Több kutyát a menhelyről? Inkább kevesebbet oda! Márton Attila különvélemény

A magyar állatvédelem egyik legnagyobb kihívása a kutyák mentése és az új otthonuk megtalálása. Ez jelenleg a legkritikusabb probléma. Viszont nem volt ez máshogy két évtizeddel ezelőtt sem. Lényegi változás azóta sem történt.

A minap egy beszélgetés során hoztam elő, hogy én már közel húsz éve hallgatom a „ne vásárolj, fogadj örökbe!” szlogent. Nem tűnik úgy, hogy ez működne, megoldott volna bármit is. És ha az állatvédelemben sokak számára továbbra is csak ennek ismételgetése marad, valószínűsíthető, hogy az előttünk álló húsz évben sem lesz változás.

Jó hely, de azért annyira nem

Egy megunt, feleslegessé vagy túl problémássá váló kutya, akit kicsapnak otthonról, jóval nagyobb biztonságban van egy menhelyen, mintha az utcákat vagy a vadont róná egyedül vagy egy falkához csapódva.

De ez még nem jelenti azt, hogy a menhelyen az élet leányálom lenne.
Még akkor sem, ha a tartási körülmények átlag felettiek és elegendő személyzet áll rendelkezésre. A menhelyi élet nem a legmegfelelőbb egy olyan szinten összetett és háziasított faj számára, mint a kutya. A menhelyi közeg könnyedén mélyítheti a már meglévő viselkedésproblémákat és emellett újak is megjelennek. Így nehézkessé válik a rehabilitáció, majd a felelős örökbeadás is. A menhelyek munkája rendkívül fontos. De ugyanilyen lényeges, hogy reális képünk legyen a menhelyi életről és annak negatív kihatásairól is.

Jó dolog, amikor egy kutya sorsa rendeződik, új otthonra lel. De a legjobb az lenne, ha minél kevesebb állat kerülne bajba és szorulna ilyen jellegű ellátásra.
És ekkor jön a lényegi kérdés: miért hagyjuk el ezeket az állatokat?

A társadalomba vésett szemlélet

A felfogás az állattartás mikéntjéről nagyon sok mindent előre meghatároz. Majdhogynem kőbe vési az íratlan szabályokat, szokásokat. És az ezekből kiinduló vagy velük együtt keletkező problémákat is.
Viszonylag kispopulációjú országról beszélünk, mégis, rendkívül sok, esetekben egymással ellentétes állattartási szokásokat találunk. És ha kicsit alaposabban a dolgok mélyére ásunk, viszonylag hamar rálelünk a probléma gyökereire. Így, többes számban. Mert nem egy dologra vezethető vissza, hogy miért van ennyi feleslegessé váló és mentésre szoruló négylábú.

Teljes listát írni, illetve bemutatni ezen elemek kölcsönhatását egymásra, egy ilyen írás kereteit maximálisan kimerítené, úgyhogy ezzel nem is próbálkozom meg. De azért pár dolgot fontosnak tartok megemlíteni.

Visszaemlékezve gyerekkoromra, úgy rémlik, a környéken majdhogynem mindenkinek volt kutyája. Ha kellett, ha nem. Mert hozzátartozott a háztartáshoz. Mint a forgótárcsás mosógép, mint alapvető berendezés. Feltételezem, ez a „legyen, mert szokott lenni” mentalitás még mind a mai napig fellelhető.
Ehhez hozzájött az is, hogy most már nemcsak a márkás napszemüveg, hanem egy trendi kutyafajta is státuszszimbólumnak minősül. Ehhez hozzájön az internetes szokásaink által is gerjesztett, azonnali benyomásra épülő, megfelelő mérlegelést nélkülöző impulzív vásárlás is. Ott és akkor tetszik, tök jó ötlet, de aztán fél év után küszködjön a rühes döggel valaki más!

Amikor a kutyákat a többség még láncon tartotta, az sem tűnt fel, hogy a kutyatartáshoz igazából nem is értettek. Féregtelenítés, megfelelő táplálás, viselkedésproblémák. Pár olyan kutyatartáshoz köthető fogalom, amelyek mostanság kerültek a köztudatba. Vagyis kellett volna, hogy ott legyenek. Sokak számára viszont ezek még mindig ismeretlen fogalmak, vagy csak simán nem részei a megszokott protokollnak.

Van viszont még mindig ivartalanításellenesség és olyan elképzelés, miszerint a kutyáknak anyai örömökre van szükségük, ezért megelletjük őket párszor. Vagy egy kis zsebpénzért, vagy a nagyszülői örömökért cserébe. És ez a sok-sok dolog együttesen dolgozik, összeér, egymást gerjeszti. És biztosítják a menhelylakók csökkenni nem akaró populációját.

Értem a „vigyetek ki minél több kutyát a menhelyről!” felszólítás mögöttes okait. Viszont csak ebből nem állhat az állatvédelem. Ez egy rövid távú koncepció. Kizárólag tűzoltással foglalkozni éveken keresztül nem hatékony dolog.

Az igazi megoldás az, ha minél kevesebb kutya kerül mentésre.
Ez viszont kemény dió. De ha nem értjük meg a dolgok mikéntjét és nem találjuk meg a módját annak, hogyan zökkentsük ki a társadalmat a jól bejáratott szokások medréből, túl sok változás nem lesz.
Megmentünk és otthonhoz juttatunk egy kutyát, miközben másik kettő az utcára kerül.