Kutyák a gyarmati Amerikában: George Washington büszke volt a kutyákkal kapcsolatos tudására

Érdekes módon a telepesek sokféle háziállatot tartottak kedvencként. Például mókust, különböző vadmadarakat, mosómedvét, szarvast, lovat, teknősbékát, békát, kígyót, macskát. Meglepetés lett volna, ha ebből a díszes arzenálból pont a kutya marad ki. Nem is maradt! A gyarmati Amerikában a kutyákat ugyanazon okokból tartották, mint Európában: használták őket vadászatra, terelésre, őrzésre és persze társaságot is biztosítottak. Bár ha ez lenne minden érdekesség, arról biztosan nem írtunk volna cikket, igaz?

Tudjuk azt is, hogy jóval az első európaiak érkezése előtt az amerikai őslakosok szintén tartottak házi kedvenceket; elsősorban kutyákat és pulykákat, bár bizonyíték van arra is, hogy a vörös hiúzokat is háziasították. A fentebb felsorolt dolgok mellett ők áruszállításra használták az ebeket úgy, hogy a törzsükre kötött hevederekre rögzítették a teherhordó szánokat. Minden törzsnek más-más kutyafajtája volt, amelyeket különböző célokra használtak. A gyarmatosítók ezzel szemben egységesebbek voltak a kutyák használatát tekintve, és az európai modell végül szabványossá vált országszerte. A mai napig az állattulajdonosok ugyanazt a modellt követik, mint az emberek a gyarmati Amerikában. Hogy ez pontosan mit jelent, mutatjuk is!

Étel, szőnyeg alapanyag, házi kedvenc: mindenképpen érték

A kutyák háziasításának története még a mai napig sem tisztázott teljes mértékben, de azt talán már ki lehet jelenti, hogy Észak-Amerikában nem voltak őshonosak. Erre a területre valószínűleg a vándorló paleoindiánokkal együtt jutottak el körülbelül 14 ezer évvel ezelőtt.

Egyes tudósok szerint az első kutya, aki belépett Észak-Amerikába, egyfajta dingó volt. Ezt az állítást szinte azonnal megkérdőjelezték, és ma már inkább úgy vélik, hogy valószínűbb az, hogy számos különböző fajta egyszerre érkezett a korai bevándorlókkal. Az ebek segítették az embereket az otthonaik és falvaik védelmében, a vadászatokban, az áruszállításban. A salish gyapjas kutya bundáját szőnyegek és takarók készítésére használták. Ahogy a legtöbb népcsoportnál, úgy az amerikai őslakosoknál is megjelent az állatok hasznosításának két véglete: házi kedvencként és táplálékforrásként is tekintettek rájuk. A kutya a háztartásban betöltött szerepétől függetlenül értékes vagyon volt.

Az istenek ajándékaiként tekintettek rájuk; egyes törzsi történetekben a kutya az első teremtmények között szerepel, másokban az emberek életét megkönnyítő ajándék. Közvetítőknek számítottak a látható és szellemvilág, a halandók és az istenek birodalma között, mivel egyszerre voltak vadak és megszelídítettek is. Ez a kutyáról alkotott nézet éles ellentétben állt azzal az európai felfogással, amely a kutyát olyan teremtett lénynek tekinti, amelynek egyetlen célja az emberek szolgálata.

Ha nem halhatatlan a lelkük, nincs is akkora jelentőségük az életben

A keresztény európaiak szerint a kutyáknak – ahogy más állatnak sem – nincs lelkük. (Érdekes kontraszt ezzel szemben, hogy több modern Marie Kondo-szerű nézet szerint a tárgyaknak is van lelke.) Úgy gondolták, hogy halhatatlan lelke csak az embereknek van, akik így haláluk után felelnek az életben elkövetett tetteikért, Isten trónja előtt ítéletre megjelenve.

Ebből a nézetből kifolyólag a kutyát sem tekintették különösen tiszteletreméltó teremtménynek. A Biblia egyes részei is ezt a gondolatmenetet támaszthatták alá. Ezekben az írásokban általában a szegénységgel és az alacsony társadalmi státusszal egyeztetik a nyégylábúakat. Hogy csak egy példát említsünk, bár a Lázárról és a gazdag emberről szóló bibliai mese (Lukács 16:19-31) egyesek szerint vitathatatlanul pozitív színben tünteti fel őket, (mint gyógyítók, akik nyálukkal orvosolják a szegény ember sebeit), mások ugyanezt a történetet a szegénységgel és nyomorral azonosítják.

Díszes nyakörvekkel a szomszédok ellen

Ennek ellenére mégis elmondható, hogy a telepesek egyáltalán nem nézték le a kutyákat. Az angol gyarmatokon a kutyákkal (vagy bármilyen állattal) való rossz bánásmódra vonatkozó első törvény a Szabályozás a zsarnokság vagy kegyetlenség ellen a Massachusetts Bay Kolóniában (Regulation against Tyranny or Cruelty of the Massachusetts Bay Colony) rendelet volt 1641-ben. Az állatokkal szembeni szándékos kegyetlenség pénzbírsággal vagy büntetés-végrehajtással volt fenyíthető.

A kutyatenyésztő telepesek nagyon büszkék voltak rájuk, és igyekeztek mindent megtenni, hogy jobbak legyenek a szomszédjaiknál. Erre a célra különlegesen díszített nyakörveket használtak, melyek felsőbb osztályok egyedeinél komoly összegekbe kerültek. A bőr nyakörveket sárgaréz lemezekkel díszítették, amelybe bele volt vésve a kutya neve, a gazda neve, és néha egy szellemes epigramma is, melynek divatja először Európában terjedt el.

Ilyen volt a gyarmatosítók mikrochipje

A Biblia bizonyos történetei és azoknak a szegénységgel való társítása mellett érdekes látni, hogy a kutyatartást mégis bizonyos fokú gazdagságot sejtetett. Hiszen nagy szó volt, ha egy ember megengedhette magának, hogy a kutyát és a családját is etesse. Ennek az értéknek a kihangsúlyozására született meg a lakatnyakörv ötlete, melyet a tulajdonjog biztosítására fejlesztették ki. A lakat nyakörv egy csuklós fémgyűrű volt, amelyet az eb nyakába egy kis lakattal rögzítettek, melynek kulcsa a tulajdonosnál volt. Ha a kutyát elvesztették vagy ellopták, a kulcs felmutatásával és a nyakörv kinyitásával lehetett igazolni a tulajdonjogot. Akárcsak egy mikrochip.

Majdnem ideálisnak tűnt: a vérsportok azonban sajnos itt is megjelentek

Sajnos a hétköznapi dolgok mellett négylábú barátainkat kutyaviadalokra vagy medvecsalira is használták. A fajták közé tartoztak például a különféle kopók, bulldogok, masztiffok, pointerek, szetterek, spánielek, terrierek. Érdekes kontrasztban áll ez az állatvédelmi törvénnyel, az biztos.

A kisebb fajtákat „vigasz kutyáknak” nevezték, és a nők, valamint az idősebbek részesítették őket előnyben. A felsőbb osztályhoz tartozó urak, mint például George Washington (1732-1799) és Thomas Jefferson (1743-1826), leltárt vezettek a fajtákról; Washington különösen büszke volt a kutyákkal kapcsolatos tudására. Lafayette francia tábornok (1757-1834), Washington szövetségese, a forradalom idején felismerte ezt, és ajándékba adott neki két basset houndot; ezzel mintegy bevezetve a fajtát Észak-Amerikába.

A Washingtonról és egy kutyáról szóló legismertebb anekdoták egyike az amerikai függetlenségi háború (1775-1783) időszakából származik. A sztori szerint az 1777-es germantowni csata után Washington megtalálta ellenfele, William Howe tábornok kutyáját, akit vissza is küldött neki az üdvözletével együtt. Hogy honnan tudta, hogy a tábornoké a kutya? Biztos sejted már: a nyakörvére volt írva!

Egy fél pisztoly ára a becsületes megtalálónak

Ha egy kutya eltűnt és nem volt azonosítható a gazdi, akkor a helyi gyülekezeti házban, templomban vagy kocsmában hirdették meg, és jutalmat ajánlottak fel a becsületes megtalálónak. Pontosan, ahogy ma is teszik. A gyarmati Williamsburgben 1774 és 1777 között 20 shilling (akkor körülbelül kilenc napi bér) vagy egy fél pisztoly árának megfelelő összegű jutalmat ajánlottak fel a kutyákért, jelezve, hogy a tulajdonosok milyen nagy értéket tulajdonítanak kedvenceiknek.

A nagyrabecsült kedvencek meglehetősen rendszeresen megjelennek a családi portrékon nagyjából 1700-tól. A korabeli felsőbb osztályhoz tartozó úriemberek portréin gyakran látható kedvenc vadászkutyájuk, a hölgyek pedig ölebükkel, akarjuk mondani „vigasz kutyájukkal” pózoltak.