Milyen lehet egy vakvezető kutyával közlekedni? Egy készülő színdarab látássérült szerzője próbálta ki

Most készül egy színdarab a fiatal korban elvesztett látás feldolgozásáról. Egyik szerzője egy fehér bottal közlekedő, látássérült fiatalember, aki szeretett volna belekóstolni a vakvezető kutyás közlekedésbe. Lássuk, mire ment Helle Maximilian a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola egyik tanulójával, Pixellel.

Júliusban találkozott Pixel Helle Maximiliannal a Bikás parkban, ahol, az ő szavaival élve, „tökéletesen zöldfülű amatőrként” sikerült élesben mennie a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kutyájával.

A hitelességhez tapasztalat szükséges

Alkotóként igyekszik feszegetni a határait, ezért fordult az alapítványhoz, hogy a fehér botos közlekedés után rábízná magát egy vakvezető kutyára. Úgy tűnt, hogy Pixel és Maxi illik majd egymáshoz, ezért egy párba kerültek néhány órára.

„A személyes kíváncsiság és a készülő színdarab miatt vállaltam, mert hiszem, egy témáról csak úgy lehet hitelesen megszólalni, ha van benne némi tapasztalatunk” – mondta.

Maxi sok kérdésére kapott választ Farkas Darinka kiképző szárnyai alatt. Megtudta, hogy a vakvezető kutyákat az alapítvány választja a kliensek számára, és nem ők válogatnak a kutyáink között. Hosszasan mérlegelik, próbálgatják, mire összeállítják a „legmenőbb” párosokat. Ez is szakmai döntés.

Arra is kíváncsi volt, hogy a kutya mennyi idő után fog szorosan kötődni a gazdájához. Darinka ezt körülbelül fél évben határozta meg.

Maxinak új volt, hogy főként a saját tenyészetből származó kutyákat képeznek ki, és nagyon ritka, amikor „hozott” kutyával foglalkoznak, vagyis olyannal, aki a gazdája tulajdona. Ennek elsősorban az az oka, hogy a „vakvezető vonalas” kutyák sokkal jobb arányban alkalmasak erre a munkára.

Nem feltétlen mindenkinek válik be

Olyan érzékeny kérdést is felvetett, hogy vannak-e olyanok, akiknek nem jön be a kutyás életforma. Persze, előfordul, ugyanúgy, ahogy nem minden látó embernek van kutyája. Ezért fontos, hogy alaposan megismerjék a kutyát igénylő személyt, hiszen az ebbel nemcsak közlekedni fog majd, hanem szinte minden idejét vele tölti hosszú éveken át. A szereteten kívül türelem, figyelem, tanulásvágy és idő kell ehhez az életformához a gazdi részéről.

Maxi fehér bottal közlekedik, sosem volt kutyája, ezért neki minden ismeret új arról, hogyan tudna együttműködni egy vakvezető kutyával. Darinka elmondta neki, hogy sok időt adnak az összeszokásra, és közben megtanítják a klienseiknek, hogyan reagáljanak a kutya jelzéseire, hogy jól alkalmazzák a parancsszavakat, közlekedési szituációkat gyakorolnak, útvonalakat tanulnak meg és ezt a sort hosszan folytathatnánk még.

Elegendő gyakorlás után a kutya leendő gazdijánál marad, és heteken át együtt gyakorolnak, majd közlekedésbiztonsági vizsgát tesznek. Utána hivatalosan bejegyzett párosnak számítanak.

Hogy érezte magát Maxi?

„Óriási biztonságot nyújt a vakvezető kutya a közlekedésben. Minden látássérültnek javaslom, hogy próbálja ki, milyen élmény egy kutyussal közlekedni” – mondta.

Maximilianék darabja a fiatal korban elveszített látás különböző feldolgozási fázisait veszi sorra, és úgy gondolták, hogy a vakvezető kutya mint téma kihagyhatatlan lesz belőle. „Ehhez most sok információt gyűjtünk, nagy segítség volt, hogy kipróbálhattam Pixelt. Köszönöm az alapítványnak, Darinkának és ennek a kis drágaságnak mellettem” – mondta a fiatalember.

(Képek: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola)