L. Péterfi Csaba kutyatenyésztő: Erzsébet királynő első corgijának leszármazottja is jelen van a tenyészetében

L. Péterfi Csaba kommunikációs szakember, évek óta segíti a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetségét munkájával, a 2013-ban Budapesten megrendezett Kutya Világkiállítás, valamint a 2021-ben megrendezett Európa Kiállítás imázsfilmjeinek díjnyertes készítője, kutyatenyésztő. Olyan ember, aki rajong a szakmájáért és igyekszik azt a legprofibban, legalázatosabban művelni.

Corgikról, ír szetterekről, gyerekkori csalódásokról, a brit királyi családról, a hazai kutyatartás problémáiról, múltbéli hibákról és a virslikről is beszélgettünk. L. Péterfi Csaba kutyák iránit odaadása és szeretete sokak számára tanulságos lehet.

– Igyekeztem tájékozódni a munkásságodról, mielőtt belevágtunk volna az interjúba. A corgikról tudtam, de ahogy látom ír szetterek és beagle-ök büszke gazdája is vagy. Hány kutyád van most pontosan és milyen velük az élet?

L.P.CS.: Otthon jelenleg 12 kutyánk van, 4 pedig anyukámnál. Mozgalmas velük az élet, hangos, izgalmas és mindig van valamilyen feladat.

– A kutyatartás sok kompromisszummal járhat, még egy blöki esetében is, nemhogy 16! A családod hogy viseli, hogy az életedben ilyen nagy szerepe van a kutyáknak?

L.P.CS.: Szerencsére nagyon pozitívan, ugyanis egyedül ezt nem is tudnám csinálni. A munkám nem engedné meg, hogy ilyen sok kutyám legyen, ha nem lenne ennyi segítségem. Ahogy említettem, édesanyámnál is van 4 kutya, ír szetter is meg corgi is, aztán ott van a párom, aki szintén nagyon sokat segít; ő rengeteget foglalkozik a kiállítási résszel.

– Maradnék most egy pillanatra még a corgiknál, mert az olvasóink is nagyon szeretik őket. Milyen kutya a corgi? Milyen gazdihoz való?

L.P.CS.: A corgi ugyan kistestű kutya, de azt szokták mondani, hogy ő ezt nem tudja magáról. Nagyon aktív, nagyon temperamentumos és nagyon könnyen megvezeti az embert a cuki pofijával. Pontosan tudja, hogy mit akar keresztülvinni az emberen. Egy pásztorkutya; marhákat terelt. Csak gondoljunk bele egy ilyen kisméretű kutyának mennyi önbizalom kellett ahhoz, hogy marhacsordákat tereljen.

Az ember gondolkodhat úgy, hogy milyen aranyos, milyen édes ez a kutya, de a corgi nem egy öleb, nem egy szobakutya. Úgy mondanám, nem való egy nyugdíjas házaspárnak; én például nem adok el corgit egy bizonyos életkor felett. Néha még fiataloknál is gondot jelenthet ez, mert azt hiszik, hogy majd lemozgatják, megsétáltatják kicsit. De egy corgit nem elég pórázon sétáltatni naponta kétszer a ház körül. Akkor rombolni fog, akkor nem fogja magát jól érezni. Egy corgi esetében meg kell tanulni főnöknek lenni, mert a kutya nagyon hamar át tudja venni az irányítást. De ehhez persze mindenképpen hozzá kell tenni azt is, hogy egy nagyon bújós, nagyon aranyos fajtáról van szó; szereti, ha foglalkoznak vele.

– Ebből kiindulva első kutyás gazdiknak sem igazán ajánlod?

L.P.CS.: Nem nagyon szoktam ajánlani első kutyás gazdiknak, ahogy említettem nyugdíjasoknak sem, és lakótelepi lakásba sem. A corgi ugyan abszolút családi kutya, de ha valaki a gyerekének szeretne kutyát venni, azt sem tartom jó ötletnek. Nem lesz szerencsés, szenvedés lesz a kutyának és a gazdának is. Kutyatenyésztőként engem az nem érdekel, hogy valakinek van pénze, és ki tudja fizetni. Engem az érdekel, hogy ez a kutya a későbbiekben jól érezze magát. És sajnos volt már olyan, hogy rossz döntést hoztam.

– Mesélnél erről kicsit?

L.P.CS.: Alapvetően nem akartam annak a párnak eladni a kutyát, az ösztöneim azt súgták, hogy nem fog működni a dolog. De könyörögtek, ígértek fűt-fát, azt mondták, hogy hamarosan költöznek egy nagy házba, óriási kerttel. Aztán 4 hónap múlva felhívtak, hogy mégsem kell nekik a kutya. Rossz döntést hoztam, hallgatnom kellett volna a megérzésemre. De szerencsére az eb végül egy nagyon jó helyre került, ahol a lehető legjobb élete van azóta is.

– Mi volt hamarabb egyébként, a corgi, a beagle vagy az ír szetter?

L.P.CS.: Az ír szetter. Nekem nem lehetett kutyám gyerekkoromban, sőt, egészen 20 éves koromig; nem engedték a szüleim. 20 éves korom körül az anyukám azt mondta, hogy ha neki valaha kutyája lesz, az csakis ír szetter lehet; ezt a mondatát pedig azonnal ki is használtam és megvettem életem első kutyáját, ami egy ír szetter volt. Így kezdődött minden.

De a corgit akkor én már egy ideje figyeltem, mert a brit királyi családot is figyelemmel kísértem és szerettem, és persze tudtam, hogy Erzsébet királynőnek corgijai vannak. Akkor itthon még nem nagyon voltak ilyen kutyák. Első corgimat, Eirát 12 évvel ezelőtt hoztam Oroszországból, közel másfél évet vártam rá és ő volt a harmadik vagy a negyedik itthon. A beagle-ök pedig a párom kutyái, akik nagyon szépen beillenek a csapatba.

– Ezt jó is, hogy mondod! Elég különböző a temperamentuma mind a három fajtának, érdekel nagyon, hogy hogy jönnek ki egymással.

L.P.CS.: Hála az égnek nagyon jól! (lelkes kutyaugatás a háttérben) Ahogy biztosan hallod, haza is értem; szóval, nagyon szépen tolerálják egymást. A legnyugisabbak az ír szetterek, igazi családi kutyák. Hiába lakik valaki lakótelepen, vagy van gyereke, igaz, hogy az ír szetter nagyobb méretű és a szőre is hosszú, de sokkal inkább ajánlom nekik is. Kevesebb a mozgásigénye, mint egy corginak, de persze lemozgatni őket is rettentően fontos!

– A kutyák iránti rajongás és szeretet nem hozza magával feltétlenül a tenyésztés és a show-k világát. Hogy jött neked ez a vonal?

L.P.CS.: Az első szetter, akit megvettem egy hobbikutya volt. Sajnos egy genetikai betegség következtében nagyon korán, 2,5 évesen elpusztult. Aztán kaptam egy német dogot, amelyik szintén egy genetikai betegség következtében ment el nagyon hamar. Akkor én azt mondtam, hogy nekem többet nem is lesz kutyám, mert mindkettőjük elvesztése nagyon megviselt. Ám ekkor már az anyukám mondta azt, hogy szeretne egy szettert, és ki is nézett egy kennelt, név szerint a Garden Star’s-t. Akkor még Újpesten laktunk, alig pár percre voltak tőlünk, és elmentünk megnézni az akkori eladásra szánt almot. Meg is tetszett egy kan; borzasztóan jó vérvonallal rendelkezett, győztes szülőktől. Egy kiállítási minőségű kutya volt, akit meg is vettünk. Vele kezdődött a kiállítási rész. Számomra ez egyfajta hobbi volt; szerettem a közeget, jól éreztem ott magam, egyre több barátra tettem szert.

A tenyésztés pedig a corgival indult. Remélhetőleg pár napon belül pedig azt is elmondhatom, hogy bíró is leszek. Azt hozzá kell tenni, hogy mire én eljutottam ide, az nekem több mint 20 év volt, de akik elkezdik ezt gyerekkorban, azok egy kicsit gyorsabban haladhatnak az úton.

– Akkor ez egy teljesen organikus folyamat volt az esetedben.

L.P.CS.: Igen, de azt hozzá kell tenni, hogy én ezért nagyon sok embernek mondhatok köszönetet!

– Ha jók az értesüléseim, az egyik kutyád, Roy, leszármazottja Erzsébet királynő Susan nevű, első corgijának. Hogyan került Roy Magyarországra és hogyan lettél te a gazdája?

L.P.CS.: Fontos, hogy ez nem az én érdemem, hanem Trefán-Török Alexandráé. Amikor megvette Roy anyukáját, akkor még ő sem tudta, hogy 2 kiskutya növekszik benne. Ugyan akik eladták, tudták, hogy fedeztetve volt a kutya, de az ultrahang akkor még nem mutatta ki a kölyköket. Roy már Magyarországon született, de az anyukája hasában érkezett Angliából. Roy testvére Cassie, Szandiék tenyészetében van a mai napig is. Eira, az első corgim és Roy keresztezésével mentünk tovább, tehát ez a vonal a mai napig jelen van a tenyészetben.

– Milyen személyiség Roy? Megtudhatunk róla valamilyen belsős információt?

L.P.CS.: Egy igazi angol gentleman; már 12 éves ő is, úgyhogy öreg gentelmanként éli a mindennapjait. Elképesztően nyugodt, nagyon jóindulatú, soha nem tudna ártani senkinek! Ha mondhatok ilyet, ő az egyik legkedvesebb kutyám. Soha semmi gondunk nincs vele szerencsére.

– A királyi vér megtette a hatását!

L.P.CS.: Lehet egyébként, hogy ennek köszönhető, de Erzsébet királynő kutyáival kapcsolatban pont az az érdekesség, hogy ők egyáltalán nem nyugisak. Köztudott, hogy a családtagokat kicsit terrorizálták is, emiatt nem is viszik tovább a corgi vonalat. Úgy tudom, hogy az utolsó két kutya van már csak meg, amit a királynő még András hercegtől kapott. Valószínűleg utána már nem is lesznek corgik.

– Tenyésztőként és tapasztalt kutyatartóként nagyon érdekel mit gondolsz a hazai ebtartás kultúrájáról? Mik az erősségeink és mik a gyengeségeink?

L.P.CS.: Ha a tudatos kutyatenyésztésről beszélünk, akkor Magyarország az utóbbi években világszínvonalú tenyésztőket és kutyákat tudott felmutatni. Ha megnézel egy Európa Kutyakiállítást vagy Világkiállítást, akkor a magyar tenyésztők mindig ott vannak a legjobbak között. Ez egy óriási pozitívum. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetsége, ami az átfogó szervezet a kutyatenyésztés területén, az elmúlt években a sajnálatosan elhunyt Korózs Andrásnak köszönhetően fantasztikus utat járt be. Az sem véletlen, hogy a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elnöke is magyar, Jakkel Tamás személyében. Az ő tudását is csak csodálni lehet.

Itthon a probléma sajnos azzal van, hogy egyre több a szaporító. Sok olyan ember van Magyarországon, aki azt mondja, hogy nem kell, hogy a kutyája törzskönyves legyen. Egy törzskönyv néhány ezer forintba kerül, nem ez dobja meg a kutya árát, hanem a felelős kutyatenyésztés. Egy ilyen tenyésztő figyeli, hogy mely kutyákat fedezteti, kiszűri a tenyészetéből a betegeket, és sosem a mennyiségre, hanem a minőségre megy. Egy szaporító, aki összeenged két olyan kutyát, akiknek nem is ismeri a szüleit, a hátterét, az nagyon könnyen el tudja adni olcsóbban a kölyköket.

Egy felelős, megbízható tenyésztő például minden esetben szerződést köt a vásárlóval, megmutatja a kutya egészségügyi papírjait, meghívja a leendő gazdát a kennelbe, hogy megnézhesse a körülményeket és a szülőket is. Egy szaporítónál, akinek a telepén koszban, rossz körülmények között vannak az ebek, nem fogja odahívni a vásárlót, hogy nézze meg őket.

– Nagyon örülök, hogy erre kitértél!

L.P.CS.: Olcsó húsnak híg a leve! Egy egyszerű példa: a virsli. Megveheted a virslit 100 Ft/kg áron, de 2500 Ft/kg áron is. Hogy miben rejlik a különbség, ahhoz csak meg kell nézni annak a két virslinek az összetételét. Ez kérlek szépen lebutítva a tenyésztő és a szaporító között a különbség.

Lehet, hogy az az étel, amit ebből az olcsó virsliből akarok készíteni, a végén többe fog kerülni, mert vennem kell hozzá még egy csomó más dolgot is, hogy laktató és jóízű legyen. A kutyára levetítve pedig egy szaporítótól vásárolt eb a gazdának később valószínűleg többe fog kerülni, mert az folyamatosan beteg lesz.

– El tudnád képzelni az életedet kutyák nélkül?

L.P.CS.: Sose tudtam! Életem végéig lesz kutyám!