Kutyatartási tanácsok a középkorból: ha egy eb nagyon beteg volt, bablevest is ehetett

A középkori emberek - hasonlóképpen napjainkhoz - ugyanúgy tartottak kutyát. Az állatok megfelelő gondozásához számos útmutatást és tanácsot is adtak. Íme néhány közülük.

A témában vezető kutatás a Medieval Pets című könyvében található, a tanulmány pedig Kathleen Walker-Meikle-től származik. Véleménye szerint főleg a középkor vége fele egészen elterjedt volt a kutyatartás, nemcsak haszon-, hanem társállat formájában is.

Az állatartásra fordított pénzt inkább a szegények segítésére akarták fordítani

A késő középkorban sok iromány szerint felesleges volt az állatok tartása, és jobb szemmel nézték volna, hogy ha azt a pénzt a gazdik inkább a szegények segítésére fordították volna. Ennek ellenére az egyházi tisztviselők és apácák körében viszonylag elterjedt volt, hogy kedvenceket tartottak. Ezt nem feltétlen nézték akkoriban jó szemmel, és ha már mást nem tehettek, hát szabályokat hoztak: az ebeket nem volt szabad elengedni, felügyelet mellett kellett tartani őket, hiszen könnyedén kárt okozhattak.

Hogyan kell bánni az állatokkal?

A 13. századi tudós és filozófus, Albertus Magnus egy egészen pontos előírásokat tartalmazó könyvet írt a kutyák tartásáról. Ebben többek között például azt részletezi, hogy a kutyákat nem szabad közvetlenül a tányérról etetni, vagy folyamatosan simogatni, ha azt akarjuk, hogy hatékony házőrzők legyenek. A 14. század végén, III. Gaston, Comte de Foix (1331-1391) írt egy könyvet a vadászatról, amely tartalmazott egy részt arról, hogyan gondoskodott a vadászat során használt agarairól. Gaston elmagyarázza, hogy kenneleiket fából kell építeni, és legalább fél méternyire a földtől, padláson, ahol a kutya nyáron hűvös, télen pedig meleg rejtekhelyet találhat magának. Ezenkívül minden nap friss szalmát kell tenni a padlójára, és egy napsütötte udvarra nyíló ajtóval kell rendelkeznie, hogy az eb akkor tudjon játszani, amikor kedve van, és akkor tudjon pihenni, amikor szüksége van rá.

A kutyákért külön szolga felelt

Ami még ennél is érdekesebb, hogy akkoriban a kutyákért külön szolga volt felelős, aki minden reggel kitakarította a kenneleket, és naponta kétszer friss vizet adott az állatoknak. Továbbá mindennap kétszer, de legalább egyszer ki kellett vinni a vadászkutyákat sétálni a friss levegőre. Emellett a kedvencek mindig kaptak kenyeret és húst a friss vadászzsákmányból. Ha egy eb beteg volt, akkor még ennél is táplálóbb ételt kapott: kecsketejet, bablevest, és apróra vágott húst vagy vajas tojást szolgáltak fel számára.

A kutyák nevelése

Ezentúl az állatok nevelésére is igen szigorú szabályok vonatkoztak. Például mindig meg kellett őket jutalmazni, ha jól viselkedtek, azonban ellenkező esetben komoly szidás is járhatott. Úgy vélték, hasonlóképpen kell velük bánni, mint az emberekkel, így a morális cselekedeteiket is értékelték. Sőt, még a kommunikációjuk is hasonlóképpen zajlott. Továbbá szigorú szabályok vonatkoztak arra is, hogy hol aludhatott az állat. Minden esetben a gazdája közelében kellett maradnia, de nem szundíthatott mellette, mivel ezáltal az akkori néphit szerint engedetlenebbé vált.

Mikor ehet a kutya?

Egészen pontos előírások vonatkoztak arra, hogy az őszi és téli hónapokban a kutyákat csak naponta egyszer, napnyugta körül szabadott etetni. Különben attól féltek, nem lesznek elég fittek, amikor másnap reggel kezdődik a vadászat. A sokkal melegebb tavaszi és nyári hónapokban azonban a kutyák naponta többször kis adagokban kellett etetni. Az étel általában hús, vagy marhahúslevesbe áztatott kenyér volt. Az ebek kaptak tejet is, de ezeket szigorúan langyosan vagy hidegen kellett felszolgálni, nehogy hányás legyen az etetés vége.

A középkori egészen részletekbe terjedő leírások még azt is tartalmazták, hogy miként kell megfelelően simogatni egy kutyát. Szerintük az állat különleges figyelmet igényel, ez pedig magába foglalja a rendszeres szőrápolást, simogatást, amit kifejezetten ajánlottak selyemmel elvégezni.