hirdetés

Komoly fejtörést okoz a Facebook a tenyésztőknek: ez áll a posztok letiltásának hátterében, és így védekezhetsz

Hangai Lilla

2024. december 3 - Képek: Getty Images Hungary, azenkutyam.hu

A napokban sok kisállattenyésztő egy igen kellemetlen problémával szembesülhetett a Facebook posztjait illetően. A mesterséges intelligencia által ellenőrzött posztok esetében egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy olyan bejegyzések és képek kerülnek tiltásra, amelyek valójában nem sértik meg a Meta irányelveit. Jobb esetben ezeket a posztokat csak hátrébb sorolják, rosszabb esetben törlik is. Mindkettő problémás, hiszen sokan nem tudják, hogyan lehet vagy érdemes a jelenség ellen megfelelő módon védekezni. Ez pedig akár a profil végleges tiltását is magával vonhatja.

hirdetés

Tölösi Rolandot, a ThugLife Kennel alapítóját, valamint Diószegi Judit social media szakértőt kérdeztük a kialakult helyzetről. Lássuk máris, hogy a kutyatenyésztők hogyan tudnak reagálni a Facebook által támasztott új kihívásra.

Szálkásszőrű tacskókölyök / Fotó: azenkutyam.hu

Így működik a posztok ellenőrzése

Hogy megérthessük a kialakult helyzetet, és ennek fényében reagáljuk rá, először azzal fontos tisztában lennünk, hogy miként ellenőrzik ezeket a posztokat, és miért feltételezhetik róluk a jogsértő tartalmat.

A MediaFuture így fogalmaz: Elmerülve a Meta (A Facebookot, Instagramot, WhatsAppot stb. működtető vállalat.) technológiáinak működésében, hamar kiderül, hogy a bejegyzések ellenőrzését elsősorban egy tanulásos modellen alapuló mesterséges intelligencia végzi. A rendszerbe táplált adatok és különböző tanult mintázatok alapján vizsgálja a platformra felkerült bejegyzéseket. Ahogyan a működésről szóló dokumentációban olvasható, a Meta technológiái észlelik és eltávolítják a szabálysértő tartalmak többségét már azelőtt, hogy bármilyen bejelentés érkezne róluk.

Ez idáig rendben is volna, ám sűrűn megtörténik, hogy olyan posztokat távolítanak el, amelyek nem követnek el szabálysértést. Vagy alternatív verzióként a fotó vagy bejegyzés tulajdonosa véli úgy, hogy nem követett el szabálysértést.

DOGZ Mikulás Falkaséta a Városligetben

Ne maradj le az év legjobb kutyás ünnepváró programjáról, a DOGZ Mikulás Falkasétáról!

December 7-én, szombaton a Városligetbe várunk minden gazdit és kedvencét, hogy részt vegyenek egy jelmezes, hangulatos sétán. Az ingyenes eseményen kutya-gazdi fotózással is készülünk. Gyülekező 13.15-től, indulás pedig 14 órakor. A részvétel a limitált létszám miatt regisztrációhoz kötött. További részletek, valamint a regisztrációs felület ITT érhető el.

Valójában amit mi szigorításnak érzünk, egy régóta épülő folyamat eredménye. Már 2019-ben is olvasható volt számos külföldi fórumon, hogy hasonlót tapasztaltak magánszemélyek, kennelek. Kisállatot hirdető posztok, csoportok és oldalak szűntek meg. Akkor úgy emlékszem, megoldás volt az, ha az ember leszedte a Marketplace-ről (a Facebook eladási felülete – a szerk.) az ilyen céllal írt posztjait. Majd magát a posztot nem hirdette, csak organikus forgalmat engedett rá. Valahogy az emberekre jellemző, hogy mindig bűnbakot keresnek, és most mindenki az ördögöt látja a Metában, a Facebookban. Valójában emberi értékek elvén rendeződnek a szabályai, hisz emberek formálják, a rendszerben megbúvó mesterséges intelligenciát és algoritmust is mi tanítjuk, emberek.

Az állatok eladását reklámozó posztok megjelenését többek közt számos állatvédelmi szervezet nyomásának köszönhetően korlátozza a Facebook és az Instagram. Idén nyáron zárult le például a Four Paws egyéves projektje. Ez Európa-szerte vizsgálta a kiskutyaeladásokat a Facebook és Instagram felületein. Rengeteg szaporítót és illegális állattartót találtak, profilokat és privát csoportokat is. Többek közt ez a szervezet is felszólította a Metát arra, hogy valamit kezdjen a helyzettel, mert nagyon nincs rendben, hogy azzal, hogy nem szabályozza a kisállat eladását célzó posztokat, tulajdonképpen hagyja, hogy illegális állatkereskedelem folytatódjon a saját rendszerében.

Szerintem most ennek a szigorításnak a hatásait érezzük, és sajnos ez azokat is változásra kényszeríti, akik legálisan, bejegyzett kereskedőként, tenyésztőként, sőt, akár állatmenhelyként működnek” – magyarázta Diószegi Judit, social media szakértő kiadványunknak.

A kutyatenyésztők hatással lehetnek a Facebook által használt mesterséges intelligencia működésére

Diószegi Judit és Tölösi Roland is egyetértenek abban, hogy a technológia hiányosságának következményeit a magánfelhasználóknál hatványozottabban érzik a platformot üzleti céllal felhasználók. Sőt, azok még inkább, akik újoncok a tenyésztők világában.

„Mi elsőként voltunk fent a Facebookon a tenyésztők között. Van egy Facebook-csoportunk, ami 58 ezer főt számlál, a kennel oldalának pedig 64 ezer követője van. A bulldogos közösség 75%-át elérem két kattintással, ezért mi teljes mértékben kihasználjuk a social adta lehetőségeket. Szerintem az AI, a mesterséges intelligencia abban veszik el, hogy egyelőre nem mindig tud különbséget tenni a szaporítás, vagyis az állatkínzás és a felelős tenyésztés között. A nyilvánvaló hiányosságok ellenére azonban úgy gondolom, hogy valahogy mégis muszáj szabályozni, amíg feltöltenek olyan videókat, ahol kézben tartanak egy koszos, remegő kutyát, szól a zene, és ki van alá írva, hogy 700 euró” – magyarázta Roland.

Kiemelte továbbá, hogy szerinte nagyon fontos lenne, hogy az edukációra helyezzük a hangsúlyt az oldalunkon. Ha tanító jellegű, hasznos információkat osztunk meg, kisebb az esélyünk arra, hogy az algoritmus ezt megfogja. Nem mellesleg pedig a tartalmunk is értékesebb lesz.

Ausztrál juhászkutya kiállításon / Fotó: azenkutyam.hu

Majd rávilágított, hogy a szakma kezdőire sokkal nagyobb nyomás hárul ezen a téren: „Ha az én oldalamat lelövik, én még 10 évig elvagyok a presztízsemből. De egy kezdővel mi lesz, ő hová tud menni? Jelenleg körülbelül 50 oldal Facebook-marketingjét csinálom, és nagyon jól látom, hogy a kezdők csak a social felületeken tudnak érvényesülni. Az internet világában nagyon könnyű elveszni. Ma több száz magyar kennel van fent a Facebookon, de ahogy mondtam is, amikor mi kezdtük, akkor csak ketten voltunk. Ma már az az első, hogy Facebook-oldalt hoznak létre a kennelnek. Régen ez úgy működött, hogy létrehoztunk egy weboldalt, és a kiállításokon szereztünk magunknak presztízst.”

Így védekezhetünk a kialakult helyzet ellen

Mindezek ellenére jogosan érezhetjük úgy, hogy valamit mégiscsak tennünk kell a helyzet megoldásának érdekében. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy ellenőriztessük azokat a posztokat, amelyeket tiltottak. Szakértőnk azonban óvatosságra int bennünket, valamint alternatív lehetőségeket is kínál.

Tudom, hogy a mai felgyorsult világban a türelem kevésbé trendi megoldás, de én azt gondolom, hogy most erre van szükség. Az utóbbi egy évben én magam is belefutottam, hogy a Facebook rendszere mögött dolgozó mesterséges intelligencia nem teljesen bírált jól. Posztokat bannolt (tiltott – a szerk.) olyan érvekkel, amelyek nem voltak valósak. Ezekre lehet felülvizsgálatot kérni, de ebben a témában lehet, hogy nem kísérleteznék ezzel, mert több fellebbezés elutasítását követően tilthatja az oldalunkat a Facebook. A Meta mesterséges intelligenciája még tanulási fázisban van – illetve a tanulási fázisa elején tart. Én azt gondolom, hogy hamarosan minderre ki fogja alakítani az egészséges egyensúlyt, addig pedig más megoldást kell találni az új almok hirdetésére.

Shiba inu kölykök

Ilyen megoldás lehet például, hogy ha regisztrált tenyésztőként van egy jól működő weboldalunk, és ott teszünk fel információkat az állatokról. Bár a Meta nem szereti az oldalairól elterelő hirdetéseket, posztokat, valószínű kicsit drágábban adja majd, de legalább letiltani nem fogja a posztunkat, oldalunkat. A posztban pedig értelemszerűen kerülni kell a trigger (jelenséget előidéző – a szerk.) szavakat és kulcskifejezéseket, mint például a kiskutya eladó, vagy az ár.

Judit kiemelte, hogy az egyik legfontosabb lépés ilyenkor, hogy tenyésztőként messziről kerüljük a Marketplace-t. Emellett segíthet a helyzetükön az is, ha a Meta Verified badge-et megszerezzük. (Kis kék pipa a profil neve mellett.) Ez hitelesített, megbízható oldalnak jelzi az adott tenyészetet a többi felhasználó felé.

közösségi média kutyatenyésztő szaporító

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!