Játszmák a közösségi oldalakon: most egy tacskó gazdája lett az áldozat

A közösségi oldalak különböző csoportjai gyakran változnak verbális bántalmazás színhelyévé, és ez sajnos igaz a kutyás csoportokra is.

Ha valaki jelen van a közösségi média felületein, biztosan találkozott már olyan kommentcunamival, amibe beleborzongott. A közösségi oldalakon különböző csoportok vannak érdeklődési köröknek megfelelően, ahol sokszor érkezik egy kéretlen jó tanács, és az sem ritka, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal osztják vélt vagy valós igazságaikat a gyakran arc nélküli kommentelők. A kutyák esetén sincs ez másképp. Elmesélem Mazsola történetét.

Így kezdődött

Mazsola egy 8 év körüli örökbe fogadott tacskó, akinek gazdája az alapítvány csoportjában mesélt a hétköznapokról. Naplószerűen foglalta össze a történéseket, amelybe beletartoztak a nehézségek is. Kiderült, hogy csirkeallergiája van, tályog is volt a szájában, majd a fogát kellett kihúzni. Amikor már úgy tűnt, hogy minden egészségügyi probléma megoldódott, Mazsola elkezdett a bal mellső lábára sántítani. Az orvos megállapította az okot: tipikus tacskóbetegség, azaz gerinc- illetve nyaki porckorongsérv. A gazdi a csoportban leírta a posztjában, hogy az orvosi tanácsokat megfogadta, és felvette a kapcsolatot egy trénerrel. Várják a gyógyszerektől a javulást.

Aztán néhány nap szünet következett

Két nap múlva Mazsola gazdája azt is megírta a kutyás csoportban, hogy elaltatták a tacskót. Ahhoz, hogy ehhez a tetthez milyen okok vezettek, az nem derült ki. Azonban minden felelős gazdi átérzi ennek a döntésnek a súlyát. A csoport azonban elszabadult hajóágyúvá változott, és csak ontották a véleményeiket a poszt alatt, majd fontosnak érezték, hogy külön szövegben is hangot adjanak véleményüknek. A legkedvesebb mondat az volt, hogy „Soha ne vegyetek magatokhoz több kutyát!!!!!”, a többit pedig nem is tudnám egy újságcikkben idézni. Engem nagyon megrázott ez a fajta kommunikáció, ahogy a közösség egy emberként vált igazságosztóvá, és közben vesztette el valahogy a józan eszét. A személyeskedés is nagymértéket öltött, hiszen a gazdi egész családját is érték a verbális támadások. A csoport egy online küzdőtérré változott, ahol egy ember volt a célpont.

Valóban segítünk, vagy csak a szándék van meg?

Ma már hétköznapi dolog az online médiából informálódni, vagy éppen segítséget kérni. Ezt gyakran tesszük annak ellenére is, hogy számos platform figyelmeztet bennünket ezen információk pontatlanságára. Gyakori az is, hogy egy-egy közösségben megosztjuk a történetünket, támogatás vagy tanács végett. A tematizált csoportokban létrejövő közösségek a tapasztalatcserét, egymás támogatását tűzik ki célul. Ugyanakkor veszélyes terep, mert alkalmat teremthet arra, hogy a felelős kutyatartással kapcsolatos véleményeket ütköztessék adott esetben egy kutyás csoportban. A csoporttagok egyéni motivációja eltérő lehet, hiszen mindenki más-más területét hangsúlyozza ki a kedvencével kapcsolatos felelősségvállalásban. Az eltérő igények és motivációk ütközéséből fájdalmas és káros tapasztalatok születhetnek.

Ahol nincs objektív mérce

Egy olyan csoportban, ahol gyakori, hogy valaki segítséget kér, különösen veszélyes lehet az online kommunikáció.

Nem látjuk azt, hogy a másik félre hogyan hatnak a szavaink, nincsenek segítségünkre a nonverbális jelzések.

Az a hangulat is befolyásolhatja a válaszadást, amiben az olvasó éppen van, vagy akár az is, ha nincs birtokában a megfelelő tudás a poszt értelmezéséhez. (Bár ezt elég kevesen vallják be, akár még önmaguknak is.) Gyakori, hogy kevés az információnk a kontextusról, és nem szakít félbe minket senki, így a kommentek is gyorsan bántóvá és kegyetlenné válhatnak. A sértő kommentek elindíthatnak egy lavinát, amelynek hatására továbbgyűrűznek a rosszindulatú megjegyzések. Hasznos lenne egy-egy poszt vagy komment kapcsán átgondolni, hogy fordított esetben nekünk hogyan esne az, amit írni szeretnénk.