7 felfedezés, ami kutyáknak köszönhető: a barlangrajzoktól a tépőzárig

Ezek az ikonikus ebek segítették a tudósokat kulcsfontosságú felfedezésekben, a régészeti leletektől kezdve egészen a betegségek gyógyításáig.

Grover Krantz antropológus a tudománynak szentelte testét azzal a feltétellel, hogy szeretett ír farkaskutyája, Clyde vele tart. Azt akarta, hogy emlékezzenek kötelékükre, és csontvázaik segítsék a törvényszéki kutatást. Mary Leakey régészt dalmatái követték utazásai során, ahol a kutyák figyelmeztették a csapatot a veszélyes ragadozókra. Amellett, hogy hűséges társai a tudósoknak, az ebek évszázadok óta tartó tudományos felfedezésekben és innovációkban vettek részt. A kutyák bevonása a tudomány bizonyos formáiba továbbra is etikai nehézségekbe ütközik, mivel intelligens, érző lények. De a tudósok még mindig használják őket orvosbiológiai és betegségkutatásban, valamint gyógyszerészeti toxicitási vizsgálatokban. Többek között azért, mert az ebek fiziológiája közelebb áll a miénkhez, mint a patkányoké. A tudományban ma dolgozó kutyák az invazív fajokat is azonosítják, segítik a vadon élő állatok védelmét, és még a Covid-19 korai jeleit is kiszagolják. Mivel az ebekkel kapcsolatos feladatok száma a tudományban folyamatosan növekszik, érdemes visszatekinteni a terület kulcsfontosságú kutyás hozzájárulásaira.

Robot, aki ősi barlangrajzokra lelt

A délnyugat-franciaországi lascaux-i barlangok arról híresek, hogy a világ őskori művészetének néhány legrészletesebb és legjobb minőségben fennmaradt példáit tartalmazzák. A barlang falai között több mint 600 festmény sorakozik, amelyeket a korai emberek generációi készítettek. De ha nincs egy Robot nevű eb, aki 1940-ben fedezte fel a barlangokat, akkor valószínűleg csak sok évvel később tudhattunk volna az ábrázolásokról. Marcel Ravidat éppen sétált Robottal, amikor a kutya belecsúszott egy rókalyukba. Amikor Ravidat követte az eb tompa ugatását, nem csak kedvencét találta meg. Robot a 20. század egyik legnagyobb régészeti leletéhez vezette.

Lajka, az első állat, aki Föld körüli pályára állt

1957-ben ez a teljesítmény hatalmas szenzációnak számított az oroszok számára, hiszen ebben az időben javában zajlott az űrverseny az amerikaiakkal. Azonban a körülményeket ismerve a sikert igencsak beárnyékolja a tény, hogy a mit sem sejtő négylábú szörnyű kínok között vesztette életét. A nagy sietség miatt a tudósoknak nem volt elég ideje arra, hogy kidolgozzák, hogyan lehetne épségben visszajuttatni az egykori kóbor ebet a Földre. Így Lajka sajnos nem sokkal a fellövés után meghalt, bár sokáig az állították, hogy az utazás második napján mérgezett ételt kapott, amitől örökké nyugovóra tért. Ez azonban hazugság volt, Lajka túlmelegedés miatt halt meg néhány órával a kilövés után. Vitatott, hogy volt-e egyáltalán értelme a programnak, de úgy véljük, Lajkát hősiessége miatt mindenképp meg kell említenünk.

Bjelka és Sztrelka, az első állatok, akik visszatértek az űrből

Bjelka és Sztrelka története szerencsésebben végződött, mint Lajkáé. Ezek a kutyák ugyanis megnyitották az utat az emberi asztronauták számára azáltal, hogy ők voltak az első élőlények, akik sikeresen visszatértek az űrből. A szovjetek azért küldtek ki sok állatot az űrbe, hogy utat nyissanak Gagarinnak. Az expedíció sikeresen végződött, így Bjelka és Sztrelka voltak az első állatok, akik épségben visszatértek a bolygóra.

Marjorie, aki segített az inzulin felfedezésében

Az 1920-as évek közepe előtt a cukorbetegség diagnózisát halálos ítéletnek tekintették. 1921-ben azonban Frederick Banting kanadai kutató és Charles Best orvostanhallgató felfedezte az inzulint, amely emberi életek millióit mentheti meg. A felfedezés nem jöhetett volna létre több kutya feláldozása nélkül, akiknek eltávolították a hasnyálmirigyét, aminek következtében inzulinhiány lépett fel, vércukorszintjük pedig megemelkedett. Az állatokat ezután hasnyálmirigyből előállított kivonattal kezelték. Marjorie volt a legsikeresebb beteg, több mint két hónapig élte túl napi injekciókkal.

Trouve, a beszélő kutya

Alexander Graham Bell terrierje segítette a feltalálót korai munkájában. Bell apja, aki siket lakossággal dolgozott, arra biztatta fiát, hogy fejlesszen ki egy „beszélőgépet”. Bell úgy alkotta ezt meg, hogy kutyája ugatását mechanikusan emberi hanggá alakította. A fiatalabb Bell úgy mozgatta az eb állkapcsát, miközben az morgott, hogy az kimondja a „Hogy vagy, nagymama?” mondatot. Bell a beszéd és hallás szakértőjévé vált, és végül a telefon feltalálásával lett a leghíresebb.

Pavlov kutyái

Ivan Petrovics Pavlovot nem neveznénk a klasszikus kondicionálás atyjának, ha nem lettek volna a négylábúak a segítségére. A tudós híres kísérleteiben számos ebet használt, de közülük csak negyven neve ismert. Pavlov korábbi kutatásaiból már tudta, hogy a kutyák nyáltermelése megindul az étel látványára. Ehhez társított hangjelzéseket, például metronómot vagy csengőszót. A nyál mennyiségét úgy tudta megállapítani, hogy kivezette azt kis üvegcsékbe. Az állatok már a hangjelzés után elkezdtek több nyálat termelni, hiszen tudták, hogy étel vár rájuk. Tehát kiépült egy feltételes reflex az agy és a nyálmirigyek között. A feltételes reflex az élet számos területén megmutatkozik. Többek között kutyakiképzők is jó hasznát veszik, hiszen a klikker is ezen elv alapján működik.

Milka és a tépőzár ötlete

1941-ben George de Mestral svájci mérnök és feltaláló, illetve kutyája, Milka (egy ír pointer) elment vadászni az erdőbe. Sétájuk után Milka bundáját bogáncsok borították. Ez annyira felkeltette Mestral érdeklődését, hogy úgy érezte, képes valami hasznossá tenni a szúrós termés szerkezetét. Miután alaposan megvizsgálta, észrevette, hogy mikroszkopikus horgok vannak rajta, amelyek lehetővé tették, hogy azok kutyája szőréhez tapadjanak. Ez a felfedezés vezetett a tépőzáras rögzítés rendszeréhez.

Új találmányát Velcrónak nevezte el, amely a francia velour (bársony) és a crochet (horog) szavak kombinációja. 1955-ben szabadalmat nyújtott be, és cipzár nélküli cipzár néven hozta forgalomba. Csak az 1960-as években vált igazán sikeressé, amikor a NASA is használni kezdte.