Egészen biztos, hogy a kutyák nem tárgyak? Márton Attila különvélemény

A kutyák jóllétéért folytatott erőfeszítéseknek van egy évek óta visszatérő eleme. Sokszor hangoztatjuk, hogy a kutyák nem tárgyak, hanem érző lények. De nem vagyok meggyőződve, hogy ezt minden esetben komolyan is gondoljuk.

Mi a különbség egy tárgy és egy élő, érző lény között, amelyik képes szenvedni, örülni és vannak igényei? Alapvetően ezt akkor szoktuk felhozni, amikor szóba kerül a törvénykezés. Sokan még mindig felháborodnak azon, hogy a kutya jog szerint dolog. De attól még nem olyan például, mint egy szék. Van viszont a történetnek egy másik nézőpontja, amely jóval komplikáltabb, de nagyon szépen megmutatja, hogy nem is biztos, hogy értjük, milyen is egy érző kutya.

Különleges!

Ki, miért tart kutyát? És miért pont olyan kutyát, amilyenre a végső választás esik?
A kultúránk tele van arra épülő közhelyekkel, miszerint a külső nem is fontos, a szépség és minden egyéb földi jó a belsőben lakozik. Leegyszerűsített féligazság.

A külső igenis fontos. És be kéne látni, hogy nagyon sok esetben egy kutya kiválasztásakor nagyon komoly szerepet játszik a külleme, és hogy ezáltal milyen módon tudjuk (vagy legalábbis szeretnénk) erősíteni, hogy a kutyánk által milyen képet mutatunk a külvilág felé, hogyan érzékelnek és értékelnek majd minket. A kutyák nagyon sok esetben kiegészítők. Még ha ezt így lelketlen dolog is kijelenteni. A választásunkra hatással van az, hogy éppen mik a trendek, melyik celeb, influenszer vagy filmes produkció milyen kutyát mutat a tömegek felé. De csak azért, mert kutyánkon keresztül valamit közvetíteni tudunk magunkról, nem jelenti azt, hogy pont az a kutya lenne a saját személyiségünkhöz és életvitelünkhöz passzoló.

Emellett az ebek ellátnak még egy sokak számára fontos feladatot: státuszszimbólumként vannak jelen. Ha ez nem így lenne, nem lenne igény a rendkívül „különleges” egyedekre, amelyek sok esetben igaz, hogy ritkán fordulnak elő, de nem azért, mert annyira rendkívüliek lennének, hanem mert ami különlegessé teszi őket, az valójában vagy genetikai defektus, vagy normális ember olyan külső tulajdonságokra alapesetben nem is tenyésztene, hiába van rá nagy kereslet.

Egy olyan kultúrkörben, ahol saját magunk különlegességét és értékét azzal próbáljuk meg megmutatni, hogy olyan kutyánk van, amilyen az utcában senki másnak sincs vagy csak simán értékmérőként felmutathatjuk, hogy nekünk bizony telik rá, könnyen megesik, hogy genetikai selejtért adunk ki horribilis összeget. De a látszatot legalább sikerül megteremtenünk, miszerint mi különlegesek vagyunk a rendkívüli kutyánk által.

Akció!

Érdemes megnézni azt is, hogyan vásárlunk kutyát és milyen elvárásokkal.
A szaporítókról sok szó esik. Látjuk a horror körülményeket a telepekről. Bízom abban, hogy az embertelen körülményeken való szörnyülködés mellet idővel egyre többen értik meg, hogy egy kutya származási helye és a körülmények, amelyek között meglátta a napvilágot, alapjaiban határozzák meg a későbbi egészségügyi és viselkedésproblémákat.

Jelenleg ott tartunk, hogy a kutya az kutya. Legyen meg az összes lába, legyen cuki, olyan, amilyennek elképzeltük. Ha pénzt adunk érte, akkor azért az ne legyen túl sok. És sok esetben úgy hasonlítjuk össze a fizetendő árat, mintha például porszívót vennénk. Itt ennyibe kerül, ott meg annyiba. Viszont nem arról van szó, hogy az egyik helyen azért olcsóbb, mert akciós lenne. Nem ugyanazt a kutyát kaphatjuk meg két különböző árképzéssel. Két teljesen eltérő biológiai egyedről van szó még akkor is, ha küllemük majdnem egyezik.

Legyél olyan, amilyennek elképzeltelek!

Egy porszívó esetében van garancia a megfelelő működésre. Egy kutya esetében – tetszik vagy nem – ilyenről szó nem lehet. A legnagyobb elővigyázatossággal sem lehet beteljesíteni a 100%-ban egészséges kutya mítoszát. És nem kell emberi mulasztásra gondolni. Egyszerűen ilyen a természet. Lehet csökkenteni a nem kívánt betegségek felbukkanásának valószínűségét, de istent játszani nem tudunk! Nem egy tárgyról van szó, amely egy gyártási folyamat végterméke, hanem egy olyan „szerkezetről”, amelynek felépítéséről és pontos működéséről nagyon sokat tudunk, de valójában elég keveset.

Ugyanilyen félreértelmezésink vannak a kutyák viselkedésével kapcsolatban is. A viselkedésproblémák egy jelentős része nem is probléma. Arról van szó, hogy van egy előzetes elvárásunk, elképzelésünk, hogy egy kutyának hogyan kéne viselkednie. Aztán nem teszi. Nem boldog mindig, nem örül mindenkinek. Ezt ki is fejezi. És ekkor próbáljuk megtalálni az okát, hogy a kutyánk miért ennyire antiszociális, mit tehetnénk vele, hogy folyamatosan örüljön, állandóan hozza a vele szemben elvárt viselkedést. Hiszen ő egy kutya.

Ha már annyira hangoztatjuk, hogy a kutyáknak személyisége van, vegyük figyelembe azt is, hogy a személyiség nem egy állandó valami. Mindig változik, fejlődik, idomul. Függ a kontextustól és egy egyéniséggel rendelkező kutyát el kell fogadnunk úgy, ahogy van. (A kóros viselkedést nem, de ehhez érteni kéne, hogy mit is jelent az, hogy „kóros”.) Nincs vele semmi baj. Nekünk kéne egy jóval árnyaltabb elképzeléssel bírnunk arról, milyen is a négylábú társunk.

Hangoztatjuk, hogy a kutya családtag, gyerek. Közben pedig folyamatosan visszaköszönnek a mindennapi példák a hétköznapi cselekedetekben és döntésekben, amelyek pont az ellenkezőjét mutatják.

A kutyák tényleg nem tárgyak. Sőt! Akármelyik más fajhoz viszonyítva is rendkívül összetettek. Az összetettségük miatt képesek arra, hogy az ember hűséges társai legyenek.

Ideje lenne, hogy ezt magunk is jobban megértsük, átlássuk. Nem egy akciósan megvett kiegészítőről van szó, ami majd reményeink szerint hozza az előzetes elvárásainkat, mi meg ettől majd nagyon jól érezzük magunkat.