Ebben az országban pontosan úgy bánnak a kutyákkal, mint a virágokkal

Míg Magyarországon családtagként szeretjük a kutyákat, addig egy közeli országban elképzelhetetlen, hogy ebet tartsanak. Világszerte egyedülálló, ahogy itt az állatokkal bánnak.

Sosem fogom elfelejteni, amikor megérkeztem Szkopjéba. Kutyák voltak mindenhol, a kávézók teraszán, az orvosi rendelő előtt, a postánál, a boltok bejáratánál, sőt bent az üzletekben is szabadon sétáltak. Ez a látvány érdekesebb volt, mint bármilyen más helyi szobor vagy épület, ezért még az észak-macedóniai utazás alatt választ kerestem a kérdésre: miért van mindenhol ennyi kutya?

Minden fajta kutyából van ebben az országban

Két egyforma ebet keresve sem találtam. Egy laikus is könnyen megállapította volna, hogy a kutyák egytől egyig keverékek, fajtatiszta nincs közöttük. Éppen ezért a legtöbb közepes termetű, foltos és drótszőrű – természetesen teljesen egyedi módon. Az állapotuk ugyancsak nagyon hasonló, csapzottak egytől egyig. A két hét alatt látott több tucat kutyára bizony jócskán ráfért volna egy állatorvosi vizsgálat és egy alapos fürdetés, nyírás, karomvágás, nem beszélve a minőségi táplálékról. Legmerészebb rémálmokban sincs ilyen! A látvány egyszerre megrázó és ösztönző. Arra motivál, hogy tegyünk valamit a magukra maradt kutyák érdekében. De a helyiek erről egészen máshogy vélekednek. Amikor egyik észak-macedón ismerősömet kérdezem minderről, nem várt válasz érkezik.

Olyanok, mint a virágok

„A kutyák számunkra nem többek egy növénynél, egy légynél vagy bármi másnál, amit a természet ad. Éppen ezért úgy tekintünk rájuk, mint teljesen szabad állatokra, akik az utcán, erdőkben vagy mezőkön élnek” – mondja Adam Ademi észak-macedóniai lakos, aki a fővárosban, Szkopjéban él családjával. Ademnek két kisfia van, és láthatóan a gyerekek is ugyanolyan közömbösek a kutyákkal szemben, mint a felnőttek. „Egyszerűen nem tekintünk a kutyákra háziállatként úgy, mint mondjuk ti, magyarok. Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy a saját házunkban kutyákat tartsunk.

Az udvarba is akkor engedjük be őket, ha be akarnak jönni. Itt ugyanis teljes szabadságban élnek az állatok”

– magyarázza Adem, és rögtön hozzáteszi, hogy mindez nem egyenlő az állatkínzással, hiszen a kutyáknak adnak vizet és élelmet. „Ezeknek az állatoknak nincs gazdájuk, de egy egész ország gondoskodik róluk, például az éttermek mindig nekik adják a maradékot, és a henteseknél is mindig akad egy finom falat.” Az állítást nem tudom kétségbe vonni. Ahogy végignézek az állatokon, látom, hogy valóban nem éheznek, viszont mindegyikük magányos.

A terület is közös, de harcolni kell érte

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a kutyák ösztönösen védik saját területüket. Viszont, amikor utcára kényszerülnek, akkor egy nagy terület marad számtalan kutyára. Ilyenkor veszélyes igazán a nemzeti felfogás.

„Minden kutyának van egy kisebb területe, amit hónapok alatt vívott ki magának. Csakhogy az ebek szaporodnak és mindig jönnek új egyedek, akiknek kell a terület. Ilyenkor ölre mennek egy-egy utcáért.

A helyi rendőrség felkészült ezekre az esetekre, akárcsak az itt élő emberek. Különösen igaz ez az üzletvezetőkre, hiszen nem vet jó fényt a boltra, ha kutyák küzdenek a bejárat előtt. Tehát mindenki igyekszik szétválasztani az egymásnak esett kutyákat” – magyarázza az észak-macedón férfi, majd arról mesél, hogy az ilyen esetek miatt több indítványt is beadtak az állatvédők, de eddig nem történt változás. Arra nincs lehetőség, hogy bárki örökbe fogadjon egy utcai macedón kutyát, hiszen félnek az emberektől. Éppen ezért az észak-macedón példa világszerte elrettentő. Mégis mit tehetünk ellene? Mutassunk mintát, mutassuk meg, hogy milyen a felelős állattartás, és hangoztassuk mindenki előtt, hogy az ember legjobb barátja a legjobbat érdemli!