Ilyen volt egykor egy főúri vadászat Magyarországon: így vetették be a kutyákat

A kutyás vadászatok története az ókorig nyúlik vissza, azonban az újkorban, a kutyafajták kialakulásával, egyre nagyobb szerepet kaptak az állatok a fegyverek mellett. Megmutatjuk, miként nézett ki egy kutyás vadászat a régi Magyarországon.

Nem csak lőfegyverekkel vadásztak elődeink, az állatokat is fegyvernek tekintették. A vadászkutyákat mindig is nagy becsben tartották, hiszen fontos feladatot láttak el gazdáik mellett. De hogyan zajlott valójában egy vadászat? Miként alakult a kutyás vadászat kultúrtörténete? Ennek igyekszünk mai cikkünkben utánajárni.

Egy kutyás vadászat négylábú résztvevői a főurakkal együtt űzték a vadat

Számtalan híres írónk vadászott az elmúlt évszázadokban, így a magyar irodalom is bővelkedik a természet leírása mellett a vadászat művészi leírásaival. Gondoljunk csak Fekete Istvánra, Iglódy Kálmánra vagy Vajda Jánosra; a vadászat központi szerepet töltött be minden korszakban a nemesség életében.

Vadászni nem pusztán az élelemszerzés és a vadgazdálkodás miatt kezdtek, sport és társadalmi időtöltés is volt főúri körökben ez a fajta tevékenység. Gyöngyösi István Kemény Jánosról írt versében például az erdélyi fejedelem egy vadászatát mutatja be, és felsorolja még a vadászkutyák neveit is.

Hazánkban a vadászat a középkorban még egy mindenki által szabadon űzhető tevékenység volt, az évszázadok során azonban nemcsak a jogi háttere, hanem a szemléletmódja is változott. Egyrészt a társadalom vezető rétege, a főurak privilégiumává vált. Másrészt pedig az ember által birtokba vett területek számának rohamos növekedésével a vadgazdálkodás jelentősége is átalakult. Ekkorra már fokozottan szabályozni kellett a vadak jelenlétét és mennyiségét az egyre csökkenő területű erdőkön és mezőkön.

Igazi vadásszá a vadászó ember csak akkor válik, amikor a vadat el tudja engedni lövés nélkül, és amikor a vadászat körülményeire is kellő figyelmet tud fordítani

– fogalmazta meg Széchenyi Zsigmond nyomán Nagy István, a Vadásziskola című könyvében.

Már az ókorban is vadásztak kutyákkal

A vadászatok során már az ókorban is részt vettek kutyák. A négylábú fegyverekhez, akárcsak a tevékenységhez való viszony is átalakult az újkorra. A ma ismert vadászkutya fajták mintegy 150 évvel ezelőtt alakultak ki. Hazánkban a magyar vizsla mellett a főúri vadászatokon igencsak elterjedt volt a magyar agár, az erdélyi kopó, a bajor és a hannoveri véreb vagy a tacskó, és a különböző terrierfélék is.

A nemesség számára már a középkorban sem a létfenntartás, hanem a szórakozás adta a vadászat alapját. A 19. századra pedig sporttá vált a vadak utáni hajsza, és a vadászat reprezentatív szerepe is hangsúlyt kapott. Festmények készültek, könyvek születtek a témában, de a viselettörténetre és a zenére is hatással volt az átalakulóban lévő vadászat, hiszen a társadalmi helyzetnek megfelelő, praktikus és díszes öltözék dukált hozzá.

A vadászaton igénybe vett felszerelések, kellékek, valamint azok díszítése/díszítettsége, a vadászatok utáni étkezések alkalmával használt kerámiák mind a reprezentáció különböző eszközei és megnyilvánulási formáivá váltak

– összegzi doktori disszertációjában a vadászat magyarországi történetét kutató dr. Sánta Ákos.

Vadászkastélyok kora a magyar történelemben

Természetesen nemcsak a tárgyi emlékeket, de a vadászatoknak és az ahhoz kapcsolódó társadalmi eseményeknek otthont adó épületeket is kiemelt figyelemmel tervezték meg. Szinte minden főúri családnak volt legalább egy vadászkastélya a Kárpát-medencében. Az épületek berendezési tárgyai, díszei is a témához kapcsolódtak. A reprezentációs célú, sosem használt, ám annál díszesebb vadászfegyverekre is egyre nagyobb igény mutatkozott. Ugyanígy megjelent a vadászat tematikája a festményeken is. Egyes művészek kifejezetten erre szakosodtak, sok esetben részt is vettek a többnapos eseményeken. Dokumentálták a történteket, hogy aztán vászonra vethessék, vagy nyomatokat készítsenek a résztvevők számára emlékbe.

A magyar vadászkutya-állomány veleje még Mátyás király idejében alakult ki, erről Bél Mátyás emlékezik meg munkáiban. Az ő értelmezésében ezek az ebek leginkább vizslák és kopók voltak, amik kiszagolták, üldözték, megfogták és lerántották a menekülő vadat.

A vizslákat egyaránt bevetették madarak és egyéb apróvadfajok vadászatában, valamint egyes nagyvadfajok felhajtására is. Bél Mátyás munkáiból kiderül, hogy a vizslák a solymászat során is részt vettek a vadászatokon. Később az agarak és a szelindekek is megjelentek, és a kutyákat elkezdték a különféle feladatokra szelektálni.

„A kopóknak és az agaraknak főként az volt a feladatuk, hogy a zsákmányként kiszemelt állatokat a fegyverek lőtávolságán belülre hajtsák – ami akkoriban legfeljebb 100-120 méter volt –, de gyakran rá is eresztették őket a vadakra. A robusztus felépítésű szelindekeknek a medve- és vadkanvadászatnál volt kulcsszerepük: megállították, körbevették, lefogták vagy legalábbis lefoglalták a nagyvadat a vadász érkezéséig. Ez korántsem volt veszélytelen küldetés, szinte mindig felöklelte néhányukat a vadkan, vagy leütötte a medve, úgyhogy lényegében fogyóeszköznek számítottak” – összegezte dr. Sánta Ákos.

Így zajlott egy barokk vadászat Magyarországon

A már említett vadászkastélyok adtak otthont a főúri vadászatoknak, ahol természetesen nemcsak a vad után mentek a résztvevők, hanem estélyeken, fogadásokon vettek részt. Jellemzően napokig, de akár heteken keresztül is tarthattak ezek az események.

A kastélyokat körülvevő fácános- és vadaskertek kialakítása megengedte, hogy ott fogadhassák egymást, és néha az uralkodókat is. Az ott található, sokszor ideiglenes építményekben szalonokat is kialakítottak a természetközeli szórakozás kényelme érdekében. Kiváló példa erre Eszterháza, mely a Habsburg-birodalom leginkább épen megmaradt műemlékegyütteseinek egyike, szintén több vadászházzal, vadaskerttel és vadászatra alkalmas erdőséggel.

A barokk műemlék épületek adtak otthont az egyetlen, igazán jól dokumentált vadászatnak ebből a korszakból, mely Bessenyei György testőrtisztnek köszönhetően verses formában is fennmaradt. Az író Az eszterházi vigasságok címen 1772-ben megjelent munkája Esterházy I. Miklós által a francia Rohan herceg számára rendezett fényűző ünnepségek keretében rendezett vadászatot dokumentálta.

A vadászatot ötnaposra tervezték. Az események között találunk zenekari hangversenyt, opera-előadást, lakomát és pikniket is. Az alkalmat adó vadászatra az eseménysorozat második napjának délelőttjén került sor. A negyedik napon a résztvevők vízivadászatra indultak. Nem csak férfimulatság volt a vadászat: a férjeiket, apjukat kísérő dámák elfoglaltságáról is különleges program gondoskodott.

Az asszonyi nemből Diána serege
S Vénusnak ragadó aranyos fellege;
Mezei játékra lementek volt Bécsbül,
Értek égy érzékeny szív melegszik és hül.
A játék végződvén, asztalt terítenek,
Hová a nagy rendek sorjába leülnek.
Ambróziaszaggal telik bé a nagy ház,
Csattog kanál, tányér, ezer inas vigyáz.

A délelőtti vadászatok során a vadakat a vadaskertekben lőtték – vagy hálókkal fogták el – a vadászok. Volt, hogy úgynevezett futtatófolyosóra, vagy a lespavilonok elé hajtották az állatokat, ahonnan akár egy hosszú, kedélyes reggeli közben is lőhettek rájuk a résztvevők. Ezen vadászatok alkalmával ugyanis az elsődleges a birtokon élő vadak sokféleségének látványos bemutatása volt.

A vadászati jogok ugyan csorbultak az 1848–49-es szabadságharcot követő megszorítások miatt, azonban a kiegyezést követően ismét visszakapták fegyvereiket a magyar nemesek, hogy újra belevethessék magukat kedvelt szórakozásukba. Ekkorra még inkább tudományos szemlélet hatotta már át a vadászatot, melyet a vadgazdálkodás részének tekintettek.