3 kutyafajta, amelyek speciális technikával vadásznak a kitenyésztésük óta (videó)
2024. november 4 - Képek: Getty Images Hungary
2024. november 4 - Képek: Getty Images Hungary
Azt a legtöbben tudjuk, hogy egy pointer, egy kopó vagy egy patkányvadász eb más technikával fogja felkutatni vagy elejteni a zsákmányt. Bár ezekben az esetekben is gyönyörű elmerülni a különböző metódusokban, most még valami ennél is izgalmasabbat hoztunk!
A következő kutyafajták kizárólag rájuk jellemző vadászati technikával dolgoznak. Hogy teljes legyen a kép, szót ejtünk az eredetükről, kielemezzük a módszerüket, valamint illusztráljuk is azt.
Feltételezhető, hogy amikor a mai Oroszország középső területeiről vándorló népek mintegy 3000 évvel ezelőtt a mai Finnország területére érkeztek, magukkal hozták a spicc típusú kutyáikat is. Ezeket az ősi kutyákat évszázadokon át mindenes vadászként használták, idővel azonban egyre inkább a vadmadarakra specializálták őket. A fő cél eredetileg az volt, hogy egy olyan kutyát tenyésszenek ki, amely jól ugat a fákon lévő vadra, és szép megjelenésű is.
A vadászati hagyományt, és a finn spiccek felhasználásának vadászati módját a fajta iránt elkötelezett egyéni kutyatulajdonosok, szervezetek, egyesületek és tudósok tartják életben a mai napig. A gyakorlati tudást a tapasztaltabb szakemberek közvetlenül adják át a fiatalabb nemzedékeknek közös vadászataik és rendezvények során. A fajtához kapcsolódó hagyományok alapelemét és a vadászatot ma is ugyanúgy művelik, mint évszázadokkal ezelőtt – csak a fegyverek és egyéb felszerelések fejlődtek az évek során.
A finkie-k, ahogy becézik őket, hazájuk legnépszerűbb kutyái, akik kitűnnek egyedülálló madarászóstílusukkal. (Bár egyébként mindenes vadásznak tekintik őket, akiket akár még medvére is be lehet vetni.) Kifinomult szaglásukkal a finn spiccek megtalálják a fán ülő madarakat, majd ezt követően lassú farkcsóválással és jellegzetes jódlizással vagy gyors ugatással (akár percenként 160 ugatást is elérhetnek) hipnotizálják a szárnyast, míg a vadász el nem ejti azt. A csóváló farok ebben az esetben egy másik célt is szolgál: a vadásznak segít látni a kutyát a sűrű erdőn keresztül.
Vadászat a finn spiccel:
Ne maradj le az év legjobb kutyás ünnepváró programjáról, a DOGZ Mikulás Falkasétáról!
December 7-én, szombaton a Városligetbe várunk minden gazdit és kedvencét, hogy részt vegyenek egy jelmezes, hangulatos sétán. Az ingyenes eseményen kutya-gazdi fotózással is készülünk. Gyülekező 13.15-től, indulás pedig 14 órakor. A részvétel a limitált létszám miatt regisztrációhoz kötött. További részletek, valamint a regisztrációs felület ITT érhető el.
A vadkacsavadász retrievert 19. századi sportvadászok tenyésztették ki Új-Skócia (kanadai tartomány) Yarmouth megyéjének Little River körzetében. A fajta hazájának nyelvén Nova Scotian Duck Tolling Retriever. A „tollen” középkori angol szó, jelentése elcsábítani vagy megidézni.
A fajtát egy zseniális vadászati módszer alkalmazására hozták létre. Az a feladata, hogy utánozza a rókák vadászati tevékenységét, amellyel felhívja magára a víziszárnyasok figyelmét. A vadkacsavadász part menti játékát látva a távolban úszó kacsák kíváncsisága felébred, amitől lőtávolságba merészkednek. Amint a vadász elejti az állatot, a kutyát kiküldik, hogy visszahozza a lelőtt vadat. A világon jelenleg csak egy másik fajta specializálódott erre a technikára, mégpedig a holland kacsavadász. Még manapság is ebben a stílusban vadásznak ezek az ebek, ám igen sokoldalú kutyák, így szinte bármit elvégeznek, amire megtanítják őket.
Vadkacsavadász retriever performansza:
Néhány szóban a holland kacsavadászról
Nem mehetünk tovább anélkül, hogy a kooikerhondje történelméről ne beszélnénk röviden. A szakértők ugyanis úgy gondolják, hogy ő lehet a vadkacsavadász őse. Már a késő középkori holland mesterek festményein is megjelenik a fajta. Az úgynevezett Eendenkooi nevű, ember alkotta kacsacsapdázó tavak rendszerében használták, jóval a lőpor feltalálása előtt. Ezek kézzel ásott, körülbelül 1,2–4 hektár területen elterülő tavak voltak. Az I. világháború után a fajta népszerűsége hanyatlani kezdett, mivel a jobb minőségű vadászfegyverekkel a vadászok könnyebben tudtak kacsákat lőni, így ezek a kacsacsapdaként funkcionáló tavak nem voltak olyan jövedelmezőek. Fenntartásuk fáradságos volt, így azok eltűnésével ezek az ebek is eltünedeztek. 1939 végén, a Hollandia megszállása elleni néma ellenállás részeként Hardenbroek von Ammerstol bárónő elhatározta, hogy megőrzi a fajtát, és szerencsére sikerrel járt.
A lundehundokat évszázadokon át tenyésztettek Vaeroy szigetén, egy távoli és sziklás szigeten a norvég partoknál. A sarki lundák fészküket a sziget sziklafalainak hasadékaiban rakják le, a szigetlakók pedig savanyított lundahúsra támaszkodva vészelték a hosszú, sarkvidéki teleket. Az erős, kitartó és rugalmas lundehund volt az egyetlen módja annak, hogy elérjék ezeket a madarakat. Ezek a kompakt ebek felmásztak a meredek sziklafalakra, átpréselték magukat az apró járatokon, és elragadták a madarakat, majd a zsákmánnyal a szájukban visszacsúsztak a sziklákon. Az egyetlen kutya, amelyet erre a feladatra tenyésztettek ki, ma már a legritkább fajták közé tartozik. Amely tényhez az is nagyban hozzájárul, hogy a lunda ma már védett faj.
Első pillantásra a lundehund tipikus északi fajtának tűnik: spicc típus, háromszög alakú fülekkel, ívelt farokkal és sűrű, dupla szőrzettel. De ha közelebbről megvizsgáljuk, számos egyedi tulajdonságára derül fény. Lába legalább hat teljesen működőképes, külön mozgatható lábujjal és extra mancspárnákkal rendelkezik, rugalmas nyakával olyan módon képes a fejét hátrahajtani, hogy az megérintse a gerincet. Ezeken túl fülei bezárhatók, a rugalmas vállízületeinek köszönhetően pedig a mellső lábait úgy ki tudja oldalra nyújtani, hogy azok a testével merőlegesek legyenek. Ez utóbbi anomália eredményezi a fajta jellegzetes „forgó” járását.
Ugyan vadászni már nem láthatod ezeket a kivételes jószágokat, a videón megfigyelheted, milyen mozgékonyak:
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek