnak, más generációk erre nem kapnak lehetőséget. Ennek ellenére azonban egyedül vadásznak, mint a rókák általában.

Valószínűsíthető, hogy Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művének rókakarakterét nem a vörös, hanem a sivatagi róka ihlette. Sajnálatos módon egyre jellemzőbb, hogy tenyésztik őket, ugyanis nagy az igény arra, hogy egzotikus háziállatként tartsák. Ezen túl ráadásul Észak-Afrikában csapdába is ejtik, hogy eladják vagy megmutassák a turistáknak, akik fizethetnek azért, hogy fotózkodjanak ezekkel az állatokkal, illetve megsimogathassák őket.

2.) Afgán róka

Súlya: 1,5–3 kg

Az afgán róka Nyugat-Ázsiában, Közép-Ázsiában és Dél-Ázsia egyes részein őshonos. Igazán különös kis szerzet – bár ez a listán lévő össze fajról elmondható –, akinek hatalmas, lompos farka, enyhén macskaszerű mozgása és megjelenése van. Fülei a sivatagi területeken élő rókákhoz hasonlóan nagyok, amelyek így lehetővé teszik számára, hogy hatékonyan hűtse a testét; mancspárnái azonban nem szőrösek. Ami viszont meglepő lehet, hogy a kutyafélék egyenes, nem visszahúzható karmaival ellentétben az afgán róka karmai ívesek és félig visszahúzhatóak. (Akárcsak egyébként a gepárdé, amelyet pedig gyakran jellemeznek a legkutyaszerűbb macskaféleként.) Ezeknek a karmoknak köszönhető, hogy kiválóan másznak sziklákra, akár függőlegesen is, és ugrótehetségüknek sincs párja.

A rókafajok jelentős többségével ellentétben mindenevő, elsősorban rovarokat és gyümölcsöket fogyaszt. A Pakisztán területén élő egyedek nagyrészt gyümölcsevők; legkedvesebb táplálékuk az olajbogyó, a dinnye és a szőlő. (Érdekes, hogy mind a kutyák, mind a macskák számára a szőlő rendkívül mérgező.) Talán a táplálékuk típusának köszönhető az is, hogy más rókafajokkal ellentétben nem jellemző rájuk, hogy elraktároznák az élelmüket.

3.) Pusztai róka

Súlya: 1,6–3 kg

A pusztai róka Közép-Ázsia, valamint Mongólia sztyeppéit, félsivatagos területeit nevezheti otthonának. A pleisztocén földtörténeti kor közepe óta jelen van a Földön, és megdöbbentő lehet, de már a bronzkor óta vadásszák prémjéért, amely fenyegetés a mai napig is nehezebbé teszi ezeknek az állatoknak az életét. Szerencsére azonban az állomány egyelőre stabilnak mondható. Egy rókához, és azok között is pöttöm méretéhez viszonyítva is kifejezetten kicsik a fogai, de szélesebb a koponyája. Bizonyos források pedig váltig állítják, hogy a faj képviselői ügyesen másznak fára és hegyekre, viszont nem futnak túl jól. Állítólag valaha kísérletet tettek a megszelídítésükre is.

Nincs saját területe, amit meg kell védenie, és a rókákra oly kevéssé jellemző módon néha falkában portyázik. Télen, a nagy hó miatt azonban nem tud vadászni, így ezeket az időszakokat általában a kotorékába elvonulva vészeli át. Ezeknek a kotorékoknak több bejárata is van, a járatok pedig megoszlanak a csoportok között. Ezek az összekötött járatok és odúk a szakértők szerint városokra emlékeztetnek.

A pusztai róka másik neve a korzak, amely az állat orosz nevéből ered, a korsák (корса́к) szóból, amelynek gyökere a török qarssaq. Magyarországon a kunok egy török nyelvű népekből – kipcsakok, sárga ujgurok, ázsiai kunok – álló törzsszövetség volt, akiknél a qarssaq funkcionált személynévként, valamint ebből ered Karcag városának a neve is. A település nevét a karcagi származású Németh Gyula turkológus-nyelvész fejtette meg 1922-ben.

4.) Homoki róka

Súlya: átlagosan 1,7 kg

A homoki róka Észak-Afrikától Iránig terjedő sivatagi, félsivatagi területeken él, vagyis megosztja otthonát a lista első helyezettjével, a sivatagi rókával. Legközelebbi rokona azonban a vörös róka, ám annál jóval kisebb. (Ravaszdi barátunk testsúlya 3–14 kg között mozog.) Ez a faj is monogám párokat alkot, valamint kifejezetten rendszerető is, ugyanis kétféle kotoréka van. Egy, amelyben a kölykök születnek és nevelik őket, és egy, amelyet a sziesztázásra használnak.

Vörös rokonától eltérően ürülékkel sosem jelöli meg a területét, azonban a bűzmirigyeit és a vizeletét annál erőteljesebben veti be. Mondjuk ezt azért, mert védekezésül a bűzösborzhoz hasonlóan még le is spriccelheti vele támadóját. A sivatagi rókához hasonlóan a homoki rókának is nagy fülei vannak, amelyek elviselhetőbbé teszik a sivatagi klímát. Mancspárnáik szintúgy szőrösek, ami feltételezhetően védi őket a forró homoktól, valamint jobban eloszlatja a súlyukat, és segítségével könnyebben mozognak a puha talajon.

5.) Szigeti szürkeróka

Súlya: 1–2,8 kg

A szürke róka (Urocyon) nembe két jelenleg is élő faj tartozik, a szürkeróka és a szigeti szürkeróka. A faj kizárólag a Kalifornia (USA) államhoz tartozó Csatorna-szigetek 6 szigetén fordul elő, és súlyosan veszélyeztetett természetvédelmi státuszban van. A populációk akkor indultak erőteljes hanyatlásnak, amikor az élőhelyükön megindult a bányászat, és megjelent a szarvasmarhatartás. Kifejezetten tanulékony fajként utalnak rájuk, és jellemzően nem félnek az embertől; ezen tulajdonságaik miatt egy ponton a háziasításukkal is megpróbálkoztak. Érdekesség, hogy miután a faj izolált környezetben él, nem immunis azon betegségekkel és parazitákkal szemben, amelyet a szárazföldről hoznak be, és egy átlagos kutyafélének meg se kottyanna.

A Csatorna-szigetek őslakosai háziállatként tartották a szigeti szürkerókákat, valamint bundájukat felhasználták különféle célokra, többek között ceremoniális fejdíszek készítésére. Régészeti kutatások során olyan szigeti rókák maradványait találták meg (gyakran fiatal egyedeket), amelyeket szándékosan, tudatosan temettek el, néha emberi maradványokkal együtt. A feltételezések szerint ezeket a rókákat rituálisan áldozhatták fel.

Egy életre választanak párt, akik együtt alakítják ki az életterüket, és együtt is élnek. Majd ha megszületnek a kölykök, közösen nevelik fel őket. A legtöbb rókához hasonlóan azonban magányosan vadásznak.

(A nyitóképen egy sivatagi rókakölyök látható.)