Így talál haza egy kutya akár hatalmas távolságból is

Szinte minden héten olvashatunk híreket olyan elveszett, elkóborolt kutyákról, melyek hosszú kilométereket vándoroltak nehéz körülmények között, hogy visszataláljanak az otthonuk melegébe. Tulajdonképpen Eric Knight Lassie hazatér című klasszikus művét is egy ilyen blöki története ihlette, akiről az író egy újságban olvasott.

A könyvben, a hosszúszőrű skót juhászkutya körülbelül 640 km-t tesz meg Skóciából egészen az Észak-Angliában található Yorkshire megyéig hetek alatt, de végül eléri célját, visszatalál az otthonába, ahol született. Arról az Az Én Macskám oldalán már írtunk, hogy a cicák iránykövetési ösztönüknek köszönhetően találnak haza, de vajon mi a helyzet a kutyákkal? Egy kutya is így talál haza, vagy van jobb módszere, mint az iránykövetési ösztön?

Így talál haza a kutya: két hipotézis létezik

Rövidebb távolságok esetén a kutyák vélhetően a hihetetlenül érzékeny szaglásukra támaszkodnak. A szaglásuk pontossága tízszer, de akár százezerszer is jobb lehet, mint a miénk, rendkívüli érzékenységgel megáldott orruknak köszönhetően szinte látják a szagokat. Amikor letérnek a megszokott útvonalról, képesek az új illatmintáknak köszönhetően kiterjeszteni a helymeghatározó képességüket. Ha egy hasonlattal szeretnénk érzékeltetni, ez nagyjából úgy működik, ahogyan a mobiltelefonok a jeladó tornyok segítségével bemérik a készülék helyzetét.

Nagyobb távolságok esetén az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy ők is, akár a macskák, felhasználják a Föld mágneses mezőinek az energiáit a tájékozódáshoz. A prágai Cseh Élettudományi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a kutyák körülbelül 60%-a használta az orrát, hogy visszataláljon gazdájához, míg körülbelül 30%-uk észak-déli irányba mozgott követve egy geomágneses vonalat vissza a gazdihoz.

Így zajlott a kísérlet

A cseh kutatók 10 különböző fajta képviselőit, összesen 27 vadászkutyát szereltek fel GPS nyakörvekkel és akciókamerákkal, és követték nyomon őket több mint 600 kirándulás során három év alatt. A kutyákat pórázon vezették be egy erdős területre, majd elengedték őket, hogy fussanak oda, ahová csak akarnak. A csapat csak azokra a kutyákra összpontosított, amelyek legalább 200 méterre elmerészkedtek gazdájuktól.

A kutatókat jobban érdekelte a visszaút, mint az úti cél. Amikor visszahívták az ebeket a gazdáikhoz, a kutyák két különböző módszert alkalmaztak az átlagosan 1,1 km-ről való visszatérésükhöz. Ahogy az előbb is írtuk, 60%-uk az orrát használta, míg 30%-uk egy más irányt választott. Az előbbi a követés, az utóbbi a felderítés.

A tanulmány szerzői szerint mindkét taktikának megvannak az előnyei és a hátrányai is. A kutyák valószínűleg a helyzettől függően váltogatják őket. „Bár a nyomon követés biztonságos lehet, de hosszadalmas. A felderítés lehetővé teszi a lerövidítést és gyorsabb is lehet, de navigációs képességet igényel. Emellett az esetleges hibák miatt kockázatos.” – írják a tanulmányban a szerzők.

Menjünk biztosra

Bár a kutyák ösztönei csodálatosak, és több sikertörténetről is olvashattunk már, a városi környezetben sok olyan tényező befolyásolja elkóborolt kedvencünket, ami megnehezíti a helyzetét. Nem véletlen, hogy olyan sok kétségbeesett gazdi bejegyzése olvasható a közösségi oldalakon. Szerencsére hazánkban már tíz éve kötelező a kutyusok esetében a  mikrochip beültetése. Ez lehetővé teszi, hogy felvegyék velünk a kapcsolatot, ha eltűnt kedvencünket megtalálták, ezért nagyon fontos, hogy az adatbázis megfelelő információkat tartalmazzon! Ha elérhetőségünk, címünk változik, ne felejtsük el az állatorvosnál is kérni ennek módosítását.