A nem mentett kutyák nem is hálásak? – Márton Attila-különvélemény

A mentett kutyák örökbefogadása mellett számos érvet fel szoktunk sorolni. Ezek közül az egyik, miszerint a mentett kutyák örökké hálásak lesznek azért, amit tettünk értük. Adódik a kérdés, hogy ha a kutyánk, akinek a velünk való találkozás nem egy sorsfordító esemény volt, ő most akkor hálátlan lesz?

Mindenki szeret visszajelzést és megerősítést kapni attól, akivel jót tett. Ki ne szeretne olyan kutyát maga mellé, aki folyamatosan visszajelzi, hogy mennyire megbecsül?

Hálás vagyok?

A hála érzése egy rendkívül pozitív érzelmi állapot mindenki számára. Egyaránt részesül belőle, aki segít, és akin segítenek. Akkor következik be, amikor valaki mással jó dolgot tesz. A másik pedig kimutatja szóval vagy tettel, hogy ezt rendkívüli cselekedetnek tartja, és értékeli. Egyszerűnek hangzik, de egy eléggé összetett kontextus veszi körül a kifejezett hálát. Találunk egy kiinduló problémát, amiben segítséget nyújt egy jó cselekedet. Részt vesz minimum két egyén. Aki segít, és aki segítséget nyújt. Ezt pedig követi a hála mint érzés kifejezése, illetve ezt a másiknak észlelnie is kell, különben nem tűnik fel neki, hogy a másik most hálás. A hosszan sorolt alkotóelemek bármelyike képes elmozdulni és torzítani a végeredményt.

Hálásnak kell lennie egy éhes gyereknek, ha az anyja vacsorát ad neki?

Biztos mindenki találkozott már olyan emberrel élete során, aki észre sem veszi, ha jót tesznek vele. Természetesnek tartja, hogy az neki jár. Miért kellene akár megköszönnie? Még akkor is, ha a másik eközben komoly áldozatokat hozott. Vannak, akiknek egyébként semmi sem jó. Ha lehozod a csillagokat az égről, panaszkodni fog, hogy miért van ennyire sötét. És gondoljunk azokra is, akik segítségnyújtásukat követően kikényszerítik a másikból, hogy örüljön, és intenzív módon kifejezzék, hogy mások mindezért mennyire csodálják. Számos típust lehetne még felsorolni. Hiszen a hála intézménye, ha jobban belegondolunk, tényleg egy összetett jelenség. Ez így van nálunk, embereknél. Képes minderre egy kutya is?

Jótettért cserébe hálát

Menhelyről kivinni egy kutyát és meghitt otthont adni neki tényleg jó cselekedet. Ezenkívül még hosszan tartó munka is, függően sok mindentől, például a traumatizáltság szintjétől. Ennek figyelembevétele bizonyos esetekben sajnos elmarad. Erősen túlszínezett az az életkép, amiben hazamegyek a menhelyről, és a szerencsés mentvény örömében azonnal a nyakamba ugrik. Én pedig a küszöböt átlépve egyből megkapom a visszaigazolást, hogy mennyire fantasztikus dolgot cselekedtem.

Akármennyire is sorfordító mozzanat kikerülni a menhely kennelsoráról, lényeges érteni, hogy a kutyának a változás az változás. Kihívást jelent és időt igényel, mire hozzászokik az új környezethez, ingerekhez, az eltérő napirendhez és az íratlan szabályokhoz. Jó hír, hogy erre általában képesek. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi is segítsük a beilleszkedés folyamatában. Idővel hozzászokik a jóhoz, megerősödik a biztonságérzete, és kötődni is fog. És a közfelfogás szerint hálás is lesz élete végéig.

A nem hálás kutya hálátlan?

De milyen is az, amikor egy kutya hálás? Főleg egy nem menhelyről kihozotthoz viszonyítva, ahol ezt a jelenséget nem szoktuk megemlíteni. Másfélszer többször csóválja a farkát? Nagyobb mennyiségű jókedvvel ad pacsit? Hamarabb szót fogad? Nem ássa fel a kertet rendszeresen? Nem pisil a szőnyegre? Ezek elmaradása pedig a hála hiánya lenne? Amikor azt mondjuk, hogy valaki hálás valamiért, külső szemlélőként érzékeljük és értékeljük a viselkedést, és megállapítjuk, hogy az imént fejezte ki, hogy értékeli, amit érte tettünk.

Innentől kezdve pedig még erősebb bennem a kétely, hogy a kutyák esetében beszélhetünk-e az emberéhez hasonló háláról. Hiszen itt nem csak a kutya belső érzelmi állapotáról van szó. Inkább rólunk, hogyan értékeljük és minek tulajdonítjuk kutyánk viselkedésének okait. És itt komoly tévutakra tévedhetünk. Mert egy kutya nem attól fog kötődni vagy jól viselkedni, mert hálás. Hanem azért, mert racionálisak az elvárásaink, rászánjuk az időt, hogy megismerjük, foglalkozunk a nevelésével, következetesen megtanítjuk, hogyan navigáljon a felállított határok között. Erre ő képes. Nemhiába az ember barátja.

Ezek elmaradása esetén a gondok széles palettáját zúdítjuk magunkra és kutyánkra egyaránt. Gondoljunk csak a menhelyekre visszakerülő szerencsétlenekre, akik esetében valószínűleg kimaradt, hogy egy mentett jövevénnyel több tennivaló is van. Például foglalkozni kell vele. Nem csak annyiról szól a történet, hogy innentől kezdve a kutyámon keresztül nagyon sok hálás tekintetet kapok élete hátralévő részében.