Kutyák, akik a szarvasok megmentői: Kiwi, Jari és Charlie egy súlyos betegséget képesek kiszagolni

Egy tanulmány kimutatta, hogy a kedvtelésből tartott kutyákat meg lehet tanítani arra, hogy kiszagolják a krónikus sorvadásos betegséget, amely egy olyan halálos kór, amely a szarvasokat érinti. Az elgondolás bizonyítására irányuló vizsgálat azt sugallja, hogy a szagazonosító kutyák hasznosak lehetnek a rendkívül fertőző betegség megfékezésében.

Charlie, Jari és Kiwi szupererővel rendelkező kutyák: érzékeny orruk megkülönbözteti az egészséges szarvast a krónikus sorvadásos betegségben (CWD) szenvedőtől, mindezt a szarvas ürülékének szaga alapján. Ez derül ki a Penn’s School of Veterinary Medicine tudósai által a Prion folyóiratban közzétett tanulmányból. A kutatók CWD-pozitív és CWD-negatív szarvasok ürülékmintáinak felhasználásával megtanították a kutyákat, hogy azonosítsák a CWD szagát, és jelezzék, ha észlelik azt.

Jari:

„Már egészen biztosak voltunk abban, hogy a kutyák képesek kimutatni a krónikus sorvadásos betegség által felszabaduló illékony szerves vegyületeket a székletben” – mondja Amritha Mallikarjun, a Penn Vet Working Dog Center posztdoktori kutatója és a tanulmány vezető szerzője. „Nemcsak megmutattuk, hogy ez lehetséges, hanem válaszoltunk egy másik, érdekesebb kérdésre is, ami az, hogy képesek-e kimutatni a betegséget szimulált terepi környezetben, ahogyan azt tennék egy erdőben vagy egy szarvasfarmon.” A kutyák pedig bebizonyították, hogy valóban érdemes lenne őket erre a munkára alkalmazni.

„Sokat tanultunk a vizsgálat során, és most már jól felkészültünk arra, hogy tovább finomítsuk a képzésünket” – mondja Cynthia Otto, a tanulmány vezető szerzője és a Working Dog Center igazgatója.

Kiwi:

A szarvasok krónikus sorvadásos betegsége

A CWD egy olyan betegség, amely számos szarvasfajt érint, beleértve a fehérfarkú szarvast, az öszvérszarvast és a jávorszarvast. A kór mindig végzetes és rendkívül fertőző, egy-két évig bujkálhat az érintett állatban, mielőtt a tünetek megjelennének: a szarvas fogyni kezd – „sorvad” – és olyan neurológiai tünetek jelentkeznek, mint az ügyetlen járás és a nyáladzás. Nincs gyógymód vagy kezelés a problémára.

A betegség 2012 óta van jelen az amerikai Pennsylvaniában, és az állam jelentős összegeket fektetett bele megfékezésébe. Az egyik nehézség annak kiderítése, hogy melyik szarvas érintett. Egy egészségesnek tűnő, de fertőzött állat hónapokig vagy akár évekig is üríthet prionokat, hibás és fertőző fehérjéket, mielőtt belehalna a betegségbe. Mi több, a prionokról ismert, hogy potenciálisan szennyezik a földet, amelyen más állatok barangolhatnak.

Kipróbáltak néhány alternatív tesztet, amelyek során biopsziát vesznek egy potenciálisan fertőzött állatról, amíg az még életben van, de a szarvasok köztudottan nagyon stresszesek a befogásuk során, és ezeknek a mintáknak a begyűjtése fizikailag és logisztikailag is nehéz lehet az érintettek számára.

Ha a kutyák jól teljesítenek, segíthetnek az állami szerveknek és a földtulajdonosoknak megtudni, hogy szükség van-e további vizsgálatokra vagy kezelésre ahhoz, hogy földjüket és állományaikat a betegségtől mentesen tartsák.

Charlie, Kiwi és Jari siet a szarvasok segítségére

Először is a tudósoknak be kellett bizonyítaniuk, hogy a kutyák képesek megbízhatóan megkülönböztetni a betegséggel fertőzött mintákat az egészségesektől. A Working Dog Center kezdetben három kutyát – Charlie és Kiwi labrador retrievereket, valamint Jarit, a finn spiccet – vontak be a civil tudományos programjukból, hogy a központ „illatkerekén”, egy nyolc csatlakozóval felszerelt eszközön gyakoroljanak, amelyek mindegyike egy adott illatanyagot tartalmaz.

A kutyák ügyesnek bizonyultak ebben a feladatban. Az esetek 90-95%-ában elhaladtak az egészséges minták mellett. Azonban a pozitív minták mindössze 40%-ára figyelmeztettek csupán. Összességében a kutatók azt találták, hogy a kutyák több időt töltöttek a pozitív mintákat tartalmazó portoknál, ami arra utal, hogy észleltek különbséget még akkor is, ha nem mindig adták a betanított választ, például ugatást vagy leülést.

A természetesebb környezet felé haladva a kutatók azzal kísérleteztek, hogy a kutyák és felvezetőik megpróbálják felismerni a CWD-pozitív mintákat egy nagy, magántulajdonban lévő területen. A talaj szennyeződésének vagy a kutyák mintákkal való érintkezésének elkerülése érdekében kétgrammos ürülékmintákat hálós fedővel ellátott üvegekbe helyeztek, hogy a szag kiáradjon, majd különböző területeken részben a földbe temették.

Charlie:

A kutatók megfigyelték, hogy a kutyák gyakrabban reagáltak a pozitív mintákra, mint a negatívakra a terepi kísérlet során. Összességében 11 pozitív mintából nyolcat észleltek. Úgy tűnt, hogy mind a felvezetők, mind a kutyák eredményei javultak, ahogy haladtak, pontosságuk nőtt az első terepen való keresés után.

„Tekintettel arra, hogy mennyi időt szántunk ezen kutyák képzésére, és az új környezetet is számításba vesszük, nem is beszélve arról, hogy házi kedvencekről van szó, és nem kiképzett keresőkutyákról, eredményeink ígéretesek” – mondja Mallikarjun. „Ahogy haladunk előre, és olyan kutyákkal dolgozunk, amelyeket kifejezetten arra képeztek ki, hogy terepkörnyezetben keressenek, és egész életüket a szag azonosítására fordítják, még jobb munkát fognak végezni.”

A Wildlife Futures Program már így is tesz, és profi ebeket képeznek ki erre a célra

A kutatók úgy vélik, hogy bár a kutyák nem jelentenek tökéletes megoldást a CWD elleni küzdelemben, hasznosnak bizonyulhatnak korai figyelmeztetőként, segítve a más megfigyelési rendszerekből és irányítási megközelítésekből származó ismeretek hiányosságait.

„Ha képesek vagyunk kiaknázni a krónikus sorvadásos betegséggel kapcsolatban tanultakat, és alkalmazni tudjuk a mezőgazdaság és a természetvédelem egyéb problémáira, ezek a kutyák nagy előnyt jelenthetnek” – mondja Otto.