Magyar kutyának nincsen párja – vagy mégis?

A kuvasz a magyar kutyafajták különlegessége, ám létezik egy másik eb, amivel a laikusok gyakran összekeverik.

A világ számos országa büszkélkedhet kiváló juhászkutyákkal. Ezek a kivételes ebek egytől egyig ismertek lenyűgöző erejükről és méretükről, bátorságukról nem is beszélve. E jellemzőkre pedig szükségük is van, hiszen nélkülözhetetlenek a nyáj védelméhez.

Ilyen rátermett kutya a hazai kuvasz, amelyről azt hihetnénk, hogy impozáns megjelenésével azonnal felismerhető. Ám fajtársa, a pireneusi hegyikutya hasonló adottságokkal rendelkezik – fajtákat összehasonlító cikksorozatunkban most őket állítjuk párba.

Eredetük

Mint tudjuk, a kuvasz Magyarországról származik, míg a pireneusi hegyikutya – nevéből is sejthetően – a spanyol–francia határon húzódó Pireneusi-hegységből.

A kuvasz egyidős a magyarsággal; már a népvándorlás idejéből találtak leleteket a fajta őseiről. Elsődleges feladata a védelem volt, de az Árpád-házi királyok korában medve- és bölényvadászatra is használták. A 19. századtól, amikor már kevésbé volt szükség a haszonállatok védelmére, a kuvaszok a tanyák és a családjuk őrzési feladatait látták el. Azonban mivel a fajta egyre veszített népszerűségéből – az ötvenes években sokukat egyszerűen lelőtték –, a kuvaszt a kihalás fenyegette. Megmentése Raitsits Emil nevéhez fűződik, aki Erdélyből hozott ebekkel ismét fellendítette a tenyésztést.

A pireneusi hegyikutya eredete szintén a népvándorlás idejére tehető: ősei valószínűleg Ázsiából érkeztek Európába. A mára Franciaország nemzeti fajtájaként számontartott pireneusi hegyikutya fő feladata a kuvaszhoz hasonlóan a nyájak védelmezése, illetve terelése volt. A reneszánsz idején a várak, kastélyok biztonságáért is feleltek, a 17. századra pedig előkelő társasági kutyának számítottak.

Magyar fajtatársához hasonlóan a francia eb népszerűsége is erőteljesen csökkent, de hála a fajta kedvelőinek, a pireneusi hegyikutyát is sikerült megmenteni a kihalástól.

Megjelenésük

Mint ahogy a fentiekből láthatjuk, mindkét fajtát hasonló céllal tartották és tenyésztették, ennek köszönhetően pedig külsejük is nagyon hasonló – éppen ez okozza azt, hogy sokan nem tudnak hirtelen különbséget tenni köztük. Mindketten nagy termetű kutyák. A kuvasz 37–62 kilogrammos, marmagassága 66–76 centiméter. A pireneusi hegyikutya 45–55 kilogrammos súlyához 65–80 centiméteres magasság társul. Testfelépítésük is hasonló: arányos, erőteljes és izmos.

Közelebbről megvizsgálva őket azonban felfedezhetjük a fajták közti különbségeket. Ez megfigyelhető egyrészt a kutyák bundáján. Bár mindketten sűrű, kétrétegű szőrzettel rendelkeznek, fajtastandard szerint a kuvasz szőrzete egyenes vagy nagyon hullámos, és teljesen fehér. A pireneusi hegyikutya bundája egyenes vagy csak enyhén hullámos, és főként fehér. A standard szerint esetében elfogadható, hogy az állat szőrzetének legfeljebb egyharmada más színű, például szürke legyen. Természetesen a tiszta fehér pireneusi hegyikutya is kívánatos, ebben az esetben nehezebb is különbséget tenni.

A fajták felismeréséhez segítségünkre lehet még a fej vizsgálata. Szintén a fajtastandardok határozzák meg a homlok és az orr találkozásának ívét, vagyis a stopot. A kuvasz esetében jól kivehető, de nem hirtelen stop kívánatos, vagyis a homlok gyengéd ívben indul az orrtól. A pireneusi hegyikutyának azonban nem lehet karakteres a stopja – az orr és a homlok egyenes vonalban követi egymást.

Jellemük

A fajták közötti legnagyobb különbséget jellemükben találjuk. A kuvasz függetlenebb, dominánsabb, míg a pireneusi hegyikutya viselkedése kissé lágyabb, kedvesebb. Megfelelő szocializáció és nevelés hatására mindketten remek családi kedvencekké válhatnak. Hűségesen és odaadóan szeretik a gazdit: a kuvaszok számára fontosabb ezen szeretet fizikai kifejezése, például a simogatás. A pireneusi hegyikutyák azonban bár örülnek a vakarásnak, sosem követelik.