Ezen a helyen a kutya a civilizáltság jelképe lett

A késő, modernizálódó Oszmán Birodalomban a kutyák és az emberek kapcsolata is megváltozott. Ehhez a nyugat-európai hozzáállás szolgált ihletforrásként, ahol is a kutyákra családi kedvencként tekintettek.

A kutya a mai napig óriási szerepet játszik a török kultúrában, amelynek gyökerei egyértelműen az Oszmán Birodalom utolsó éveiben lejátszódó eseményekhez nyúlnak vissza. Lebilincselő időutazásra invitálunk!

Megjelent az első kutyakalauz

A 19. század utolsó felében és a 20. század első felében az Oszmán Birodalom egyre nagyobb mértékben volt jelen a nemzetközi kereskedelmi tereken, amely lehetővé tette a kor emberei számára, hogy megismerkedjenek és magukévá tegyék a nyugati kultúra szokásait és értékeit. Ebben az időszakban terjedt el a kutyatartás is, immáron házi kedvencként. És nem csak a középosztály tagjai voltak fogékonyak az új trendre! Cihangir Gündoğdu, az isztambuli Bilgi Egyetem történésze tanulmányában leírja, hogy II. Abdul-Hamid oszmán szultán lovak, madarak és macskák mellett kutyák tenyésztésével is foglalkozott. Uralkodása alatt számos díjnyertes ebet vásárolt és hozatott be a birodalomba.

Amikor 1908-ban a reformisták átvették a hatalmat és visszaállították az 1878-as alkotmányt, megfigyelhető volt, hogy a különböző folyóiratokban egyre több kutyás írás és kép jelent meg a jómódú olvasók számára. Kiadták az első kutyakalauzt is, hogy megismertessék az emberekkel a fajtatiszta ebeket és megfelelő ápolásukat. Abból az időszakból számos kép és képeslap is fennmaradt, melyek kutyákat ábrázoltak városi környezetben emberekkel együtt. A négylábú társak ilyen fokú elterjedése azonban nem maradt észrevétlen, így persze voltak olyanok is, akik nem rejtették véka alá az ellenvéleményüket.

Az Oszmán Birodalom ugyanis iszlám birodalom volt, amiből következik, hogy a vallás értelmében a kutyák tisztátalanoknak számítottak. A szakértők között még ma is vita tárgyát képezi, hogy a modernizációnak ez a jele, vagyis a kutyatartás mennyire volt elszeparált jelenség abban az időben. A vallás és a modernizáció között nagyon sérülékeny az egyensúly, bár sokan úgy gondolják, hogy a legtöbben nem ragaszkodtak ebben a tekintetben olyan szigorúan a szabályokhoz, ami II. Abdul-Hamid szultán hozzáállásának is köszönhető volt.

II. Abdul-Hamid szultán: 

A kutya az Oszmán Birodalom területén mint gyermeknevelési példa

Az is kérdéses volt még a szakértők között, hogy vajon azok az ebek, akikkel addig vadásztak, vagy akik addig őrző-védő feladatokat láttak el, más megítélés alá estek-e ezután. A korabeli dokumentációk arra engednek következtetni, hogy nem. Ezek az ebek maradtak az addigi munkakörükben, míg a társasági kutyák és az emberek között egy teljesen másfajta kapcsolat alakult ki; ezek a kutyák családtagokká váltak. Nevet adtak nekik és különös, semmihez sem fogható érzelmi kapcsolat alakult ki köztük és gazdáik között. Még egyszer hangsúlyozzuk, ez egy olyan országban történt, ahol egészen addig a kutya tisztátalan állat volt, de akit azért bevetettek itt-ott bizonyos feladatok elvégzésére.

A kutyatartást hamar elkezdték szabályozni is, többek között regisztrálni kellett az ebeket, aminek következményeként az utcán élő populációkat korlátozni kezdték. Ennek értelmében az olyan kutyák, macskák és lovak gazdái, melyek szabadon jártak és nem voltak regisztrálva, szabálysértést követtek el. A későbbiekben ezeknek a törvényeknek és szabályoknak is köszönhetően a kutyatartás nem csupán egy kedves és modern szokássá vált. Egyenesen a civilizáltság és a fejlődés mintaképévé lett. Mi több, a kedvencek ettől a ponttól kezdve a modern gyermeknevelési gyakorlatok példáivá is váltak.

„Európa beteg embere” a kutyák által emelkedik fel

Térjünk még vissza néhány gondolat erejéig II. Abdul-Hamid szultánra. Uralkodása élő megtestesülése volt a vallás és hagyománytisztelet, valamint a modernizáció keveredésének. Ismert volt vallási odaadásáról, amivel egyidőben ügyesen adaptálta a modern szokásokat, tudományos ismereteket és a technológiát tekintélyelvű uralkodásába.

Az Oszmán Birodalom modernizációjával szinte egyszerre a viktoriánus kori Angliában is hatalmas változások zajlottak le a tenyésztést és kutyatartást illetően, ami természetesen a Birodalomra is igen nagy hatást gyakorolt. Abban az időben Nagy-Britanniában emelte egy személy társadalmi státuszát, ha kutyát tartott. Ez a hozzáállás pedig nem kerülhette el II. Abdul-Hamid figyelmét. Már csak azért sem, mert a birodalma területén élő számtalan kóbor és elvadult eb a nyugati civilizációk szemeiben összeforrt a szenvedéssel és az alulfejlettséggel. Ha „Európa beteg embere”, ahogy az Oszmán Birodalmat csúfolták, fel akarta venni a lépést a nyugattal, annak legtöbb attribútumát is magáévá kellett tennie. Főleg egy olyat, ami a luxust, a státuszt és a jólétet szimbolizálta.

A szultán a Yıldız palotában saját kenneleket is építtetett, valamint igyekezett más részletekkel is alátámasztani kutyás mivoltát. Ez rendkívül jelentős lépés volt, ugyanis ez a palota volt a birodalom bürokratikus központja, itt fogadta a külföldi uralkodókat és delegációkat is. A terve pedig bevált. Edwin Hautenville Richardson kutyakiképző például így nyilatkozott, amikor meglátogatta Abdul-Hamid kenneljeit: „… rengeteg kutya, mind a legjobb minőségűek. Kutyák iránt érdeklődőként a legtanulságosabb bemutató volt.”

Ahogy a szultán érdeklődése nőtt a kutyák iránt, úgy a közép- és felsőbb osztályoké is, és fordítva. Az Oszmán Birodalom őszintén értékelte és szerette a kutyákat, az azonban tagadhatatlan, hogy politikai és társadalmi előmenetelében igen hasznos eszközzé is váltak.