Az első magyar hangosfilmben kutyák is kaptak szerepet
2025. január 5 - Képek: Getty Images Hungary, Fortepan
2025. január 5 - Képek: Getty Images Hungary, Fortepan
Kíváncsi vagy, vajon miként jelentek meg a magyar filmkészítés hőskorában a kutyák? Tarts velünk, és ismerd meg a filmgyártás mérföldkövét jelentő alkotás háttérmunkálatait!
A hazai filmgyártás mérföldkövét jelentette a némafilmeket követően az első hangos műalkotás. Az 1931-ben vászonra vitt A kék bálvány című alkotás nemcsak a színészek krémjét vonultatta fel, de egy falka kutyát is. Mindjárt el is áruljuk, hogy a kutyák milyen szerepet kaptak az első magyar hangosfilmben.
Akár egy hollywoodi westernfilm is lehetne A kék bálvány, amelynek már az alaptörténete is igazán izgalmas, hát még a szereplői! Jávor Pál és Gózon Gyula afféle magyar Stan és Panként jelenik meg a vásznon. A 30-as évek elejére ők már beírták magukat a magyar filmgyártás nagyjainak sorába korábbi szerepeikkel.
Amire azonban a rendező, Lázár Lajos felkérte őket, az példátlannak számított. Ennek a filmnek ugyanis hangja is volt.
A történet szerint a vagyonát elvesztő bácskai Lóránt György báró (Jávor Pál) inasával, Péterrel (Gózon Gyula) közösen az Egyesült Államokban kezdene új életet, de elbocsátják a pincérállásából, így nincs esélye mindehhez a pénzt összeszedni. A bárban, ahol a bánatát éppen alkoholba fojtja, felfigyel rá a fiatal Mary (Radó Nelli), egy milliomos család sarja, aki nagybátyjával érkezett udvarlói körében a helyszínre.
A véletlennek köszönhetően az este folyamán, egymástól függetlenül, mindketten vásárolnak egy-egy sorsjegyet, amellyel tulajdonrészt szereznek egy isten háta mögötti farmon. Hű inasával együtt az elszegényedett báró elutazik a birtokra, ahol találkozik az öt másik tulajdonostárssal, köztük az inkognitóban lévő Maryvel. Egymásba szeretnek, de időközben megérkezik a lány féltékenységtől gyötört vőlegénye is, aki le akar számolni a férfival. A bonyodalmakat fokozza, hogy a társaság tagjai közül valaki ellopja a kínai Wu (Makláry Zoltán) imádott bálványát. Hogy mi történik ezt követően, ahhoz érdemes elindítani a filmet, amely egy múzeumi kópiának köszönhetően egészében megmaradt az utókornak.
A film egyik különlegessége, hogy ez volt az első, magyarországi gyártású hangosfilm, amely nem utólagos hangalámondással készült. A színészek beszédét élőben rögzítették; és nemcsak az emberekét, hanem a háttérzajokat adó állatokét is, köztük egy csapat foxterrierrel. A kutyafalkáról a film készítői is megemlékeztek.
A foxik a múlt század első évtizedeiben igencsak nagy népszerűségnek örvendtek hazánkban. Kutyás körökben a százezer foxi országának is neveztek minket.
Az 1931. április 29-én kezdődő, öt hétig tartó forgatás helyszíne a Hunnia Filmgyár, illetve Annavölgy és Pilisvörösvár volt, ahol egy Németországból hozatott Tobis-Klang rendszerű hangosfelvevő gépet használták. A filmet Lázár Lajos rendezte, a forgatókönyvet Lőrincz Miklós és Faragó Dezső György írták. Az első, kifejezetten filmre írt betétdalok szövegét Harmath Imre, zenéjét pedig Angyal László szerezte. A felvételeket Eiben István készítette. A film hangfelvételeit Lohr Ferencre bízták, akit a Hunnia a német UFA filmgyárhoz küldött korábban egy tanulmányútra, hogy megismerkedjen az új hangosfilm-technológiával. Ő mesélt a forgatás kutyás jeleneteiről is:
Nem állott még rendelkezésünkre mikrofonállvány, hangkulissza, a már kezdetben is szükséges hangarchívum. Például a kutyaugatáshoz a műterembe hozattuk a kutyákat. Az effektusokhoz hangutánzó embereket kértünk. Magunk találtuk ki, hogyan utánozzuk fémlemezekkel a mennydörgést, a szelet suhogtatással, az esőhangot pedig rostában zörgetett száraz borsóval. Az arculütést függesztett nyers hússal, a tengerhangot pedig lavór vízzel helyettesítettük.
Több száz kutya és még ennél is több gazdi lepte el a Városligetet december 7-én.
A helyszínen készült fantasztikus képeket ITT nézhetitek meg, és ide kattintva videót is találtok az első DOGZ Mikulás falkasétáról!
(A borítókép illusztráció. Forrás: Fortepan / Berkó Pál)
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek