Kutya-farkas barátság: megértik őseiket a háziasított ebek?

Bizonyára sok kutyabarát oldalát fúrhatja a kíváncsiság: vajon mit gondolnak egymásról azok a farkasok és kutyák, akik valamilyen véletlen folytán találkoznak? Hogyan lehetne az élményt az emberek számára lefordítani? Ennek jártunk utána.

Vajon a farkasok és a kutyusok úgy viszonyulnak egymáshoz, ahogy mi tennénk egy időszámításunk előtt élt emberrel, esetleg egy beszédre már képes, de még nem modernizálódott Homo sapiens-szel? A szakértők szerint a kutya és a farkas testbeszéde nem sokat változott az évezredek során, ám a háziasításnak köszönhetően az ebek számunkra érthetőbben képesek kifejezni magukat.

Bizonyára akadnak olyan mozzanatok a kutya viselkedésében, melyeket egy farkas furcsának láthat, és ez fordítva is igaz lehet.

Nem mindegy, milyen környezetből jöttek

Jessica Addams farkasszakértő szerint nagyon lényeges, hogy milyen fajta kutyát eresztünk össze egy farkassal. Azok, amelyek testméretüket és alkatukat tekintve jobban hasonlítanak a farkasra, valószínűleg gördülékenyebben tudnak majd kommunikálni ezeréves őseikkel.

Szerinte kicsit úgy kell ezt elképzelni, mikor két külön dialektust beszélő ember találkozik. Meg fogják érteni egymást, de a beszélgetés során valószínűleg sok minden magyarázatra szorul. Nem biztos, hogy egy fővárosban felcseperedett gyerek meg fogja érteni vidéki vagy határon túli barátja minden kifejezését, illetve kulturális értelemben véve is adódhatnak meglepetések. A testbeszéd, a mimika, a hanglejtés és a mindkettejük által ismert szavak segítségével azonban könnyedén közös nevezőre juthatnak.

A Scoville Zoo néhány éve érdekes kísérletnek vetette alá egyik bentlakó farkasát, Tillyt. A nőstény párja sajnos váratlanul elpusztult, így adta magát az ötlet, hogy szeparálva, de melléköltöztettek egy ivaros menhelyi kankutyust, Timbert. Ugyan összeereszteni eleinte nem merték őket, végül a két állat nagyon jó barátságot kötött, és nyoma sem volt az agresszív viselkedésnek.

Még kézhez szoktatva is akadnak különbségek

A legirigylésreméltóbb munkanap-díjat valószínűleg az ELTE kutatói vehetnék kézhez, akiknek munkaköri kötelességük értelmében pár hetes farkas- és kutyakölyköket kellett nevelniük körülbelül úgy, mintha a gyerekeik lennének. A nap minimum 22 óráját együtt töltötték, a fejlődés során pedig rendszeresen tesztelték a két faj viselkedését.

Arra jöttek rá, hogy az általános napi tevékenységek – apport feladatok, behívás, ültetés, szőrápolás, szájkosaras séta – tekintetében a kutyusok viselkedése alig tért el a farkaskölykökétől. A kisfarkasok eleinte többször próbáltak harapni fésülés közben, mint a kutyák, később azonban már nem volt különbség közöttük e tekintetben. Az apportfeladatok során viszont feltűnően megmutatkozott a farkasok vadászösztöne: kicsit agresszívabbak voltak, mikor megpróbálták elvenni tőlük a labdát, illetve gyakrabban szaladtak el vele ahelyett, hogy visszavitték volna azt a gondozójuknak.

Hogy is van ez farkasnyelven?

A farkasokra oly jellemző vonyítást a kutyusok is produkálják, ám funkciója legtöbbször teljesen más egy vadon élő falkában, mint a háziasított ebeknél. A házikutyák többnyire azért vonyítanak, mert magányosak, fájdalmat éreznek, vagy egy környezetükben hallott hanghatásra reagálnak éppen. Érdekes, hogy néha-néha még mindig előtör belőlük a falkaösztön, hiszen amikor a környék egyik kutyája rákezd, a többiek is rövidesen csatlakoznak. Ennek okát a vad farkasok között lelhetjük meg.

Amikor a farkasok vonyítanak, azt valahogy úgy kell elképzelni, mint egy profi, precízen megkomponált koncertet. Mindenkinek megvan a saját szerepe, és rangsor szerint különböző frekvenciákat használnak, hogy teljes legyen az összhang. Természetesen ezeknek a hangoknak is van funkciójuk: jelezhetik a fajtársaknak, hogy hol vannak épp, hogy kívül tágasabb, de azért is vonyíthatnak a falkatagok, hogy azáltal erősítsék összetartozásuk tényét.

Képesek szaporodni a kutyák és a farkasok?

Bár Tilly és Timber jó barátságba keveredtek egymással, azért a farkas-kutya barátság nem ilyen egyszerű. A vadon élő farkasok prédának tekintik az arra kóborló kutyát és megölik őket. Maguktól nem párosodnak egymással. Ahol kutya-farkas hibridek  – angolul wolfdognak nevezik őket – kialakulnak, ott a környezet maga mesterséges, azaz ember által nevelt farkasról lehet szó, szándékos tenyésztésről, vagy olyan speciális kényszerítő körülményről, ami például a csernobili atomkatasztrófa után alakult ki. Ám a hibridek nagyon furcsán viselkednek. Legtöbbjük félénk, hiszen farkastól származik, ugyanakkor kifejezetten nehezen kezelhetők, és kedvtelésből ölhetnek.

(Képek: Getty Images Hungary)