Így mondd el a gyerekednek, ha meghalt a kutya: érdemes hazudni az örök vadászmezőkről? 

Egy kutya elvesztése szörnyen fájdalmas. Felnőttként is viszonylag nehezen birkózunk meg ezzel a tragédiával, de gyermekként még nehezebben feldolgozható egy ilyen esemény. Főleg abban az esetben, ha életében először találkozik a halállal.

Ideális esetben a gyermek a későbbiek folyamán kerül közvetett kapcsolatba a halállal. Olyan életszakaszában, amikor fel tudja dolgozni,és tudja hova helyezni értelme könyvespolcán. Sajnálatos módon akadnak olyan esetek, mikor ez nem így történik. Mikor a kedvence elvesztése során a gyermeknek túl korán kell szembesülnie a világ legszörnyűbb dolgával, a halandóság érzésével. Felmerülhet a kérdés: hogyan magyarázzuk el a gyermeknek, hogy meghalt a kutyusa? 

Hazudjunk a gyereknek? 

Alapvetően két opció merülhet fel. Az első, hogy az igazsággal szembesítjük, ami mindenképpen nagyon fog fájni. Időbe és sok beszélgetésbe telik, mire feldolgozza ezt. Hiszen az első, halállal való találkozás,mindig nagyon húsba vágó és emlékezetes. A második alternatíva egy mese kitalálása, miszerint a kutyus éppen egy távoli farmon van, és nyilvánvalóan nagyon boldog. Ez nem feltétlen rossz alternatíva, ellenben ennek is megvan a hátránya. A kisgyermek annak tudatában, hogy még él a kutya, haza fogja várni. Felthehetően nem fogja tudni elengedni a kis játszópajtását, és folyton csak várni fogja azt, aki soha nem jön többé. 

Soha ne mondjuk azt, hogy örökre elaludt! 

A legfontosabb, hogy sosem szabad azt mondani, hogy a kutya örökre elaludt. Ugyanis a gyerek agya összekötheti az elalvást a megsemmisüléssel. Ebből kifolyólag nem mer majd elaludni. Félni fog az éjszakától, a sötétségtől, az álomtól. Ezeket a tevékenységeket mind össze fogja kötni a halállal, ami abszolút nem egészséges, és ráadásul nagyon nehéz kinevelni belőle. Kiváltképpen abban az esetben, ha kicsiként érte a trauma. 

Ne legyen túl sokkoló!

Amennyiben az igazság elmondása mellett döntenek a szülők, a legfontosabb szempont az, hogy ne sokkolják le a gyereket. Érdemes úgy választani a szavakat, hogy valami pozitívum is legyen a történetben. Példának okáért, ha úgy fogalmaz a szülő, hogy a gyermek kutyusa már az örök vadászmezőkön futkározik, vagy éppen a mennyországban szárnyal a felhőkön, akkor kissé emészthetőbb lesz számára. Arra viszont mindenképpen szükséges hangsúlyt tenni, hogy a földi életét a kedvenc már nem fogja folytatni. Ellenben hagyni kell alternatívát arra, hogy a csöppség képzelőerője az Édenbe vagy a Mennyországba helyezze a kis állatát. Ebből adódóan megnyugszik a kis lelke, és egészen biztosan könnyebb lesz az elengedés.

Segítsen eltemetni? 

Amennyiben a szülők el tudják magyarázni, komoly trauma okozás nélkül a halál és a temetés lényegét, akkor nem baj, ha a gyerek találkozik ezzel az eseménnyel. Elképzelhető, hogy ez a lépés megkönnyíti számára a búcsút, mivel egy rituálé kereteiben lezárhatja magában a tragédiát. A temetés végezetével sem szabad arról megfeledkezni, hogy a gyermeket ez még akkor is foglalkoztatni fogja, mikor már nem beszél róla. Így a szülők feladata, hogy figyelemmel kísérjék a csöppség gyászfeldolgozását és segítsék ezen a folyamaton. Beszéljenek a halálról, válaszoljanak a kérdéseire és emlékezzenek együtt a kutyusra. Abban az esetben, ha ez a helyén kezelik, a kicsi nem fog elzárkózni a saját világába. 

Feltétlenül fontos, hogy a szülő beszéljen az elmúlásról a gyermekével. Ugyanis a csöppséget kevésbé fogja sokkolni egy ilyen esemény, ha már tisztában van a halál definíciójával. Szülőként ez nagy felelősség, és elengedhetetlenül fontos az, hogy ugyanúgy beszéljünk a halálról, akár az életről. Hiszen a kettő nem létezik egymás nélkül.

(Képek: Getty Images Hungary)