Szaúd-Arábia fővárosában tilos volt a férfiaknak kutyát sétáltatni: hogyan látja az iszlám az ember legjobb barátját?

A kutya az iszlám vallásban úgy, mint a rabbinikus judaizmusban a hagyományos szemlélet alapján tisztátalan állatnak számít. Ez az elgondolás egészen odáig nyúlik vissza, hogy egy kutya puszta látványa is képes semmissé tenni az ima erejét. De vajon valós alapokon nyugszik ez az ellentmondást nem tűrő hit?

Európában a kulturális különbségek miatt más szemmel tekintünk a négylábúakra, de mindig fontosnak tartottuk megismerni és megérteni a sajátunktól eltérő szemléleteket. Nemcsak a tudásunkat gyarapítja, de közelebb visz bennünket ahhoz is, hogy nyílt szívvel és elmével fogadjuk be a világ sokféleségét.

Mohamed próféta, az iszlám vallás legfőbb prófétája is imádkozott együtt kutyákkal

Ha mélyebbre ássuk magunkat az iszlám történetében, nem egy, de rögtön három szignifikáns, kutyákkal kapcsolatos történetre bukkanunk. Mohamed próféta életéről és tanításairól szóló beszámolók alapján ő maga is többször imádkozott kutyák társaságában, és több unokatestvére és társa nevelt kölyökkutyákat is. Ez azért különösen hangsúlyos információ, mert ha jobban belegondolunk, ezek az emberek a világ első muszlimjai között voltak, ők fektették le a vallás alapköveit.

A medinai mecset, amit Próféta mecsetnek is hívnak, a második legszentebb helynek számít az iszlám vallásban a Kába, a mekkai nagymecset belső udvarán álló szentély után. Ismerve ennek a helynek a jelentőségét, még nagyobb hangsúllyal bír, hogy a próféta életében rendszeresen láttak kutyákat játszani és szunyókálni a mecset területén.

Nem meglepő tehát, hogy az első muszlimok életében ugyanolyan jelentőséggel bírtak a kutyák, mint a bolygó bármely más részén élő emberek életében. A négylábúak fontos szerepet játszottak a juh- és kecskenyájak védelmében, valamint hű társak voltak a vadászatok során is. Ám hiba lenne azt állítani, hogy a kutya akkoriban csak gazdasági szempontból volt fontos az embereknek. A nap végén, az elvégzett feladatok után lelki szövetségessé is váltak. Sőt, az iszlám előtt is ábrázoltak már kutyákat a mai Irak és Egyiptom területén talált kőfaragványokon.

A városok tisztaságáért is a kutyák voltak a felelősek

A muszlim vallásban igen nagy szerepe van a tisztaságnak. Nem csak a lelki és mentális higiéniát kell ez alatt érteni; rendkívül nagy gondot fordítanak a környezetük és a testük tisztasáságra is.

Ahogy az iszlám terjedni kezdett, és nem volt már többé nomád vallás, elkerülhetetlenül városközpontúvá vált. Ez pedig egyet jelentett a viszonylag kis területre tömörült nagy mennyiségű emberrel. És ez óhatatlanul is kosszal jár. A kutyák a hagyományos őrző-védő és vadász szerepük mellett most már a városok és falvak tisztaságáért is feleltek, mégpedig úgy, hogy elfogyasztották a hulladékot. Damaszkusz, Bagdad, Kairó, Isztambul csak néhány azon, ma is virágzó nagyvárosok közül, ahol a hatóságok támogatták a kutyapopulációkat mint hulladékfogyasztókat.

Az ebek itatóvályúkat kaptak városszerte, a mecsetekből jutott nekik plusz étel is, a hentesek pedig munkát adtak nekik; feladatuk volt a rágcsálók és kártevők távoltartása. Aki bántalmazta a város jótevőit, azt szigorúan megbüntették. A muszlim nép és a kutyák közötti szimbiózis tehát hibátlanul működött.

Ismerve a múltat, akkor hát honnan ered a modern kori ellentét az iszlám vallás és a kutya között?

A rövid válasz, a betegség. Körülbelül 200 évvel ezelőtt az emberek elkezdték felfedezni az összefüggést a járványok áldozataival való érintkezés és a betegségek terjedése között. Pasteur csíraelmélete még körülbelül 40 évet várat magára, de már felfedezték, hogy a temetők közelsége, a szemétdombok vagy az elmocsarasodott tavak óriási veszélyt rejtenek magukban.

A kormány és a vezetők úgy döntöttek, hogy minden ilyen veszélyforrást a város falain kívül kell tudni. Ezzel együtt pedig a kutyáknak sem volt maradásuk. A város tisztántartóinak szerepét az emberek vették át. Sajnos a kutyák tekintélye a mérgező szemét és a közöttük létrejött összefüggést már nem élte túl. Az állatok ettől a ponttól kezdve már nemcsak haszontalannak, de veszélyesnek is számítottak.

A részleges ismeretek és a félelem veszedelmes elegyet alkotott, így a 19. századra több nagyszabású kutyairtási kampány indult a Közel-Keleten. Négylábú barátaink súlyos félreértés áldozatává estek. A pusztító járványok és tömeges elhalálozások tragédiája elfeledteti az emberekkel, hogy az iszlám vallás legfőbb prófétája kincsként tekintett a négylábúakra.

A gonosz és bűnös fekete kutya

Az állatmenhelyek képviselői gyakran felhívják a figyelmünket arra, hogy a fekete szőrű, sötét szemű ebek jelentős hátránnyal indulnak az örökbefogadást illetően. Ezt leginkább azzal indokolják, hogy az a bizonyos szívmelengető kutyatekintet elvész a sötét szőr között. Ám a fekete kutyákra nem csak modern időkben jár rá a rúd. Amellett, hogy a betegségek miatt az ebeket általánosságban véve is veszélyesnek és tisztátalannak tekintette az iszlám, a fekete példányoknak különösen intenzív, ördögi erőt tulajdonítottak.

Egy i.e 800 körül megjelent Hadíszban (Mohamed próféta életéről, személyéről, tanításairól, illetve más korabeli muzulmánok tetteiről és szavairól összegyűjtött szájhagyomány útján terjesztett közlések gyűjteménye) megjelent egy írás, miszerint Abu Dhartól, az első megtértek egyikétől valaki ezt kérdezte: Mi különböztet meg egy fekete kutyát egy barna vagy zsemleszínű kutyától? Ő pedig ezt válaszolta: Ó, fivérem fia, ugyanezt kérdeztem Allah hírhozójától, aki azt felelte: A fekete kutya ördög.

Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy a hadísz szájhagyomán útján gyűjtött történetek összeállítása, és megközelítőleg sem bír akkora tekintéllyel a vallást gyakorlók közösségében, mint a Korán.

Rijádban tilos a férfiaknak kutyát eladni/vásárolni, valamint közterületen sétáltatni

A négylábúak megpróbáltatásai közel sem értek véget a 19. században. Szaúd-Arábia fővárosában 2008. júliusában lépett életbe a tilalom, miszerint a férfiaknak tilos kutyát venni/eladni vagy közterületen sétáltatni. Az előírás szerint a szabálysértőktől elkobozza az állatokat az iszlám vallási rendőrsége és kötelezi őket egy dokumentum aláírására, melyben kijelentik, hogy nem ismétlik meg a tettet a jövőben.

A hatóságok szerint a tilalom bevezetésére azért volt szükség, mert megszaporodtak azok a rendőrségi jelentések, melyekben pajzán, nőtlen kutyatulajdonosok zaklattak nőket és családokat. A CBS News akkori értesülései szerint a tilalomnak nem volt különösebb hatása, de egyébként is rendkívül ritka a kutyasétáltatás a fővárosban a történelem korábbi alakulása miatt. A szabály életbelépésekor sokan arra gyanakodtak, hogy ezzel a nemi szegregációt erősítené a kormány, valamint az egyre jelentősebb, nyugati popkultúra befolyását szeretné visszaszorítani. Ám valószínűbb, hogy a kutyák és az iszlám tragikus történelmét figyelembe véve, inkább csak a felsőbb körökben egyre divatosabbá váló kutyatartásnak szerették volna elejét venni.

A királyságba is elérkezett a változás szele

Bármely más országgal kapcsolatban cuki, vidám hírként számolnánk be egy kutyás kávézó megnyitásáról, ám ha ez a bizonyos kávézó Khobar (Szaúd-Arábia) városában nyílik, elsőként az országban, azt inkább történelmi jelentőségűnek nevezzük.

A vendéglátóegység 2020-ban nyitotta meg kapuit The Barking Lot néven, és legjobb értesüléseink szerint a mai napig is nagy népszerűségnek örvend. Sőt, nem csak kávézóként, hotelként is funkcionál, valamint kutyakozmetika is elérhető a helyen.

Mohammed bin Salman Szaúd-Arábia koronahercege, miniszterelnök-helyettese és védelmi minisztere 2016-ban közzétett Vision 2030 tervének köszönhetően jelentős változásokon megy keresztül az ország. Ezek az átalakulások a kutyákat is érintik. A 2008-as tilalom egyre gyakrabban kerül megszegésre és a kutya már olyan normális látvány a fővárosban is, mintha csak Budapesten sétálgatnánk. Több városban menhelyek is alakultak, így népszerűsítve és lehetővé téve az embereknek az örökbefogadást.

Mi hát a tanulság?

A kutya-ember kapcsolata végigkíséri a történelmünket. A krónikákban helye van szívmelengőt és szívbemarkoló fejezeteknek is egyaránt, de egyet nem tagadhatunk, az ebek megkérdőjelezhetetlen hűségükkel mindig sziklaszilárd támaszaink voltak. Még akkor is, ha ők legjobb barátainkként ragaszkodtak hozzánk, mi pedig legtöbbször azért tartottuk őket magunk mellett, hogy felhasználjuk erejüket, tehetségüket és intelligenciájukat. Igyekezzünk hát megbecsülni ezeket a csodás állatokat a jövőben még jobban, hogy ne lehessenek többé a körülmények áldozatai, és bebizonyíthassuk, méltók vagyunk a szeretetükre.