hirdetés

Kutyád úgy szeret téged, ahogy a gyerek az anyját

Ferenczi Deborah

2021. augusztus 22

Komoly áttörést ért el az ELTE Etológiai Tanszéke azzal a tudományos kutatással, amiben azt vizsgálták, miért jön létre kutyák esetében a szeparációs stressz, és hogyan lehet ezt a jelenséget megfelelően kezelni. Arra a megállapításra jutottak, hogy ennek a komoly szorongásnak a kiváltó oka az, hogy a kutya úgy kötődik a gazdájához, mint kisgyermek az édesanyjához.

hirdetés

A kutya és az ember kapcsolata egészen különleges alapokon nyugszik. Számos kutatás megállapította, hogy bizonyos emberek jobban ragaszkodnak az állatukhoz, mintsem emberi kapcsolataikhoz. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy a kutyusok oly önzetlen, és feltétel nélküli szeretettel rajonganak a gazdájuk iránt, hogy az páratlan köteléket képes létrehozni a két fél között. De az még a tudósok számára is elképesztő felfedezés volt, hogy úgy ragaszkodnak az állatok a gazdájukhoz, mint gyermek az anyjához.

A kutya úgy kötődik a gazdájához, mint a gyermek az édesanyjához.

A ragaszkodásból adódó szeparációs szorongás

Természetesen a szeparációs szorongás egy igen összetett dolog, mely nem kizárólag egy alappilléren nyugszik. Viszont az egyik domináns kiváltó oka az, hogy ennyire szoros módon ragaszkodik az állat a gazdájához. A kutya és ember kapcsolatát ahhoz hasonlították a tudósok, mint amikor a kisgyermeket először hagyja ott az édesanyja az oviban, és a kicsire rátör az elképesztő kétségbeesés.

Alapvető védelmi mechanizmus indul be ilyenkor, a gyerek sírni kezd, hogy visszahívja a számára biztonságot nyújtó személyt. Ezt csinálja a kiskutya is, amikor szűköl, ha kisesik az alomból, úgynevezett szeparációs hangokat ad” – nyilatkozta a szakember.

A félelem miatt rombolnak

Gyakran előfordul, hogy a gazdi egyedül hagyja a kutyáját, aki ez idő alatt végig nyüszít, ugat, esetleg szétszedi a lakást. Ez a negatív belső állapot ugyanis olyan komoly stresszhelyzetet, olykor félelemet alakít ki a kutyában, hogy kénytelen folyamatosan pótcselekvéseket végezni. Fennállhat ennek pont az ellenkezője is, hogy szinte teljes félelemben meghúzza magát, és nem hajlandó elmozdulni egy pontról. Természetesen bizonyos szintig ez természetes, de ha már nem fér bele az egészséges kategóriába, érdemes szakemberhez fordulni.

A kutya élete végéig kötődik

Annak ellenére, hogy a kisgyermekek ezt a kort viszonylag hamar kinövik, addig a kutyák egész életükben úgy kötődnek a gazdájukhoz, ahogyan a még komoly szeparációs szorongással, és stresszel élő gyerekek. A pszichológia úgy tartja, hogy a kisgyermekkori kötődés más dimenzióban mozog, mint a későbbiekben kialakuló kapcsolat. Az is megdöbbentő hasonlóságot mutat, hogy a kutya, akárcsak a gyermek, kétféleképpen tud reagálni az ilyesfajta stresszhelyzetekre. Vagy a bizonytalan-szorongó csoportba tartozik, aki hangosan adja tudtára az egész világnak, hogy mennyire fél egyedül, vagy a csendben szorongó típus, aki inkább meghúzza magát.

Számos hasonlóság van egy kisgyermek viselkedési mechanizmusa és a kutya kötődési módja között. A különbség pedig abban található, hogy míg a gyermek 4-5 éves korára kinövi ezt a viselkedést, és elkezd önállósodni, addig a kutya képes ugyanilyen gyermeki szeretettel és rajongással kötődni egy életen át a gazdájához.

(Képek: Getty Images Hungary)

ember és kutya kapcsolat kutya kötődés szeparációs szorongás szorongás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!