Kutya vagy párkapcsolat: amikor az új partnernek nem kell a régi kutya

Talán te is találkoztál már olyan menhelyi poszttal, amiben előkerült a kérdés, hogy: kutya vagy kapcsolat. Egyes gazdik ugyanis képesek a párjuk kérésére elhagyni a kedvencüket.

„Az új párja nem akarta a kutyát”; „A pasija választás elé állította, hogy a kutya vagy ő”; „Az új barátnője fél a kutyáktól” és hasonlók. Ismerős sorok, ezeket már mind olvastam menhelyek Facebook-oldalán, amikor egy új, szerencsétlen, leadott kutya sorsát mesélték el. Egyszer az én fejemhez hozzávágták már, hogy nekem mindig fontosabb lesz a kutyám. Azért kaptam ezt a megjegyzést, mert minden közös programnál sakkozni kellett, hogy a kutyám, Benji szükséges sétái és etetései meglegyenek. Vagy mert éppen mondtam le utazást azért, mert beteg lett. Kell-e választani, hogy a kutya vagy a párkapcsolat?

Kutya vagy párkapcsolat?

Igazából nekem azt konkrétan senki sem mondta, hogy elhagy, ha a kutyát választom. Nem lenne kérdés egyébként, ugyanis olyan szinten az életem része, hogy akkor se tudnám feladni, ha allergiás lennék, ebben biztos vagyok. Harapott is már meg kutya, mégsem féltem tőlük soha. Azonban az mindig mélyen érint, amikor azt látom, hogy másnak nem egyértelmű a döntés, és képes elhagyni azt az ebet, akinek ő az életét jelenti. Aki feltétel nélkül szereti, és akinek egyszer megígérte, hogy az egész életében gondoskodni fog róla és vigyázni fog rá.

Számomra teljesen egyértelmű, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagynám magára Benjit. Én vagyok a gazdája, az én felelősségem, ő rám van utalva. Egyszer magamhoz vettem, akkor megígértem, hogy sosem hagyom el.

Néha szívás kutyát tartani

Beismerem persze, hogy néha szívás kutyát tartani. Amikor lázasan fekszel otthon, és bár még segítséged is lenne, de négylábúd nem hajlandó mással sétálni. Vagy amikor nincs olyan, hogy felhív egy barátod, és te spontán elmész szórakozni, mert ott néz rád az ágyából egy barna szempár, amelynek a tulaját még le kell vinni, és még meg kell etetni aznap este. Vagy amikor a nyaralás szervezése egy szitter keresésével kezdődik. Nekem szerencsére van olyan megbízható családtagom, aki szívesen vállalja, hogy vigyázzon a kutyámra, de ismerek olyat, akinek az utolsó pillanatban mondta le a szittere, így a nyaralásra befizetett több százezer forintja landolt a kukában. Mert a kedvencet nem lehet napokra magára hagyni.

Ezek ellenére mindig mélységesen felháborít, amikor valaki képes ilyesmit kérni. Pláne, ha valaki képes elárulni a kutyáját vagy más állatát, és eleget is tesz a kérésnek. Persze, lehet mondani, hogy nem is szerette igazán, nem ő volt a tökéletes gazdi, de ettől még az a szegény négylábú lelkileg össze fog törni.