Kutyatáppal akart izmokat növeszteni egy testépítő, majdnem rossz vége lett
2023. május 8 - Képek: Getty Images Hungary
2023. május 8 - Képek: Getty Images Hungary
Új őrület hódít a testépítők körében, akik a kutyatápok magas fehérjetartalmában látják a megoldást a mihamarabbi izomépítésre. Ki kell ábrándítanunk mindenkit, ahogy az orvosoknak is: nemhogy nem segít, de az alábbi súlyos problémákat idézheti elő a „diéta”.
A 21 éves Henry Clarisey 2,8 millió megtekintést ért el a TikTokon pusztán azzal, hogy elkezdett kutyatápot enni. Méghozzá azt bizonyítandó, hogy így hatékonyabban lehet izomtömeget növelni – számol be a meglepő, egyúttal sok kérdést felvető kísérletről a New York Post. Cikkünkből kiderül, hogy biztonságosan fogyasztható-e a kutyaeledel az ember számára.
Mint kiderült, nem a fiatalember volt az egyetlen, aki ilyen módon próbált gyorsabb eredményt elérni. Ráadásul a számára sem volt egyértelmű a vállalkozás sikere, és hozzánk hasonlón megkérdőjelezte a kutyáknak szánt eledelek „varázserejét”.
Mint elmesélte, a száraz táp állagát tekintve olyan volt, mintha követ ropogtatna, sőt még az íze sem volt jó. Egyébként, ahogy a cikkből kiderül, a testépítők körében volt már korábban egy hasonló célú agymenés: akkor meszes turmixot szopogattak a domborodó izmokért.
Clarisey először szintén a közösségi médiában hallott arról, milyen magas a kutyáknak szánt étkek fehérjetartalma. Ám a szóban forgó bejegyzésben épp arra figyelmeztették a nézőket, hogy ennek ellenére ne csábuljanak el, hisz a kutyaeledel nem ember számára készül.
Az fiatal azonban ebben remek lehetőséget látott, hogy növelje a népszerűségét, így kihirdette, hogy amennyiben a posztját legalább 15 ezren kedvelik, úgy kipróbálja, milyen hatása van a kutyaeledelnek. Számára is hihetetlen módon 21 millióan nézték meg a bejegyzést, ami 2,5 millió lájkot kapott. Emiatt úgy döntött, állja a szavát, és bevásárolt a kisállatboltban.
Ahogy azt fentebb elárultuk, Clarisey számára nem okozott gasztronómiai robbanást a kutyaeledel, hacsak nem negatív értelemben. Nem is rendszeresítette azt az étrendjében. Ezt pedig nagyon jól tette, ugyanis az állatok, így az ebek számára készült termékek nem alkalmasak emberi fogyasztásra.
Ahogy az egyik nagy kutyatápgyártó cég szóvivője hangsúlyozta, termékeik kifejezetten kutyáknak készültek, így emberi fogyasztásra nem ajánlják. A szakemberek ennél is tovább mennek, és rámutatnak, hogy az állateledelek fogyasztása esetenként káros is lehet. Melissa Majumdar, a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia munkatársa elmagyarázta, hogy ezek az étkek a négylábúak szükségleteihez lettek kialakítva.
A Healthline nevű, egészségmegőrzéssel foglalkozó oldal pedig kitér arra, hogy sok állateledel nem épp a legétvágygerjesztőbb alapanyagokból – húsmaradékokból, őrölt csontokból, illetve belső szervekből, bőrből és egyéb állati részekből – készül, amelyek az embereknél panaszokat okozhatnak. Ezen túl a vitaminok mennyisége is problémás lehet. Például K-vitaminból egyes termékek sokkal többet tartalmaznak, mint az az emberi szervezet számára biztonságos, így extrém esetben akár mérgezést is előidézhetnek.
Mindezek tudatában mindenképpen jobb, ha a fehérjét húsokból, illetve növényi forrásokból viszed be.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek