Átkozott, aki kutyát sétáltat: miért nem szeretik egyes vallási vezetők az ebeket?

2019-ben 12 el'adi (izraeli város) rabbi aláírt egy rendeletet, melyben a kutyákat egyszerűen rossznak ítélik meg, pusztán azért, mert azok, akik, és ugatnak; még csak meg sem kell harapniuk senkit. A nők és a gyerekek félnek tőlük, semmi keresnivalójuk az utcákon. Mindenki, aki a város határain belül vagy az országban kutyát sétáltat, az átkozott.

A fent említett rabbik hivatkoztak a Talmudra is, amely a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és legfontosabb gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája. Ugyanakkor az is tény, hogy nem minden zsidó, sőt, nem minden ortodox zsidó vélekedik így a kérdésről. Izraelben, ahol több mint 9 millióan élnek, 2019-ben 496 538 darab kutyát vettek számba.

Magyarországon, ahol a legnagyobb számban élnek zsidó leszármazottak a népességhez viszonyítva (körülbelül 100 000 fő), összesen 2,8 millió, gazdával rendelkező ebet regisztráltak a tavalyi évben. Természetesen ezek között nemcsak zsidó vallású kutyatartók vannak, de érdekesnek tartottunk megemlíteni egy hazai adatot is, amely talán közelebb hoz bennünket a helyzet megismeréséhez.

Hol van hát helye a mai, modern zsidóság életében az ember legjobb barátjának? Miért ilyen ellentétes a vallást gyakorlók és a vallási vezetők véleménye a témában? Ennek próbáltunk ma utánajárni.

A kutya számos vallásban vita tárgyát képzi

Míg sok muszlin városban a mai napig is él a törvény, miszerint tilos kutyát sétáltatni közterületen, úgy Szaúd-Arábia például már a haladás útjára lépett. Számos muzulmán ország vezetője és vallási vezetői az elnyugatiasodás szimbólumának és tisztátalannak tartja őket, míg a Koránban és a Hadíszban is találunk részleteket, melyek hasznos és kedves állatként jellemzik az ebeket. Mi több, arra is fény derült, hogy Mohamed próféta, az első muszlimok egyike nem csak szerette a kutyákat, de az ő idejében még a mecsetekből sem zavarták el őket.

A katolicizmusban is rendszeresen találkozhatunk az ebek ábrázolásával. A Bibliában is kapnak említést több helyen, valamint vallásos festményeken szerepelnek úgy, mint gyógyítók, akik nyelvükkel és nyálukkal orvosolták a bűnösök sebeit. Ferenc pápa például nem olyan régen azzal indított vitát, hogy ellentmondott néhány elődjének, és azt állította, hogy a kutyáknak halhatatlan lelkük van, és joguk van a mennybe jutni.

A zoroasztrianizmusban, földünk egyik legrégibb és máig létező vallásában a kutyát különösen jótékony, tiszta és igazságos lénynek tartják. Több protestáns vallásban azonban az ebek megítélése még a mai napig vitatéma.

Ha jól megfigyeljük ezt a mintát, valamiért a legtöbb vallás és az ebek kapcsolata meglehetősen hányattatott. Vagy egyáltalán nem fogadják el őket, vagy néha így, néha pedig úgy tekintenek rájuk. Nehéz megítélni, hogy az ilyen jellegű változások mögött mi állhat pontosan és sajnos a judaizmus sem kivétel ez alól. De vajon mi okozza ezt az általánosan vitatott megítélést azzal az állattal szemben, amelynek háziasítása óta a legfontosabb célja, hogy boldoggá tegye az embert?

A páriakutyák lennének az okai mindennek?

A korai héberek minden kutyát tisztátalannak tartottak, melynek a páriakutyák voltak az okai. Olyan blökik voltak ezek, akik a városfalon kívülre szorultak és szeméttel, adott esetben elhullott tetemekkel – néha emberi holttestekkel – táplálkoztak. Tehát nem elég, hogy valamilyen oknál fogva kitaszítottá váltak, még a túlélésükért folytatott harc miatt is elítélték őket. A mi nézőpontunk szerint ezek az ebek egyszerűen a körülményeik áldozatává váltak.

A holttestek elfogyasztására az emberek szokásai – ha nevezhetjük így – kényszerítették őket. A Biblia szerint Akháb király felesége, Izebel királynő újra bevezette a bálványimádást Baál isten imádatának formájában. A királynő, aki később a végső gonosz megtestesítője lett, megállíthatatlanul szegült szembe Illés és Elizeus prófétákkal és Isten parancsait is elutasította. Büntetéséül ledobták a város faláról, és otthagyták, hogy a kutyák falják fel. Bár úgy tűnhet, hogy ez egy egyszeri és elszeparált esemény volt, semmi szokatlan nem volt abban, hogy a bűnösöket ilyen formában kárhoztassák el. Sőt, szegény emberek tetemeivel is bántak így, ha a család nem tudta megfizetni az eltemettetésüket. A kutyák pedig éheztek és az ösztöneiktől vezérelve cselekedtek.

Bármilyen holttesttel való érintkezés rituálisan beszennyező volt az izraeliták számára, részben vallási tényezők miatt, részben pedig mert egy olyan testtel való érintkezés, amelynek halálát betegség okozhatta, fertőzés forrása lehet. Így a héberek arra a következtetésre jutottak, hogy minden olyan állatnak, amely ilyen tisztátalan forrásból táplálkozik, önmagának is tisztátalannak kell lennie.

A pont arra a bizonyos i-re talán az lehetett, hogy az egyiptomiak minden állatot, de főként a kutyákat és a macskákat istenekként tiszteltek. És tudod hogy van ez, ellenséged istenei könnyen a saját démonaiddá válnak.

Jelentenie kell valamit az Isten és a kutya között létrejött megállapodásnak is, nem?

Mindezen nehezítő körülmények ellenére a judaizmusnak van néhány pozitív véleménye is a kutyákról. A Talmud, amely minden ortodox zsidó által elfogadott hatóság, kimondja, hogy a kutyát tisztátalansága ellenére el kell viselni, sőt etetni és védeni kell. Ez a kijelentése Isten és a kutyafaj között létrejött egyezségre vezethető vissza az Egyiptomból való kivonulás alatt.

A túlélés szempontjából nélkülözhetetlen volt, hogy az izraeliták hamarabb hagyhassák el az országot, mint hogy az egyiptomiaknak lehetőségük lenne hadsereget állítani és megállítani őket, hogy bosszút állhassanak a 10. pestisjárvány, vagyis az összes elsőszülött fiú halála miatt. Így Isten egyezséget kötött a kutyákkal, hogy azok ne kongassák meg a vészjelzőket, míg a zsidók csendben távoznak. Úgy tartják, hogy ezért a tettért az Úr ajándéka a kutyák számára az volt, hogy joguk legyen szabadon érintkezni az emberekkel és hozzájuthassanak rituálisan tisztátalan élelemhez is.

A Talmud talán legpozitívabb kijelentése a kutyákkal kapcsolatban az, hogy a védelem jele, amelyet Isten adott Káinnak, egy kutya volt.

De van itt még más is! Meir rabbi egyik meséje a Talmudban egy pásztorkutyáról szól, aki megfigyelte, amint egy kígyó mérget csepegtetett a szájából egy tál aludttejbe, amely a gazdájára és egy csoport más pásztorra várt. Amikor a férfi felszolgálni készült, a kutya eszeveszett ugatással ugrált a tál körül, de a pásztor nem értette a figyelmeztetést. Ahogy a mérgezett ételért nyúlt, a kutya kétségbeesetten 1-2 nagy kortyban lenyelte. Szerencsétlen állat kínok között pusztult el, de megmentette a pásztorokat. E hősiesség hálás elismeréseként a férfiak teljes vallási tisztelettel és imával eltemették a hűséges ebet.

Az ellentétek viharában

Ezek a történetek mind arra utalnak, hogy a Tóra és a Talmud elbeszélései nem is állhatnának távolabb a 12 ortodox rabbi álláspontjától. Sőt, az általános megítéléssel sincsenek összhangban. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy 2016-ban például Tel-Aviv „a világ legkutyabarátabb városának” nyilvánította magát. Rengeteg kutya él a városban, a legfrissebb adatok szerint minden 17. emberre jut egy négylábú.

Tel-Aviv legtöbb étterme és kávézója kutyabarát, és nem ritka, hogy a blökik más éttermekben is az asztaloknál foglalnak helyet. A városban vannak kutyastrandok, valamint olyan parkok is, ahol a kutyák szabadon futhatnak póráz nélkül. Szintén nem megy csodaszámba a kutyák megjelenése az irodákban és más üzletekben, sőt itt indult el Izrael első olyan televízióadója is, ami kifejezetten kutyáknak szól, és mára már több országban is elérhető világszerte.

Történt egyszer, hogy Dr. Stanley Coran, a British Columbia Egyetem pszichológia professzora és a Psychology Today szerzője egy ugyanolyan napon, akár a többi, sétára indult kutyájával. Közben összefutott egy reformzsidó felekezethez tartozó rabbi ismerősével, aki a szomszédságában él. Megemlítette neki az El’adból kiadott rendeletet, és azt, hogy úgy tűnik, az nincs összhangban Izrael többi részének hozzáállásával. Megkérdezte a véleményét az ügyben. A rabbi ekkor lehajolt, kedvesen megborzolta a kutya fején a szőrt, és azt mondta: „Nem igazán hiszek a kormányok hitalapú politikai döntéshozatalában. Ezen kívül, ha a kivonulás idején Isten olyan alkut kötött a kutyákkal, amely lehetővé teszi számukra, hogy megosszák az életüket velünk és egyék az ételünket – hacsak nem küld nekem egy üzenetet, hogy visszavonták a szerződést, azt hiszem, élhetek velük együtt.”