Ezért hiszik sokan, hogy az első kutyájuk okosabb, mint az utána következők

Kutya és kutya között is óriási különbség van. Személyiségükben, képességükben, külső jegyeikben és intelligenciájukban is eltérnek, ami nem csak a fajta miatt lehet így. Sok gazdi érzi úgy, hogy első kutyájának képességeit az utódok nem képesek felülmúlni. De vajon miért lehet ez és van-e a dolognak valóságalapja?

Lássuk hát, hogy mit mond a tudomány a második kutya intelligenciáját tekintve.

Egy második kutya csak a második legjobb lehet?

Kutyások körében nagyon sokszor lehet hallani, ahogy a második ebet az elsőhöz hasonlítják. Szinte kivétel nélkül, a második kutya mindig gyengébb, butább és nehezebb vele dolgozni. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretik, vagy nem élvezik a társaságát, egyszerűen csak nem fele meg az elvárásoknak. Dr. Stanley Coren, a British Columbia egyetem professzora és a Psychology Today szerzője szerint, ha ez egy általános jelenség a gazdik körében, annak valószínűleg nem a kutyák lesznek az okai, hanem mi, emberek.

A professzor úr jó szokásához híven a kutatásokhoz fordult; és nem volt egyszerű dolga. Végül azonban talált néhányat, amelyek a kérdés megválaszolásában hasznosnak bizonyultak. Janice Lloyd, az ausztrál James Cook Egyetem munkatársa és kollégái a vakvezető kutyák és a látássérült emberek sikeres párosításának bonyolultságát vizsgálták. Ha nem passzol a két személyiség, az csökkenti a függetlenséget a vak emberek számára. Ráadásul érzelmi következményei is vannak, hiszen a harmónia hiányában a kutya nem fog megfelelő módon kötődni gazdájához.

A kutatók arra jöttek rá, hogy amennyiben lecserélik az ebet, mert nem volt meg a leendő gazdi és segítője között a kémia, azt kétszer nagyobb valószínűséggel történik meg második kutyánál, mint az elsőnél. (Értjük ezt úgy, hogy a látássérült embernek az első kutyája elpusztult és újat igényelt a kiképzőközponttól.) Úgy tűnt, hogy ez nem kifejezetten a kutyával kapcsolatos probléma. A visszaszolgáltatott ebek túlnyomó többsége ugyanis később új, szerető otthonba került, ahol gond nélkül végezhette értékes feladatát. A kutatók a jelenséget „második kutya szindrómának” nevezték el.

A „második kutya szindróma” a társkutyáknál is megjelenik

A közelmúltban Mikayla Disanayake, az ausztrál Monash Egyetem Orvostudományi Karának munkatársa és kollégái képesek voltak felhívni újra a figyelmet a jelenségre a kutatásuk segítségével a társként tartott kutyáknál is.

Megállapították, hogy a hatások akkor érvényesek, amikor új kutya kerül egy olyan háztartásba, amelyben él már egy felnőtt eb, vagy az új kutyának egy nemrég elpusztult négylábú helyébe kell lépnie. Az új kutyát rendszerint kevésbé intelligensnek, nehezebben képezhetőnek, és nem olyan ragaszkodónak írják le a gazdik. A kutatók az adatok alapján javasolták, hogy a „második kutya szindróma” helyett a jelenség neve legyen az „utódkutya szindróma”, mivel az új kutya képességeit mindig az előzőhöz mérten tekintik visszamaradottabbnak.

A probléma nem az új kutya alacsonyabb intelligenciája

Az igazság az, hogy a probléma nem az új kutyával, hanem a gazdi pszichológiájával van. Az első kutya az egyetlen kutya, a nagybetűs társ; a vele kialakított kötelék intenzívebb és mélyebb. A gazdik jellemzően több energiát tesznek a képzésbe és jobban is figyelnek az ebre.

Amikor az első kutyától búcsút vesznek és helyére lép az utód, már nagyon sokan nem tesznek akkora erőfeszítést az új családtagért. Tudat alatt a gazdik arra számítanak, hogy majd az új jövevény is úgy fog viselkedni azonnal, mint a régi kedvenc; sokan elfelejtik, hogy a nevelés mennyi erőfeszítésbe kerül és hogy az első esetben sem ment minden simán. Ez ahhoz vezet, hogy az utód megkapja azokat a szabadságjogokat, amiket a régi is, azzal az elvárással, hogy helyesen fog viselkedni. Az edzés során lelazulnak ilyenkor a gazdik, hiszen ezen a területen is arra számítanak, hogy tudni fog a négylábú mindent. Ez pedig sajnos egyenes út ahhoz, hogy az új blöki minden elvárást alulmúljon.