Képes lenne egy kutya csatlakozni egy farkasfalkához?

A kutyák a farkasoktól származnak, még ma is számos ösztönt és személyiségjegyet hordoznak, amelyet tőlük örököltek. A címben feltett kérdés megválaszolása azonban nem csak emiatt lehet érdekes. A közelmúltban kilőtt farkas, M237 esete amellett, hogy tragikus, felhívja a figyelmünket egy újabb változásra.

M237 vélhetően azért indult felfedezőútra, mert ahol elsőként regisztrálták, Svájc egyik tartományában, már alig élnek farkasok. Vagyis hogy pontosabbak legyünk, Európa azon területén alig élnek már farkasok. Ezek az állatok pedig társas lények, minimum párban, de leginkább falkában érzik jól magukat. Az emberek terjeszkedésének és a globális felmelegedésnek köszönhetően sok minden átalakul. Hogy egy faj fennmaradhasson, alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz. Tehát nagyon is aktuális a kérdés, ha a vándorló vadállatokat és a kóbor ebeket nézzük, hogy vajon egy kutya csatlakozhat-e egy magányos farkashoz vagy egy farkasfalka tagjaihoz a valóságban?

Csatlakozhat-e a kutya egy farkasfalkához?

Ahhoz, hogy hiteles választ adhassunk erre a kérdésre, lelkiismeretesen átböngésztük a szakirodalmat, és mindenhol egyetlen válasszal találtuk szembe magunkat: nem. A szakértők szerint ennek számos oka van, a legerőteljesebbek a genetikai különbségek, és a farkasok rendkívül erőteljes territoriális viselkedése.

A kutyák és farkasok párzásából születhetnek szaporodni képes egyedek, de a papírforma szerint az ebek genetikai öröksége ezeknek az utódoknak nagyban rontaná a vadonban való túlélésének esélyét.

A falka roppantul szervezetten együttműködő közösség; együtt szerzik be a zsákmányt és nevelik a kölyköket is. 2-36 egyedből is állhat, de általában 5-9 tagja van. Az alfa nőstény és az alfa hím vezeti, tagjait az utódok alkotják. Ám a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak hozzájuk, akik később is tagok maradhatnak.

A farkasok territoriális viselkedése erős, de más fajoktól eltérően a határaikat nem ellenőrzik rendszeresen, ugyanis ezeket a határvonalakat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A behatolóktól azonban védik a területüket, akár meg is ölhetik azt. Érdekesség, hogy a falkából kivert példányok a két szomszédos falka között lévő nagyjából 1 km-es határzónán portyáznak, ez egy úgynevezett semleges terület. (Használhatják mindekét falka tagjai is.)

Valamint arra is felhívták a figyelmünket, hogy bár számos hasonlóság van köztük, alapvetően eltérnek a szokásaik és a kommunikációjuk is. Ráadásul a háziasított ebek elvesztették már az önirányító képességük jelentős részét. A szelektív tenyésztéssel pont azt akartuk elérni, hogy függjenek tőlünk és hallgassanak ránk.

De mi van ha?

Még a legeslegelején szeretnénk kijelenteni, hogy a következő néhány gondolat csupán spekuláció, semmiféle tudományos alapja nincs. Ahogy azonban készült a cikk, szöget ütött a fejünkbe valami.

Nem is olyan régen írtunk egy cikket a kutyafélék és a kutyák kereszteződésének lehetőségével kapcsolatban, amiben idéztük Dr. Bridgett vonHoldt, a Princeton Egyetem környezettan és evolúciós biológiájának docensét is: „A nem háziasított kutyafélék közötti keresztezés jó lehetőséget biztosíthat számukra, hogy ellenállóvá váljanak az éghajlatváltozással szemben, mivel a keveredés a genetikai változatosság és ezáltal az alkalmazkodási képesség jelentős növekedését eredményezi.” Ez a gondolat pedig szemben áll azzal, amit az előző pontban fejtettünk ki, miszerint a kutyák genetikai öröksége gyengítené az ilyen vegyes házasságokból született utódok túlélési esélyét a vadonban.

Na, és ez volt az a pont, ahol gondolatspirálba kerültünk és nem volt megállás. Reméljük, tudsz majd követni!

Szóval, ha ez a keveredés lehetne egy pozitív dolog, ráadásul a párzási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak az adott falkához (tehát nyitottabbak valószínűleg ebben az időszakban), a falkákból kitaszított egyedek pedig védtelenebbek és magányosabbak falkában élő társaiktól; ráadásul a környezeti változások is arra kényszerítik ezeket az állatokat, hogy változtassanak egyes bevett szokásaikon, miért ne csatlakozhatna egy kutya egy magányos farkashoz vagy farkasfalkához?

Őrültség?

Talán igen. Persze nem arra gondolunk, hogy ez holnap fog megtörténni. Lehet, hogy évszázadok, évezredek – már ha addig lesz itt még egyáltalán valami – kellenek majd hozzá, de az evolúció és a szükség már vadabb dolgokra is rávette az embereket és az állatokat.

És még egyszer, a fenti gondolatok csupán arra szolgáltak, hogy elmerülhessünk picit a jövő lehetőségeiben; köszönjük, ha nyitottan, ítélkezés nélkül olvasod. Annak azonban nagyon örülnénk, ha megosztanád a gondolataidat a témával kapcsolatban!