Merjünk beszélni arról, hogy fáj: ekkora trauma egy kutya elvesztése

Egy kutya jelenléte nagyon sok boldog pillanatot okoz számunkra. Éppen ezért olykor kínzó fájdalommal járhat az elvesztése. Sokszor nem merünk nyíltan beszélni arról, hogy egy kutya halála közel akkora teher lehet, mint egy közeli hozzátartozó elvesztése. Inkább elnyomjuk magunkban a gyötrelmet. Pedig az egyetlen megoldás az egészséges feldolgozásra az, ha merjük megélni a gyászt! 

Sajnálatos módon a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a társadalom nem kezeli helyesen a kedvenceink iránt érzett gyász folyamatát. Abszolút nincsen kultúrája a gyászfeldolgozásnak, nemhogy kisállat elvesztése esetén, de előfordul, hogy még a szeretteink iránti gyászt sem merjük igazán megélni. Gyakori jelenség, hogy amikor embertársaink realizálják magukban azt, hogy kutyus miatt gyászolunk, abszolút elbagatellizálják a dolgot. Ennek ellenére a szakértők szerint szükséges megélni a gyász folyamatát ahhoz, hogy idővel teljesen felépülhessünk. Mivel ez életünknek esszenciális része, elengedhetetlen, hogy nyíltan és tabuk nélkül beszéljünk róla.  

Egy kutya elvesztése 

Legyünk őszinték, egy kutyus elvesztése traumát okoz és ez abszolút nem szégyen. Kimondhatatlanul tud fájni, hiszen az állatunkat vesztettük el, aki mindennap hűségesen mellettünk volt, hosszú-hosszú éveken keresztül. Nyilvánvaló, hogy hatalmas űrt fog hagyni a hiánya. A veszteség kezdetben okozhat depressziót, tompaságot, esetleg fásultságot, sőt akár kiégéshez is vezethet. Amennyiben nem kezeljük rendes gyászfolyamatként az állat elvesztését, akkor bizony nem fogjuk tudni egészségesen feldolgozni az adott traumát. Kizárólag akkor tudunk túllépni a folyamaton, ha szembenézünk vele és tudatosan gyászolunk. 

A gyász folyamata 

A gyász kezdeti szakaszára jellemző a mély depresszió és a kirobbanó düh, mely az első időkben folytonosan váltogatja egymást. Zavarni fog minket más kutyák látványa, mindenről a kedvencünk jut eszünkbe. Ilyen esetekben vagy méreg vagy elképesztő szomorúság önt el minket, ami valljuk be, teljesen normális. A folytonos hiány következtében tulajdonképpen minden percben arra gondolunk, hogy mennyire hiányzik. Az is előfordulhat, hogy magunkat kezdjük hibáztatni. Ez minden valószínűséggel nem igaz, csupán a feldolgozás egy lépése, melyen nélkülözhetetlen átmennünk. Alapvetően a gyászfolyamat 5 stádiumból áll (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás/elfogadás) ezeket mind szükségszerűen meg kell élnünk annak érdekében, hogy el tudjuk engedni a kutyusunkat és a gyász helyett csakis a szép, örömteli pillanatokra emlékezzünk. 

Annak érdekében, hogy megfelelő módon el tudjuk engedni a kutyusunkat és a gyász helyett csakis a szép, örömteli pillanatokra emlékezzünk. 

Az elengedés folyamata

 A jól megélt gyászfolyamat utolsó lépése az elengedés, amikor eljutunk abba a stádiumba, amikor már nincsenek bennünk felesleges kérdések. Nem érzünk dühöt és nem is hibáztatjuk magunkat, csupán megalkuszunk azzal a ténnyel, hogy a kutyusunk már nem él e földön. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan bennünk él még a hiánya, már nem érzünk mindent felőrlő fájdalmat, csupán egészséges szomorúságot. Többet nem vádoljuk magunkat azért, mert hajlandóak vagyunk továbblépni, és új fejezetet kezdeni. Biztosan tudjuk, hogy a továbblépés nem jár kéz a kézben a feledéssel. Mindössze annyit jelent, hogy kedvencünk emléke bennünk él, és hűen őrizzük egy életen át.  

(Képek: Getty Images Hungary)