Tiltsuk be a betiltást! – Márton Attila-különvélemény

Az állatok jóllétének fontossága egyre kiemeltebb szerepet kap nemcsak a társadalom felfogásában, hanem a törvénykezésben is.

Lassan nincs olyan hét vagy hónap, amikor ne érkezne híradás egy európai országról, ahol a törvényhozó apparátus arra készül, hogy radikális lépést tegyen a kutyák egészségének biztosítása céljából. Az állatszeretők pedig örvendeznek. Pedig nem is biztos, hogy kéne.

Hurrá! Hurrá!

A legnagyobb publicitást kapó ügy talán az angol buldog és a Cavalier betiltását célzó bírósági ügy volt, aminek a végeredményeként a Cavalier-t a továbbiakban nem lehet tenyészteni az országban.

Pár éve a hollandok kötelezték a tenyésztőket arra, hogy bizonyos orrhossz alatt ne tenyésszenek kutyát, illetve a rövid orrú fajták elleni harcban a következő lépés az volt, hogy most már a reklámokban se lehet ilyen fajtákat bemutatni, ezzel is csökkentve a népszerűségüket.

Az osztrák szigor évek óta ismert a kutyakiállításra járók körében. Rendkívül sok irracionálisnak, túlzónak és kiszámíthatatlannak ítélt eljárás történt a kiállításokra benevezett kutyákkal kapcsolatban.

A kiállításra járó ebeket sújtó tendenciákban a németek sem maradtak le. Az ország a minap még annyival megsrófolta a dolgot, hogy a tervek szerint számos fajta tenyésztését betiltanák azzal az indokkal, hogy ezen kutyák az anatómiai jellegzetességeik miatt szenvednek.

Ezen intézkedéseknek és az elért eredményeknek számos támogatója van. Nem csoda, hiszen a kutyák iránt egyre mélyebb az érzelmi kötődésünk. Aki szeretné megőrizni azt az illúziót, hogy a fent felvázolt irány pont így jó, és ez a követendő példa, ne olvasson tovább. Nem akarok belerondítani senki boldog tudatlanságába.

Reality-check

A fajtatiltás koncepciója tartalmaz pár elég komoly logikai hibát.

Első körben olyan, mintha elfeledkeznénk róla, hogy kutyák nem csak a tenyésztőknél születnek meg. Ehhez kapcsolódóan pedig kritikus megérteni azt, hogy mivel a teljes kutyapopuláció nincs hitelesen regisztrálva, így szinte lehetetlen a meghozott jogszabályok következetes számonkérése és a szankcionálás. Hozhatunk akármilyen hangzatos jogszabályt, ha annak végrehajtása a mindennapokban lehetetlen. Hiszen amelyik létező kutyának nincs nyoma az adminisztrációban, az a hatóság számára nem látható, és például nem tudjuk, kinek a tevékenységéhez kapcsolódik a megszületése.

A legújabb német fajtabetiltó célkitűzésben egyrészt gond, hogy feltételes módra alapoz: ezek a fajták az anatómiai arányaik miatt szenvedhetnek. Egyrészt nem biztos, hogy szenvednek. Másrészt, ha elmegyünk ezen fekete-fehér gondolkodás irányába, egy idő után betilthatjuk az összes kutyát, utána pedig az összes élőlényt, beleértve az embert is, mivel bárki megbetegedhet, és ettől szenvedhet is. (Írom mindezt úgy, hogy jelenleg eléggé kapar a torkom, és ez nekem nagyon nem jó!)

Arról pedig még nem is ejtettünk szót, hogy egy kutya egészségét nemcsak a tenyésztés és a fajtajelleg befolyásolja, hanem a tartási körülmények és megannyi környezeti tényező.

A németek elképzelésének egyébként van egy másik, majdhogynem vicces adaléka. Ugyanis van olyan tartomány az országban, ahol a kutyák egyedi jelölése nem kötelező. Mindezek ismeretében senki sem fog meggyőzni arról, hogy az elképzelés bármi valós eredményhez vezetne.

A norvég fajtatiltás és a holland hosszított orrú kutyák esetével is ez a gond. Az illegális import és a házi szaporításokra vagy nem vonatkozik, vagy ezek nem tetten érhetők. A dolog eredménye pedig az lesz, hogy az illegális kereskedelemből élők kapnak egy jó nagy löketet.

A kutyakiállításokon tapasztalható keménykedés az én – hangsúlyozom: saját – véleményem szerint nem más, mint színtiszta látszatintézkedés. Kimenni egy kiállításra, ahol jobb esetben van pár ezer kutya – a teljes populáció aprócska töredéke –, majd begyűjteni pár ezer eurót, semmit sem fog megoldani az állatjólléti problémák közül. Akkor fogom elhinni, hogy itt a valós megoldás a cél, amikor majd az utcán és a kutyafuttatókban is ugyanilyen lelkesen bírságolnak a hatóság emberei.

Aki pedig a rövid orrú fajták reklámokban történő kitiltásában látja a sorsfordító lépést, valószínűleg nincs fenn sem Instagramon, sem TikTokon, valamit azzal sincs tisztában, hogy generációtól függetlenül az emberiség nagy része ezeken a platformokon tölti idejét, innen kapnak impulzusokat, amelyek alapján építgetik a véleményüket és világnézetüket.

Ezekben az új keletű rendezési törekvésekben egy közös motívumot találunk: a regisztrált tenyészetekre vannak kiélezve. Nem az adott fajták tartását és létét tiltja. A regisztrált tenyészetek az aktuális bűnbakok, akiktől minden rossz eredeztethető.

A jelenlegi állatjólléti törekvések következménye a látható, előzetesen ellenőrzött fedeztetésekkel létrehozott kutyapopuláció drasztikus csökkenése lesz, amelynek igen komoly következményei lesznek.

Propaganda

Az állatjólléti propagandának volt már jó néhány zsákutcája. A következményekkel még említés szintjén sem foglalkozunk. Hiszen ha valakit (látszólag) olyan jó ügy vezérel, mint a kutyák jóllétének biztosítása, akkor bármit megtehet, és minden hiba alól felmentést kap.

Ehhez vegyük még hozzá azt is, hogy a jelen kor embere a látszatra hagyatkozik. Erre épül fel a rendkívül divatos „cancel culture” is. Ami nem köszön velem szembe az okostelefonom képernyőjét pörgetve, az megszűnt létezni. Vagy legalábbis ezt hiszem. A valóság viszont ennél jóval komplexebb.

Az állatvédelembe fektetni politikailag is hasznot hozó, hiszen érzelmi húrokat pengető dologról van szó. Aki politikusként a gyors és radikális megoldásokat támogatja, biztosan kap pár szavazatot is. Ráadásul a látszólagos eredmény olcsó, gyors és látványos.

Csak azt felejtjük el, hogy ezek az állatjólléti problémák összetett társadalmi folyamatok összességei, a megoldásokra pedig nem lesz elég pár látszatintézkedés. Sőt! A látókörünkből kiűzött folyamatok a felszín alatt háborítatlanul munkálkodnak tovább.

Állatokkal kampányolni, pénzt gyűjteni, embereket ügyek mellé állítani – akármennyire agyament és szakmaiatlan dolog legyen is a célkitűzés –, rendkívül egyszerű dolog.

A propaganda-állatvédelem térnyerése is ezt bizonyítja. Érdekes dolog lesz visszatekinteni egy-két évtized elteltével, és megnézi, hogy ezek a kezdeményezések hoztak-e bármi eredményt, sikerült-e valakinek a divatjamúlt józan ész segítségével megálljt parancsolnia, vagy megint egy nagy fellángolás lesz, egy újabb felkapott tendencia, ami több kárt fog okozni, viszont a felelősséget senki sem vállalja majd érte.