Különleges kutyás szokások, amikkel csak az erdélyi földeken találkozhatsz

A zord életkörülmények nem csupán a Romániában élő kutyákat késztették alkalmazkodásra, de az emberek is érdekes szokásokat alakítottak ki.

Néhány, Romániában található hegyi település mellett találkozhatunk ideiglenes tanyákkal, úgynevezett esztenákkal, kalibákkal. Ezek olyan szálláshelyek, ahol a pásztorok kecskét, tehenet, juhot, lovat vagy sertést tartanak. Ilyen esztenák Erdély havas vidékein még mindig megtalálhatók. Az ott élő emberek különleges életmódot folytatnak, ami – főképp egy városi ember számára – egyszerre szokatlan és érdekes.

Akiktől a medve is fél

Az esztenákon élő pásztorok legfőbb segítői a kutyák. A medvék és a farkasok szinte folyamatosan lesben állnak arra várva, hogy mikor csaphatnak le egy-egy jószágra. A pásztorkutyák azonban ezt nem hagyják. Határtalan bátorságuk elképesztő erővel is társul, bármikor képesek megvédeni a legelésző nyájat. Mindig falkában őriznek, egyedül képtelenség lenne védeni a hatalmas területet és szembeszállni egy csapat ragadozóval.

Ezek a juhászkutyák sok mindenben hasonlítanak, de ugyanennyire el is térnek a magyar pásztorkutyáktól. Egyrészt számos magyarlakta területen található esztena, és sokan választanak maguk mellé pulit, kuvaszt vagy mudit. Nem kifejezetten ügyelnek a szelektív tenyésztésre, ezért inkább már csak fajtajellegű magyar kutyákkal találkozhatunk.

Ám számos eltérést figyelhetünk meg a két kutyatípus között. Ezeknek az ebeknek az az életük, hogy megvédjék a nyájat, ezért jellemük gyakran agresszív. Gazdájukkal szemben nem azok, de minden idegennel távolságtartóak, bizalmatlanok. Ebből gyakran adódik baleset, többször előfordult már, hogy biciklisekre támadt egy-egy őrkutya.

Éjjel a karámokban a kutyák együtt alszanak a jószágokkal. Így egy jóval kisebb területen kell őrködniük. A medve közeledését mély, halkabb morgásokkal jelzik egymásnak, a farkasokét hangos, vékony hangú ugatással, szűköléssel.

Különleges fajták

Néhányan az esztenakutyát, más néven gyimesi kalibakutyát (a kalibázás hegyi pásztorkodást jelent) tartják a tizedik magyar fajtának. Ezek az ebek nagy termetű, vad, leginkább kuvaszra hasonlító, rettenthetetlen négylábúak. Megjelenésük sokféle lehet, színben, mintázatban és szőrhosszúságban is. Általában 56-66 cm nagyságúak, kisebbek a román fajtáknál. Már kora tavasszal a nyájat őrzik a hegyekben, emberekkel ritkán találkoznak. Farkasokkal és medvékkel annál inkább. Éjszaka hangos ugatással jelzik a pásztoroknak – leggyakrabban csángóknak és székelyeknek -, hogy veszély fenyegeti a nyájat. Ők egyebet nem tudnak tenni a koromsötétben, csupán szurkolnak kutyáiknak, hogy azok kerüljenek ki győztesként a csatából. Ez az esetek többségében így is történik. A harcok még ijesztőbbek a fényviszonyok miatt: csak egy olajba mártott és meggyújtott rongy világít a küzdőtéren. Azonban a kutyák elsődleges feladata a vadállat elkergetése, nem pedig a harc.

A Román Kinológiai Egyesület Románia területén háromféle hegyi pásztorkutyát különböztet meg. A kárpáti, a mioritic és a bukovinai pásztorkutyát. Az első leginkább a kaukázusi juhászkutyára emlékeztet. A második a dél-orosz juhászkutyára, a harmadik pedig egy hatalmas, tekintélyt parancsoló, általában fekete és fehér foltos eb. A hozzájuk hasonló négylábúak Balkán-szerte elterjedtek. Csupán néhány éve kezdték el szelektált tenyésztésüket, hogy jobban el tudják különíteni egymástól a fajtákat.

Közös jellemzőjük a hatalmas, 70-80 centis magasság, a kiegyensúlyozott és nyugodt természet. Feltétlen hűséget éreznek gazdájuk és munkájuk iránt. Idegenekkel szemben bizalmatlanok, olykor vadak és hihetetlenül bátrak. Ezek kifejezetten román fajták, leginkább a csobánok (juhászok) használják őket.

A közép-ázsiai juhászkutya, más néven alabaj is egyre elterjedtebb a régióban. A Türkmenisztánból származó fajta az egyik legősibb eb, története egyidős lehet a nomád állattenyésztéssel. Nagyon strapabíró kutya, jellemét a zord, sivatagi időjárás, a szüntelen megpróbáltatások és az örök ellenségek formálták. Kiegyensúlyozott, nyugodt állat, nem riad vissza semmitől. Gyakran használják kutyaviadalokra, Közép-Ázsiában még egyes helyeken ez népszokás. Egy hagyományos hegyi pásztorkutyának esélye sem lenne egy közép-ázsiaival szemben, hiszen előbbi falkában dolgozik, utóbbi egyedül. Munka közben ez a fajta nem tűr meg maga mellett más fajtájú ebet, így amikor a nyájjal útra kelnek a pásztorok, a pulikat otthon hagyják és csak az alabajokat viszik magukkal.

Amikor télen a tanyán vannak, az ilyen kutyákat láncra kötik. Éjszakára csak két példányt engednek szabadon, őrzés céljára. Ennek oka meglehetősen prózai: az ebek túl veszélyesek, és ha idegenek jönnének a területre, nem kímélnék őket.

Ezek a kutyák természetvédelmi szerepet is betöltenek. Mivel a ragadozókat nem ölik meg, csupán elűzik, nem kell őket kilőniük a vadászoknak. Több országban használnak erre a célra kutyákat tudatosan (például az USA-ban kuvaszokat), a Román magashegységekben élők pedig teljesen magától értetődő módon.

Kanok előnyben

A kalibakutyákat igen erős nemi megkülönböztetés éri. A pásztorok szívesebben dolgoznak kan kutyákkal, mert azok agresszívebbek, nagyobbak. Egy másik ok az, hogy tüzelési időszakban (ami náluk egy évben egyszer van) egy szuka könnyen odavonzza a szomszéd esztenán dolgozó ebeket, ha az éppen arra az időszakra esik, amikor dolgozni kell. Az ilyen találkozásokból pedig akár halálos végkimenetelű összecsapások is történhetnek, ugyanis a kanok védik saját szukáikat. A megszülető kölyköket a gazdák igen jól szocializálják. Más kutyákkal és a nyájjal együtt nőnek fel, hogy az örök hűség minél hamarabb kialakuljon bennük.

Érdekes szokások

A hegyi pásztorkutyák nyakába mindig koloncot kötnek a gazdák. Erre azért van szükség, hogy ne tudjanak vadászni, ne tudják utolérni a vadakat. Munkájukban azonban ez nem hátráltatja őket.

A kolonc mellett gyakran van nyakukon egy fémből készült szöges nyakörv. Ez védi az ütőereiket a farkasok harapásától.

A helyi piacokon gyakran lehet kapni hegyi gyógynövényeket. Ezeket nem csak az emberek, de a kutyák immunrendszerének erősítésére is alkalmazzák úgy, hogy a gazdák belekeverik az eledelbe.

Szerencsére napjainkban ritkán találkozni ezzel, de néhány évtizede még elterjedt hiedelemként élt, hogy a kutyák orrnyergét meg kell égetni egy csíkban. Úgy hitték, ezzel megóvják őket a szopornyica nevű betegségtől.

Egy másik, manapság ritka rítus, hogy kihegyezik a kutyák egyik fülét. Azért, hogy azok jobban hallják, ha jön a medve vagy a farkas, valamint kevésbé váljanak sebezhetővé. Mások szerint ez azért szükséges, mert így félelmetesebbnek tűnik az eb. Arra a kérdésre, hogy miért csak az egyiket kurtítják, egy helyi azt válaszolta: „mert az úgy szép”.

A gyimesi kutyák gyakran farok nélkül születnek. Ha mégsem, előfordul, hogy csonkolják őket. A helyiek szerint erre azért van szükség, hogy ne látszódjon rajtuk, ha félnek.

A pásztorok nem sűrűn használnak kullancs elleni készítményeket. Különösen régebben volt gyakori szokás, hogy egy fertőtlenítőszert tartalmazó betonteknőbe hajították be az ebeket. Az elmélet szerint ez megóvja őket az élősködőktől és a bőrbetegségektől.

A lovak kantárján és egyes ebek nyakörvén található egy-egy piros bojt. Hasonló célt szolgál, mint a mongol pásztorkutya esetében. Ha egy ártó szándékú idegen megbűvölné a kutyát, nem tudja, mert szeme megakad a vörös bojton.

(Képek: Getty Images Hungary)